Nem is gondoltam volna, milyen fontos a blogírói szakmában az önuralom. Meg olvastam én, hogy még az 50-es években is a paraszti lakodalmi folklór fontos eleme volt a "véres lepedő" közszemlére tétele, bizonyitandó a szűzen férjhez menetel. Egyes horgásztársak lefotózzák a zsákmányolt halat, emlékül naés bizonyítva a fogás tényét. Sőt természetesen gyermekünket is fotózzuk szintén emlékül, és bizonyítva a fog(an)ás tényét... Olyan nagy baj nincs is ezzel (a véres lepedő kultusz nálunk kiveszett, gondolom sokak örömére)
De egyszerűen nem akar meg-barátkozni sok ember azzal a feladattal, hogy a zsákmányt élőlényszámba vegye. A fulladástól ívben hajló halak fűre kitett tetemeinek tucatjai felett büszkén vigyorgó horgász, ill. horgászcsapat képe gondolom ismerős.
A Sportlap címlapfotójára tekintve a halon látszik, hogy friss fölbe "panírozott", azaz sokat vergődött a csupasz földön, mielőtt kimúlt. A fotó "értékéből" nem vont volna le semmit, ha a halat előtte gyorsan, lehetőleg kíméletesen megölik. Lehet a képen szereplő kisgyermek is, a "szereplő" szó fontos a mondatban, jobb kedvvel hagyta volna magát fotózni, ha nem vergődik mellette a pozsár.
A képhez gratulálok Szász Péternek, mint fotósnak, és Petrenka Noémi főszerkesztőnek is. Ez utóbbinak azért, mert a remek fotó méltó helyére, a címoldalra került. Van akinek megadatik a lehetőség kicsit befolyásolni a dolgokat. A jóért. Akad olyan is, aki néha él is vele.
