HTML

Szálka

Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Heroikus küzdelem az első nyilvánosan közvetített vágótokívásért.

Friss topikok

Linkblog

Szálka bréking: Borzalmas környezetpusztítás a Dunakanyarban egy bicikliút miatt

2008.03.22. 00:17 szily

Ha az ember elhagyja Tahitótfalut, nemsokára jön a híres S-kanyar a lovardával (kicsit
beljebb az erdőben van egy bűbájos, apró, halszegény kilós tó), és a Tüzéppel, aztán
kezdődik a több mint 2 kilométeres bogdányi egyenes, szinte az egyetlen hely a Kanyarban, ahol előzni lehet. A Duna itt jó kilométerre folyik, az útmenti fasor és a parti
galériaerdő között földek terülnek el. Ha átvágunk a szántók és kukoricaföldek között,
teljesen embermentes, hosszú lábú vízimadárban és kóbor lovasban viszont igen
gazdag zátonyvilágot találunk. A több kilométeres, olyan tíz méter magas, dús lombú
fákból álló országútmenti fasor arról híres, hogy telente minden másodikról egy-egy
egerész- vagy gatyás ölyv figyeli a barázdák közt cincogó politológusokat. Ma, a csajom szüleihez menet mit látok: mindez múlt időbe került. A kivételesen bölcs emberekből álló helyi önkormányzat ugyanis kivágatta az összes fát.

A pusztítás elképesztő, a letartolt törzsek és ágak még a helyszínen száradnak, a 11-es út mellett. Hirtelen annyit tudtam kideríteni, hogy az épülő bicikliút miatt csinálták. Egyelőre nem találok szavakat, aki tud részleteket, írja meg ide, az indexes poltika rovatot megkértem, túrjanak utána, mi is történt pontosan. A táj ettől az finom változástól hogy, hogy nem, gyökeresen átalakult, a marsbéli hangulat irányába.

64 komment

Címkék: hülye duna környezetvédelem pusztítás

A bejegyzés trackback címe:

http://szalka.blog.hu/api/trackback/id/tr95391777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Czigler Zsolt 2008.03.22. 01:02:54

elegem van,elköltözöm.
holnaptól nem írok,olvasok,nem érdekel semmi.
bezárom mindenem,fizessen rám kedvére így-úgy az állam,
én meg leszegem a
pofám és állom,hogy otthon vagyok idegen...
-míg el nem visz vagy üt az állam.

fruskagora 2008.03.22. 01:11:28

Kíváncsi lennék kinek volt üzlet ez a bicikliút...Undorító, ilyen is csak Magyarországon fordulhat elő...:(

Pataki 2008.03.22. 01:27:15

A büdös...

Majdnem beírtam, amire gondolok...

gramercy (törölt) 2008.03.22. 01:34:21

remélem (!) kacsa

de ha nem, akkor se lepne meg, ennél jóval abszurdabb dolgok is vannak..

egyébként én kimondottan nem szeretem a (magyar útminőség mellett) ha 2 méterre az úttól évtizedes fatörzsek merednek, elég egy kátyú és már döglött is az anyósülésen utazó

a helyes az volna, ha bicikliút túloldalára, az úttól jó 15-20 méterre telepítenének új fasort


vannak ebben az országban olyan mellékutak, amiken 90 fokos kanyarok vannak, egymás után több is. és ilyenkor hol van az évtizedes tölgy / jegenye? pont szemben. na azoknak láncfűrész kellene


az országot meg nem kell elhagyni, csak új fasort kell kipengettetni az önkormányzattal azt' mikor nyugger vagy és mész majd a suzukiddal akkor bámulhatod az évtizedes fákat :)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.22. 04:50:59

Lenne egy-két ötletem, hogy azzal a láncfűrésszel amivel a fasort kivágták, még mi mindent lehetne csinálni...

2008.03.22. 06:27:30

A Mesternek kicsit ködös az emlékezete. Nemhogy tíz, de még 5 méter magas fa sem volt ott. Ne tölgyekre, jegenyékre, hasonlókra gondoljatok, hanem csökött gyümölcsfákra, amikről pár szerencsétlen átutazó szedegette a félérett, kipufogógázban aszalódott cseresznyét és hasonlókat. Egyébként a terület nagyobb áradás esetén víz alá kerül, ami miatt nem lehet közlekedni a 11-es főúton, gondolom a megemelt bicikliút gátként is fog szolgálni.
A nagyforgalmú főutak mellé tényleg nem a legszerencsésebb nagy fákat telepíteni.

KaPé 2008.03.22. 07:00:24

az úton kell közlekedni, nem mellette a fasorban.
ne csináljunk már pusztaságot az országból csak azért, mert vannak olyan barmok akik nem tudnak bevenni egy kanyart...

Uninstall 2008.03.22. 07:59:30

ugyanezt tették a Taksony felé vezető 51-s út mellett..az addig gyönyörű 80-110 éves fasor között kanyargott az út...Ma?..nézheted a földeket amelyeket min. parlagon hagynak..hogy 80-100 év semmi?..télleg...Ez Is magyarország...Igen kisbetűvel
amúgy: Hamarosan jön egy új? civil mozgalom: Ez Is magyarország...a hülyeség, a hozzánemértés állandó ostorozásának közösségi helye..

kmcs 2008.03.22. 08:34:14

néha megdöbbentő, hogy sokan nem látják a fáktól az erdőt. nem ismerem a konkrét szituációt, de ha egy kerékpárutat akar építeni az önkormányzat, akkor cc. 30 (vagy még több) szakhatóság véleményét kell kikérni, vagy megszerezni. Köztük a "zöldhatóságét" is. Azaz nem hiszem, hogy csak úgy, úri passzióból vágatta ki az önkormányzat a fákat. Egyébként rém egyszerű a történet: írni kell az önkormányzatnak egy levelet és válaszolni fognak. kötelességük.

egyenes labirintus 2008.03.22. 09:00:20

Azért nehogy sokkot kapjál, talán előbb tájékozódni kéne mielőtt ilyen ostobaságokat írogatsz! A bicikliút árvízvédelmi gátként is fog szolgálni, a fák mesterségesen lettek ültetve, tehát nem a természetes növényvilágot írtják hobbiból és biztos, hogy a munkálatok elkészültével pótolják őket. És ami a legfontosabb, hogy minden évben ezen az útszakaszon, sajnos több biciklis haláleset is történik, mivel nem lehet máshol tekerni csak a kilóhússzal száguldó, előzgető kocsik mellett, nem beszélve a fákra csavarodott autósokról. Hidd el mind Tahitótfalu, mind Dunabogdány figyel a környezetvédelemre és tudatosan fejlesztik a térséget, nem passzióból vágnak ki útmenti fákat, a Te és a köz megbotránkoztatására. Ja, és itt van egy kép a 10méteres fáidról: odu.uw.hu/kornyezet/Foto/2005/szemet_050402/max/szemet1.jpg

gringo 2008.03.22. 09:39:32

Nem ismerem annyira a környéket, de azért szokás szerint ideböffentenék néhány gondolatot:

- Nem véletlenül szokott fasor lenni az utak mellett. Megfogja a szelet, és ami még fontosabb, télen a hóátfúvásokat is csökkenti. Ha rendes árok van előtte, ritkán csavarodnak fel a fákra.

- A bicikliút nagyon komoly ajrópaúniós támogatás-forrás, amiből mindig le lehet nyelni valamennyit az autópályákhoz és a gátakhoz hasonlóan, ezért épülnek ürességtől kongó autópályák és bicikliutak az isten háta mögött. (Hangsúlyozom, nem ismerem a szitut, lehet hogy erre itt szükség van.) Ugyanakkor a megépített bicikliutak hossza komoly választási vesszőparipa is lehet.

- Az 51-es melletti fakivágást viszont láttam, sőt, mondok egy durvábbat is a környékről: a dunaparton lévő makádi parkerdőt is elkezdték "kitermelni", ami ugyebár természetvédelmi terület, vagy mi a szösz...

tollas 2008.03.22. 09:43:44

A fasor kivágásának történetét nem ismerem, de a kerékpárút tervezésének történetét kicsit igen.

Eredetileg a Duna mentén ment volna az kerépkárút, ami teljesen logikus lett volna, mert egyrészt a biciklizés öröme ott teljesedhetet volna ki, megállás a Duna mellett, gyönyörködés a tájban stb.

De ezt a kornyezetvédelmi és vízügyi hatóság nem engedte, ezért kellett a főót mellé tervezni, hogy a biciklis jól be tudja szívni az északnyugati szél által megtámogatott kipufogógázt.

Mert a természet fontos, az ember nem, de a természet is csak papíron, mert a fákat simán hagyja kivágatni.

Elmebeteg döntés volt, és pont a kerékpárút építésének lényege sikkadt el.

AVP 2008.03.22. 10:00:16

Csatlakozok az elöttem szólóhoz. A tervezési körülményeket pontosan ismerem. Semmi üzlet nincs a fakivágásban. Senki nem akarta, hogy ott menjen a bicikliút, minden érdekelt a Dunapartra akarta építeni. Csakhogy a környezetvédelmi hatóság ezt nem engedte, csak ezt a verziót, ami most épül. És lesz még meredekebb is!

egyenes labirintus 2008.03.22. 10:08:43

Tollas: A legjobb döntés az volt, hogy nem a dunaparton viszik a bicikliutat, -sokszor jártam/ járok arra, többek között horgászni is-, ugyanis ott tényleg viszonylag "érintetlen" természeti környezet található, évszázados fákkal, őzekkel, vaddisznókkal, róka, nyúl, védett madarak és védett dunaszakasz ritka ívóhelyekkel. A másik dolog, ha mégis arra vitték volna legalább dupla ilyen hosszúságú út kell a kitérők és kanyarok miatt és bizos, hogy rengeteg bringás ugyanúgy a főúton tekert volna továbbra is, lévén jóval rövidebb az a táv, valamint az egyenest ugyanúgy elönti az árvíz és a település ugyanúgy megközelíthetetlen.

NAR 2008.03.22. 10:32:59

Jók a fényképek - már egészen azt hittem, hogy rosszul emlékszem, mert az a Visegrádig vezető út legszelesebb szakasza, pont azért, mert nyílt, nem fák között megy. És persze a legveszélyesebb is, mert itt érzik úgy az autósok, hogy lehet előzni és nem zavarja őket a szembejövő sávban a biciklis, aki mehet le az árokba előlük...

ORGASMUSFORSCHER 2008.03.22. 10:59:57

Ebben a kib@szott büdös kommunista demokráciában, ami Mo-on dühöng, az a minimum, hogy így járnak el, s ha közelebbről megvizsgáljuk a körülményeket, simán kiderülhet, hogy a közreműködő cég valami döntéshozó rokonáé, esetleg feketén foglalkoztat embereket, esetleg nem kapja meg a pénzét az elvégzett munkáért, stb.... minden variációt nem írhatok le, nincs elég hely.....

A környezetpusztítást, meg az önkormányzati baromkodást halálbüntetéssel kellene jutalmazni, talán kevesebb lenne a hülye az országban....meg azt is be lehetne vezetni, hogy kevesebb jogszabályt alkossanak, amik csak nehezítik az életet, ami így sosem lehet már normális, mert a jogszabályzsungelből hiányzik a normalitás. Extrém helyzetben extrém megoldások kellenek.

A költségesebb megoldás, hogy fel kell vásárolni az értékes természetvédelmi területeket (az állam úgysem jó gazda), majd őríztetni....

Doki 2008.03.22. 11:10:21

Az egész rohadt pénzorientált kib@szott magyarország ott rohadna el, ahol van. Itt már nem lehet másoknak megélni, csak a bőralattpénzemvannagypofájumocskoknak. Politika rulez. Hogy ott dögölne meg az összes párt összes májerarca. Hogy dőlnének rájuk a kivágott fák - egytől egyig. Uff!
Ennél undorítóbb ország nincs Európában!!!!

Doki 2008.03.22. 11:13:32

Amit elfelejtettem leírni dühömben, hogy érdemes utánanézni a Mindszenti strand történetének is. Ott is hasonló volt. CSak egy egész tiszaparti régi szép strandot semmisítettek meg. Épp bicikliút építése miatt. A legjobb uniós pénztarhálás szemétéknek. Mind lenyúlják a mocskok. Aztán környezetkárosítanak.

LongJohnHolmes 2008.03.22. 11:59:21

Én a konkrét fasort nem láttam, de a fákhoz írnék.

Angliában, asszem, kiszámolták, hogy hányan halnak meg azmiatt, hogy az út melletti fának ütköznek. Többezres szám jött ki az évek alatt.
Rendeletet hoztak, hogy az összes fát ki kell vágni, ami az úttestől, asszem, 8 méterre van. Hogy újat kell e ültetni helyette a részletkérdés. Azért részletkérdés, mert pl, te egy szeretted életéért egy egész erőt odadobnál cserébe gondolkodás nélkül.

Enek az egésznek története van, ami észel talán felfogható: Az útmenti fasorokat azért (is)ültették, hogy mikor lovaskocsival mennek, akkor árnyákot adjon. A 90 fokos kanyarok azért vannak, mert a négyzetalakú szántóföldek vonalát követték. Egy lovaskocsi nem sodródik ki a kanyarban és nem megy neki egy fának sem még akkor sem, ha a hajtó csontrészeg :).
Aztán jött a sok fránya autó, és ezeknek új utat kellene építeni, de ugye ez idő és pénz. Fákat kivágni egyszerűbb és sok életet ment meg.

Asakura Hao 2008.03.22. 13:20:11

Világ demagógjai gyülekezzetek! lol

szirtisas 2008.03.22. 13:22:55

Aki úgy megy az úton, hogy kisodródik a kanyarban, azért nem kár. A fákért és a növényekért általában viszont igen. Nélkülük nem lennénk, ezért én nekik drukkolok.

Egyébiránt nem értem, miért kellett a bicikliút kedvéért kivágni bármit. A fatörzsek helyén megy majd az út? Nem volt elég hely? Szerintem ez egy ostoba és korlátolt ember magyarázata. Jobb helyen környezetkárosításért az ilyet börtönbe zárnák 10 évre.

Kandabula 2008.03.22. 13:43:55

Úgy tudom, hogy az országutak mentén telepített fasorok a trianoni határozatok "melléktermékei". A telepítést és a kanyarokat kötelezően írták elő abból a célból, hogy az utakat ne lehessen szélesíteni, és így az esetleges magyar katonai felvonulásokat megnehezítették. A fasorok idővel "történelmiekké" váltak, és valóban sok helyen már korlátozó "tényezők".

kmcs 2008.03.22. 13:45:59

kedves haragoszöldek! Magyarországon van cca. 2 millió hektár erdő, az ország területének kb. 20%-a. 2013-ig, információm szerint, még 1 millió hektár telepítése fog megtörténni várhatólag. tehát, már bocsánat, az a fasor...max. esztétikailag.
ifjú fejjel anno, én is fel voltam háborodva, amikor láttam, hogy egy teljes erdőt kivágnak. azóta pedig van szerencsém ismerni jónéhány erdészt. kicsit másképp látom azóta ezeket a dolgokat.

Great Cornholio · http://www.lordswm.com/?rid=244178 2008.03.22. 13:50:04

Hát gyerekek, én nem hogy fákat tennék a főutak mellé, de még dárdákat szerelnék rá ami a közlekedési iránnyal szemben áll. A picsának kell gyorshajtanotok, meg előzgetnetek, mintha az a 2 perc számítana, hajtsatok az út és látásviszonyoknak megfelelően, tartsátok karban az autótokat, vagy dögöljetek meg a szeretteitekkel együtt. Vagy menjetek busszal v vonattal. Ennyi.

execute 2008.03.22. 16:39:43

Kandabula!

vezettél már télen olyan úton, ami mellett nincs fasor? Tuti a hóátfúvás.

Szóval a fasor kell. Bár az is igaz, hogy messzebb is vihetnék.

esztéta 2008.03.22. 17:12:09

Én az érintett településen, Dunabogdányban lakom, de - bár lehet hogy ezt csak bűnös nemtörődömségemnek tulajdoníthatjuk - eddig fel se tűnt nekem a fasor hiánya. Ez a fasor egyébként megközelítőleg se hasonlít arra a képre, ami a tájat nem ismerők lelki szemei előtt megjelenik, ugyanis többnyire nyavalyás cseresznyefákból állt.
Hóátfúvástól meg hasonlóktól a jövőben sem kell tartani, mert valószínűleg töltés fog épülni a korábbi fasor helyén, ami már csak azért is praktikus lesz, mert így nem fogja az árvíz 2-3 évente elönteni az utat, így elvágva a települést közúton.
Technikailag biztos megoldható lett volna, hogy a "fasortól" beljebb építsenek töltést és bicikliutat, de ott már művelt földek terülnek el, ezek feltételezem magántulajdonban állnak, így egyszerűbb volt kivágni a fákat, és nem bajlódni a kisajátítással, + nem kivonni a művelés alól több négyzetkilóméternyi földet.
Hogyha ehhez hozzávesszük, hogy a dunaparti bicikliút-terv a minisztérium gáncsa miatt bukott el, akkor szerintem még ez a legegészségesebb megoldás, amit kitalálhattak.
Inkább azon kellene elgondolkodni, hogy hogyan lehetséges az, hogy az ország egyik turisztikai központjában, a Dunakanyarban eddig nem épült bicikliút, holott nagy lett volna rá az igény. Biciklivel ugyanis Békásmegyerről egy könnyed napos program lenne elmenni Visegrádig, de ez ma csak úgy megoldható, hogy az út nagy részét kb. életveszélyes körülmények teszi meg az ember. Nem túl mókás dolog ha az embert - az egyébként festői szépségű vidéken - egy 40 tonnás kamion ken szét az aszfalton.
Néhány vén cseresznyefa nem nagy ár azért, hogy biztonságosan és kényelmesen lehessen biciklizni a Dunakanyarban.

Ede bácssi 2008.03.22. 17:35:32

Én is dunabogdányi vagyok, bár már nem sokáig, és megerősítem: néhány cseresznye és diófa árválkodott az említett helyen, nem különösebbenb tűntek fel, de valóban sok-sok ölyv lesett az ágaikon. A nagyobb baj, hogy az építendő bicikliút - tudomásom szerint - a semmiből a semmibe vezet. Egyszer csak elkezdődik, aztán egyszer csak véget ér... Viszont ad pénzt rá a zeu. A parti út meghiúsulásában a vízművek is benne van, a tartalék vízkivételi kutak miatt nem engedélyezték az útépítést. Amúgy persze a minisztériumnak (melyiknek?) a kurv. anyját! (Osztán meg mondjatok egy építkezést az elmúlt ötven évből, ahol pénzt, anyagot nem nyúltak le... Még Enver Hodzsa bunkerjeiből is kilopták a cementet, pedig ott elég szigorúság volt.)

sanya18 2008.03.22. 17:40:26

ahol rossz helyen van a fa, ki kell vágni... de helyette legalább kettőt kell ültetni olyan helyre ahol nincs útban. ennyi. előbb utóbb maguktól is elpusztultak volna azok a fák, kicsit megsiettették. inkább azon kéne reszelni a billentyűzetet hogy telepitsenek helyette másikat...

sanya18 2008.03.22. 17:45:46

a fasor és a hóátfúvásmentesség összefüggésébe ne menjünk bele, mert bonyolultabb dolog annál, hogy ha van fasor nincs átfúvás, nincs fasor van átfúvás... számít többek közt az út és a fasór távolsága, a fák magassága, a jellemző szélirány, az út magassága stb... ha az út mellett töltésen vezetett bicikli út lesz, akkor megkockáztatom hogy az árviz mellett a hóátfúvás ellen is védeni fog - persze ha erre tekintettel tervezték :) (vagy azellennemvéd?)

Lovas Éva 2008.03.22. 18:58:27

Szia, Szálka! Borzalmas! Nálunk útfelújításnál "csk" bokrokkal tették ezt, de attól is kikészültem... Örülnék, ha írnál a lapomnak... erről is, meg hasonlókról, ha van kedved: www.zold.virtus.hu az oldal.
Éva

Martian (törölt) 2008.03.22. 19:10:36

Szerintem a bringautak legalább 80 %-át be kellene szántani, helyüket sóval beszórni (vagy inkább visszaparkosítani), ha már ilyesmire egyáltalán kiszórták a pénzt.
Sokszor még a főútvonalon, az autók között is biztonságosabb bringázni (jórészt ez a kategória a bringaút nagy része a Dunakanyarban), mint egyik-másik ilyen szar aszfaltcsík-gettón és ez még inkább így van, ha a bringacsík keresztezi az autók által használt utakat (a bringás és az autós egymás vizuális holtterében vannak). A budapesti kerékpárutak jó részére ez utóbbi a jellemző... de a Balaton körül sem sokkal jobb a helyzet.
Tőlünk nyugatabbra vagy rendesen megépített bringautak vannak (ha nálunk kevesebb a pénz, ebből kevesebb, de normális bringautat kell építeni) vagy leginkább a közutak mentén, a széles útpatkából kialakított kerékpársávok (ez jórészt a közútfejlesztés égisze alatt még olcsóbb is a külön bringaútnál), amelyek még az autós forgalom biztonságát is növelik.

korankelo · http://korankelo.tumblr.com/ 2008.03.22. 20:07:04

Ez.

Ismeritek azta szituációt, amikor a biciklitek előtt egyszer csak valaki kinyitja az út szélén parkoló autójának az ajtaját és választhatsz az út közepe és az említett ajtó közül? Velünk ez megtörtént a fenti útszakasztól nem messze, és az mentette meg a páromat a gázolástól, hogy az úton mögöttünk egy taxis ment aki még idejében tudott fékezni mielőtt keresztülhajtott volna rajta.

Szóval igenis kell a bicikliút, még akkor is, ha az árát lásd fentebbb..

KoenBp 2008.03.22. 20:13:47

Anyja picsáját ennek a sok nyomorék féleszű embernek. Micsoda ökoharcosok vagytok ti mindannyian igaz?! Mindenki rohadjon el aki ki mer vágni 2 sor fát egy út mellett...arra persze senki nem gondol, hogy elrohadt az EGÉSZ VILÁG azért, mert 10 emberből 9 még szarni is autóval jár, meg ugye a fentebb említett fasor sem az a mennyországbéli őszibaracktól és mangótól roskadozó álomszép virágokat futtató méregzöld lombú több kilométeres gyönyörűség volt...ugye? Nem az autók kipufogócsövéből kijövő trágya miatt elrohadt fájdalmasan kórós szürkeszínű ótvarság...
dehogy.
De persze fasor "kell" ...ha a természet védelme és szépsége miatt éppen nem, akkor viszont nem fújja le a féleszű suzukist az útról majd ha télen lefuvarozza a nagymutternek a rekesz sört karácsonyra...

Pff...örgh.

Martian (törölt) 2008.03.22. 21:08:21

korankelo:

A parkoló autóktól és az útszéli viznyelőktől, stb. eleve megfelelő oldaltávolságot kell tartani.

Es persze mit szóljunk az Andrássy úti bringaúthoz, ahol az Oktogontól a Duna felé az ajtónyitás folyamatosan es kivedhetetlenul fenyeget?
Vagy az összes bringaút-mellékút kereszteződéshez, amelyek csak egy pár kilométeres úton összegezve sokszorta veszélyesebbek (ld. Thököly-Stefánia sarkon a zöldlámpás bringásút-átkelőn halálra gázolt bringás - bárkivel fogadtam volna rá, hogy ez előbb-utóbb megtörténik, mert a bringás és az autós nem látják egymást!), mint csúcsforgalomban a Nagykörúton az autók között bringával szlalomozni? (nekem elhiheted, több, mint 100 000 km van a lábamban - itthon és külföldön)

Kellenek az ilyen kerékpárutak? Szerintem a kerékpárút építés ilyenfajta elképzelései alapvetően elhibázottak (tandemmel végképp messzire elkerülöm ezeket).

Ceterum censeo: bringautak esse delendam...

ticsung 2008.03.22. 23:14:34

Azokat a fákat már semmi sem növeszti vissza...

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.22. 23:20:28

"Magyarországon van cca. 2 millió hektár erdő, az ország területének kb. 20%-a. 2013-ig, információm szerint, még 1 millió hektár telepítése fog megtörténni várhatólag."

Aha. Akkor jó, ha Te mondod elhiszem, no problem. Egy szép nagy zöld folt lesz hazánk a Ferihegyre tartó repülőről nézve (és nem egy kibaszott nagy szántóföld, mint most: bármerről is érkezel, onnét tudod, hogy már itthon jársz, hogy eltűnnek alólad az erdők).

(Zárójelben kérdezném: motorosfűrészes féltestvéreink áldásos tevékenységét is kalkulálták a 2013-as prognózisba?)

lega 2008.03.22. 23:35:24

A magyar bringautak valóban hihetetlen fosok. Fa kell, és a sok fasz autós mehet valóban a fenébe. Kabát helyett veszik fel az autót, a sok ingyenautózó. Leírják innen, leírják onnan, oszt máris van kerekes kabát. Élni sem lehet már tőlük. Meg az adócsalóautóktól. Jó nagyok, olyan, mintha platós teherautó lenne, oszt közben faszhosszabbító májerdzsip flaszterra. Leírják, hogy haszongépjármű, és ezzel tolonganak mindenhova. Kezükben persze az elmaradhatatlan mobillal. Ja, és elöl ninsc rendszámtábla, nehogy fotózhatók legyenek.....
Zöld ország, ide? Minek? Annak van fent igaza, aki azt írta, sóval kell beszórni,de nemcsak a bicikliutakat, hanem az egész országot. Ami it t megy, az már gyalázat.

tollas 2008.03.23. 01:13:51

reinhard 2008.03.22. 10:08:43

Abban igazad van, hogy a kerékpárút Dunaparti vezetésének is lettek volna környezetvédelmi veszélyei.
De ha már bicikliutat kell építeni (EU pénz/, gondolom ezért EU elvárás(, akkor olyan helyen épüljön, aminek turisztikai és egészségmegőrző hatása is van.

A főút mellett ezen a szakaszon nem hinném hogy lenne épeszú kerékpáros, aki ezt örömmel használná.

Aki meg pld. Budapestről leteker Visegrádra és vissza, az ezt nem annyira a kikapcsolódás miatt teszi, hanem sportcélból, ezért úgyis a főúton fog menni, minimum 40-el.

Marvin (törölt) 2008.03.23. 02:03:46

dark future:

Igaz mostanaban divatos az orszag fikazasa a lakoi altal, de ennyire erolkodni nem kellene.
Magyarorszag termeszetes novenytakaroja: fuves puszta.
Annak idejen, mikor ezt tanultuk en is nagyon elcsodalkoztam rajta, leven hogy zalai gyerek voltam. Ott meg asztan van erdo boven.
Szoval ilyen ostobasaggal, ne gyere mar, hogy mibol lehet tudni hol jar az ember.

En altalaban onnan szoktam tudni, hogy lepten nyomon demagogiaba utkozom, mint amilyen ez a bejegyzes a hozzaszolasok nagy reszevel egyutt.

cs (mi más) 2008.03.23. 08:08:20

Nálunk most parkot építenek. Úgy kezdték, hogy a terület szélén álló kettő, kb. 50 éves kőrisfát dózerral kiborították. Gondolom útban voltak a fáknak. Kérdem a jegyzőt, hogyisvanez? Hát én nem is tudtam róla, mondja, oszt az ablakából látszik a hűlt helyük.

manes 2008.03.23. 09:12:24

A parkoknak nem tartozékai a fák?

egyenes labirintus 2008.03.23. 09:19:47

Tollas: Valóban igazad lenne a bicikliúttal kapcsolatban, ha csak azt építenének, /két méter széles aszfaltcsík lent a duna mentén, a sík terepen, még csak erős alap vagy nagy földmunka sem kellene, "oszt csókolom"/, de itt szvsz. a főutat, az árvíztől védő gát(!!!) a lényeg. Az hogy a tetején megy majd a bringaút, - józan paraszti eszemmel végig gondolva- csak költséghatékonyabbá teszi az amúgysem kis volumenü projektet. Szentendrén pl. az új árvízvédelmi tölés egy szakaszánál is így csinálták meg és kiválóan működik, rengetegen tekernek rajta. Budától kifelé a dunakanyarfelé nagyon sok szakaszon a 11.es út mellett jön a biciklút /Békásnál, Szentendrénél, Leányfalunál/, itt sem lenne ez kirívó eset, és azt sem gondolom, hogy nagyon sok ember épp a bogdányi egyenesben akarna piknikezni, aki meg ott akar az úgyis lemegy a földúton a dunapartig. A szakemberek szerint egyre több és nagyobb árvízek jönnek majd, ha a duna mellett visznek egy nem megemelt bicikliutat, azt pár év alatt szétszedi a víz, meglehet nézni szentendrénél azokat a szakaszokat, ahol majd minden évben elönti a duna, de ott nem is lehetett volna másképp megépíteni. Mint előttem már megírták, a duna felé elterülő, magántulajdonú földek miatt sem lehetett volna a bringautat ott vinni. Bár én is csak egy helyi lakos vagyok -ill. leszek ha elkészül a ház végre-, sajnos /:o)/ nem vagyok érdekelt a projekt kivitelezésében, csak ismerem és megprobálom ésszel végigondolva helyén kezelni a dolgokat, annyit tudok, hogy a térségi települések és falvak /a szigeten is/ komoly fejlesztéseket kezdenek hamarosan a bringautakra és árvízvédelmi töltésekre vonatkozóan, hogy védetté tegyék és bringával minden falu elérhető legyen. Azt hiszem leányfalunál is elkezdték már a folytatását tahi felé. Az egész azért bosszant, mert ez a történet legkevésbé a csökött gyümölcsfákról szól amiket kivágnak, és a nem itt élő, Index és Szálka olvasó emberek csak annyit jegyeznek meg az egészből, hogy "Borzalmas környezeti pusztítás a Dunakanyarban egy bicikliút miatt!!!", holott egy olyan építkezés kezdődött, ami rengeteg embernek, lakosnak, bringásnak, Bogdányinak, Tahisinak és a régióban élő, bringázó, vagy épp az árvíz miatt hazamenni nem tudó polgárnak jó. Remélem Szálka vagy az Index elég korrekt ahhoz, hogy majd alaposan körbejárja a témát és nem csak egy "botrányszagú" főcímet és félinformációkat dob a köztudatba. Üdv: reinhard

Kampec 2008.03.23. 10:40:53

érdekes Ausztriában szinte végig lehet dunaparton bicajozni...

LongJohnHolmes 2008.03.23. 10:55:59

Jók ezek a netes fórumok:) Jókat lehet szórakozni sok fröcsögő korlátolt lényen:) Persze nincs semmi baj velük, csak a tapasztalat hiánya beszélteti őket:) Később változnak majd, ne nem tőlünk, hanem a saját tapasztalattól.

Ahova ma fejlődött a világ, az kizárólag Diesel, Benz és hasonszőrű társaik érdeme. Magyarul a belsőégésű motorok miatt.
Nem a szélkerék, nem a gőzgép és nem is a villanymotor miatt!!
A mobilizáció miatt van az is ami miatt te most itt kopácsolsz a számítógépeden. Nem fejteném ezt ki, mert nincs erre hely és talán igény sem:) Ha megérted, akkor ebből is megértetted.
Usa akkor kezdett ugrásszerű fejlődésbe, mikor a kormánya eldöntötte, hogy autópályákat építtet, hogy munkát adjon a népnek. Autópálya-autóipar-nyersanyagipar-olajipar-turisztika-stb.
Akármit veszel és abból kivonod a gépjárművet, szinte nullát kapsz. Motor nélkül nem lenne szinte semmink, vagyis kb annyink, ami a motor előtti időkben volt. Azt hiszem most éppen a földeken kapálnánk fórumírás helyett, hogy éhen ne dögöljünk a télen, vagy Ráró-val húzatnánk haza a fát, hogy ne faggyunk meg ugyanakkor.
Még a biciklidet is egy teherautó hozta el a boltba ahol vetted, a vascsövet a bicikligyárba is az vitte. És a gumi rajta? Nem is lenne talán, mert olyan drága lenne, hogy csak a full extráson lenne. Fából lenne a kereked, mint az elsőkön, és a szekérutakon rázatnád magad. Örülnél, ha nem kellene ráülnöd.
Igaz az jó lenne benne, hogy max csak a selymünk lenne kínai és nem minden szirszarunk a házban:)
Természetesen vannak ütközőpontok, ahol sok ember él együtt, és lehet jogos a panasz. De aki nem látja magasabbról a dolgokat, az "nem látja a fától az erdőt".
Ez pont jó ide :)

Ez csak az autógyűlölőknek szólt.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.23. 12:31:26

RE: Marvin 2008.03.23. 02:03:46

"Igaz mostanaban divatos az orszag fikazasa a lakoi altal, de ennyire erolkodni nem kellene."

Ezt arra reagáltam, miszerint -- kommentelő kolléga ahogy írta -- az ország 20%-a erdő, sőt 2013-ban már 30%-a lesz az... Szerintem meg egyre kevesebb az erdős rész, mert boldog-boldogtalan vágja a fát, és szarik helyette újat telepíteni.

gringo 2008.03.23. 19:20:21

Ha bárhol egy cikk címében megjelenik a "bicikliút" szó, máris elkezdődik a magukat istenkirálynak képzelő autósok és az előbbieket irigylő biciklis anarchisták demagóg vitája. Aztán jön valaki, aki kijelenti, hogy autóval és kerékpárral is közlekedik, tehát neki van igaza. :-)

Nem tudom, Ekkerjoznak mi a véleménye, de néhány ortodox biciklista hozzászólásáról nekem megint a vegák jutnak eszembe...

kmcs 2008.03.24. 20:03:38

hiszed, vagy sem, akkor is úgy van, ahogy írtam. Mo. 20%-a erdő. Ellenőrizhető: www.takarnet.hu/pls/tknet/hivatalok_p.hivatallista

pérentúl 2008.03.24. 20:04:56

Mindenkinek üdv!
Megkérdezném ezt a sok okos hozzá szólót, hogy hány fát ültetet mostanában. Vagy hány helyen takarítottak, mondjuk ki egy patakot. Vagy csak a fröcsögés megy, hogy így védjük a természetet meg, hogy minden fairtó egy szemétláda. Biztosan sokan tudják azt is, hogy ha valaki törvényesen engedéllyel (és itt az engedélyt hangsúlyoznám) ki irt egy erdőt legalább akkorát ,vagy még nagyobbat kell helyette ültetni. És nem akác fát, mert azt már nem engedik hiába akácfát vágtál ki, csak is őshonos fákat( kőris, bükk stb) aminek az értéke kétszer annyi mint a kivágott fáé ( csemete korban). Ezért is nő Mo-n az erdős területek aránya. Egyébként Tahitótfaluban van (szerintem) az egyetlen olyan pisztráng telep, amit egy szenyvíztisztító telepből alakított ki két lelkes fiatalember. Ja és ha vannak még lelkes környezetvédők, akkor lehet tenni is az ügyért március 30. Szinva pataktakarítás (Diósgyőr-Lilafüred) több infó:
www.muhosz.hu/forum „Rendezvények: Pataképitések,szemétszedés”
Üdv:
Pérentúl

ekkerjoz 2008.03.24. 20:48:48

Kedves Pérentúl, az általános gyakorlat fakitermelés ügyben, hogy tarra vágnak akár védett erdőt is, és b..sznak telepíteni fákat, mert a tarvágás nem bűncselekmény, ha nem jár természetkárosítással. Továbbá a favágó "vállalkozó" kvázi hajléktalan, soha az életben nem lehet rajta semmilyen bírságot, kártérítést behajtani, lásd Sajólád, Gemenc, Piliscsaba, Misina, Tisza ártér. Gyakorlatilag azok a magánszemélyek, akik erdőbirtokosok lettek, nem szálalnak-gyérítenek-ritkítanak, hanem letarolják a saját erdőiket. Később nem telepítenek, mert az már 120-150.- Ft/csemete költséget jelentene. Egy mázsa kitermelt tűzifából akár 10-15 db új fát lehetne ültetni, de az "sok pííz"...
Szinte olyan ez, mint amit a halászok csinálnak az élővizekkel...
Rendszeresen ültetek fát, ezért vettem a bátorságot.

pérentúl 2008.03.24. 21:00:36

Ekkerjoz!
Ebben maximálisan igazad van, én ezt már nem akartam le írni mert így is ínhüvely gyulladást kapok) csak arra akartam rá ébreszteni a sok hirtelen természet őrt, hogy lehet tenni is nem csak .osni a szót.

kmcs 2008.03.24. 21:07:26

igen, sajna előfordul, hogy tarra vágnak egy erdőt és aztán eltűnnek a "tettesek". De azért ezt nem nevezném általános gyakorlatnak.Legalább is mifelénk nem az, szerencsére.
másik: "motorosfűrészes féltestvéreink áldásos tevékenységét is kalkulálták a 2013-as prognózisba?" természetesen nem, ugyanakkor élek a gyanúperrel, hogy amikor "féltestvéreink" saját maguknak vágnak fát, hogy fűtsenek, nem okoznak akkora, mint azok a nemféltestvéreink, akik árulják a tüzifát, üzletszerűen. Én ezt egyszerűen szoktam megoldani, amikor észreveszem, hogy ismeretlenek árulják a fát a teherautó platójáról: szólok a helyi rendőröknek, ugyan kérdezzék már meg ezeket az embereket, honnan a fa, amit árulnak. Általában működik a dolog. És egyébként is, akik ezektől az ismeretlenektől vesznek tüzifát, azoknak hol a felelőssége? vagy jó magyar szokás szerint: ugy teszünk, mint aki nem tudja, hogy nem tiszta a dolog??? (nyugta, számla témában már nem is mondok semmit, ugye)

gyi 2008.03.24. 23:32:24

Üdv!
Hogy alaposabban körbe legyen járva a téma, mondok nehány adatot. Mo-n ma biztosan 8% alatt van az erdőterület aránya. (1997-es adat: 7,7 %, ekkor 16,7% volt az összes faállománnyal borított terület. ld. Kitaibelia II. évf. 2. szám, Bartha Dénes cikke) Ami faállománnyal borított terület, de nem természetszerű állomány = nem erdő, azt faültetvénynek hívják: ezek a rövid vágásfordulós nemesnyarasok, az alföldi akácosok és az ugyancsak tájidegen fenyvesek. Ezek semmilyen értelemben nem erdők, mindenekelőtt ökölógiai értelemben nem. Élőviláguk rendkívül szegény, különösen, ha arra gondolunk, hogy a helyükön valaha létezett erdők és gyepek milyen sokszínűek és fajgazdagok voltak, még ha legeltették, vagy más módon hasznosították is őket. Ami a tavalyi hozsannázást illeti a 20% "erdőről" Solymosi akadémikussal az élen, (hogy még rádióhír is lett belőle!) így tessék érteni, tehát hogy csúsztatás, mellébeszélés, eufémizmus nélkül pedig hazugág a neve. Illetve: talán nem köztudott, de több éve a hőerőművek eg része (többsége?) erdőt zabál, bükköst, tölgyest, ami van a közelben, a Bükk-hegységben, a Mecsekben, stb. Még senki nem merte fölmérni, mennyi igazi erdő égett el a kazánokban, nyilván valamely elvtársak vagy urak érdekeltek benne, hogy ne kerülhessen napvilágra. Summa summarum: az erdőterület valószínűleg 7% alatt vannak ma már, a többi ültetvény, ami, megjegyzem, fatömegben, növedékben, hozadékban, stb. számolt értékben sem közelíti meg a valódi erdőállományokat.
Hogy most ezek után, hogy minősítsük az erdészek mindenkori rizsáját, mindenkire rábízom, de igazat mondani ezzel kapcsolatban fatermesztő, gazdálkodó erdészt még nem hallottam (az erdész végzettségű, de nem a termelésben dolgozó figurák más kategóriát képviselnek), az ő látásmódjukat tökéletesen uralja a gazdasági érdek, és a többi (termvéd, ökol, stb.) megfontolás nekik nem szempont. (A többibe nem mennék bele, a tanfolyam később folytatódik, még csak annyit: a fent idézett cikkben 18 pontban van összefoglalva, hogy mi számít helytelen, vagy kártékony gyakorlatnak ma az erdészek részéről. Ebből a tarvágás csak egy, ami nem illegális, csak helytelen. Illegális akkor, ha nem az üzemtervben meghatározott időben történik, tehát ha az újmaszek saját szakállára kinyekkenti az erdőjét. A levágott erdő helyett egyébként nem a szomszédban kell csemetét ültetni, ugyanis a levágott erdő is erdőnek számít, már csak azért is, mert magától fölújul (ha el nem cseszik valamivel, túl sok vaddal, stb.)

Mindezt azért, ha már érinteni tetszettek az erdőket a bicikliút kapcsán. Maga vita/párbeszéd igen érdekes volt számomra, a rengeteg szempont körültekintő óvatosságra inti az embert, amikor latolgat egy efféle helyzetet. Arra int, hogy senki sem lehet, elvi okoknál fogva sem, az igazság letéteményese, legfőképpen azért, mert nincs is igazság. Ezért legalábbis fölösleges a másikat túl nagy vehemenciával lehülyézni... Továbbá az is esezmbe jut, hogy a focihoz és gyerekneveléshez mindenki ért..., de hát tudjuk, ugyebár, hogy nem. De még ha értegetünk is hozzá, akkor is kimaradhat valami a számításból...
Amúgy megértem az indulatokat, nem könnyű egy felszámolás alatt álló országban tehetelenül nézni, hogy kilopják alólunk, széthordják a hazánkat. De ne tessenek csüggedni, hamarosan befejeződik a procedúra, a vasútnak is annyi, rövidesen tönkreteszik a főváros tömegközlekedését is végleg, a villamosműveket is eladják hamarosan az elvtársak, ami után az áram is drágább lesz, mivel nem kínálati, hanem keresleti a piac, és azután már nem sok minden van. Talán a maradék erdők még... Nincs messze az idő, amikor egyszerre leszünk Nyugat-Európa gyarmata, hisz 2011-ben a földjeinket is megveszik alólunk, hisz EU-s törvények biztosítják a lehetőséget, továbbá ismét Oroszország kiszolgáltatott jobbágya.
Vége.

kmcs 2008.03.25. 00:04:22

akkor bocs. ha csak az számít erdőnek, ami 200 éve is erdő volt, akkor bizos igazad van. nekem pedig nincs.
ha pedig 2011-ben a földjeinket megveszik alólunk, azért ne felejtsd el, hogy akik eladják a magyar földet a külföldieknek: magyarok. vagy csak magyarul beszélnék? (persze ha belegondolok, hogy mifelénk a határ kb. 85%-a 7, vagy 8 igaz mélymagyar tulajdonában van, akkor már nem is tudom mit gondoljak)

gyi 2008.03.25. 01:45:28

Ahogy mondod, kmcs, neked nincs igazad, megetettek! Valódi, stabil, működőképes élő rendszert, így erdőt sem lehet mesterségesen csinálni, eddig még senkinek sem sikerült. Fenntartani, továbbéltetni lehet, slussz. De ez nem vita kérdése, kell min. öt évig tanulni biológiát az egyetemen, és máris világos lesz. Nincs is semmi baj a jogászokkal, a mérnökökkel meg a közgazdászokkal, csak az, hogy ezt az öt évet kihagyják. Így aztán az Otto-motor vígan működik, és ettől jó nekünk baromira az életünk (hogy utaljak egyhozzászóló világnézetére), ez adja a minőséget, csak épp már nem tudjuk, hogy miről is kéne szólni az életnek.
A földek ügyében fogalmam sincs, mi következik, csak arra gondolok, hogy egyik neves gyógyszergyárunkat azért vették meg a franciák, hogy a kutatást kifingatva a maguk találmányait gyártassák és adhassákják el a magyar piacon, a Danone-ügy hasonló, és mindenki tud egy jó párat: leépíteni az itteni kapacitásokat, hogy kénytelen legyél megvenni a külföld szarait (vagy nem szarokat, de a lényeg, hogy a rászoruló leszel). Sima gyarmatosítás, fegyver nélkül. A magyar mezőgazdaságnak is ki van szabva, hogy mekkora kalitkában táncolhat, most már nem csak a piac által, ahnem EU-s direktívákban, végülis csak az a kérdés, hogy ezen belül kinek jut konc, és lehet, hogy ez már tényleg csak vihar a biliben.

AzHofi 2008.03.26. 00:22:33

Great Cornholio: szoritson le teged is valami szabalytalanul elozo idiota az utrol, es a szantofoldre valo kifutas helyett csavarodj fel egy jajdeszep fara. Ami mellesleg a nap olyan szogben valo sutesekor ugy uzemel, mintha folyamatosan vakuznak a szemedet vezetes kozben. Nem valok fak az ut melle.

Kandabula 2008.03.30. 10:48:19

Persze, hogy kell fasor. Én csak megjegyeztem, hogy miért telepítették a fákat úgy, hogy ne lehessen az úttestet szélesíteni. (Elő volt írva az országút max. szélessége, kétoldalt árokkal meg a fasorral.) A hülye fák meg csak nőttek, szépültek, hadászati jelentősége a dolognak már nem volt, mi meg még most is szívunk.

charlie 2008.03.30. 22:18:27

Marvin: Régen (16-17 sz.) az egész Alföld egy nagy erdősség volt. Csak mostanság ilyen kietlen puszta.

sch_gyu 2008.04.05. 15:01:41

sziasztok! örülök, hogy van akit érdekel a természetvédelem. nekem az erdei brigázás a hobbim, sok budakörnyéki erdőben megfordultam már és azt tapasztaltam, hogy az erdészetek nem tekintik szívügyüknek erdeink állapotát. láttam már 200 éves, 120mm törzsátmérőjű ősplatánokat is kivágva természetvédelmi területen. azzal indokolták,h. azért vágták ki őket,h. a fitalabb fák jobban nőhessenek!!! az erdőkben rengeteg a szemét(elképesztő mennyiségben hordanak oda minden elképzelhető hulladékot, lomot,sittet,bármit),és rettentő sok fát termelnek ki lekiismeretlenül, szakszerűtlenül.amit látok az nem fakitermelés,hanem az erdők feldúlása és szétrablása.nem beszélve arról,h. traktorral szétkúrják a felázott utakat is,de úgy h. még gyalog sem járhatók. egy barátommal beírtunk a pilisi parkerdő zrt-nek, ők megmagyarázták,h. mit miért NEM csinálnak.ha valakit érdekel,a levelezést meg lehet nézni itt: www.mountainbikepolizei.eoldal.hu/oldal/aktivitas (hozzászólásokba van bemásolva)kérlek titeket, hogy írjátok be ti is a hozzászólásaitokat,hadd erősödjön a weboldal ha 1x majd betámadok a körny.védelmi minisztériumba vele

sch_gyu 2008.04.05. 15:08:17

az a baj, hogy nagy érték a fa, és ebben az országban meg is lehet tenni, hogy lefizeted a főerdészt, aki kiad valamiféle engedélyt ritkításra, majd szemet húny egy domboldal tarra vágása felett.

Joy13 2008.04.07. 17:20:48

Hali

Dunabogdányban lakom a duna mellett és nagyon nem tetszik hogy engedély nélkül ledozerolják a keritéstől fél méterre lévő területet...barátnőmék tulajdonában lévő parkolónak a felét csak ugy szó nélkül ledozerolták és amikor engedélyt kértek mindenki mélyen halgatott és folytatta a munkát..ha jól tudom ez illegális és törvénysértő..ezenfelül pedig magántulajdont is rongálnak ugyanis egy szóval nem kérdezték meg őket hogy a tulajdonukon esetleges földmunkálatokat végezhetnek e...nekem csupán ennyi a véleményem a bicikliútról...

Joy13 2008.04.07. 17:24:40

Ami pedig a fákat illeti mélységesen elszomorít hogy kivágják őket...nem ártottak senkinek és semmi kárt nem okoztak, ezenkívűl a madárvilágnak csak kedvezett hogy a fák ott viritanak az út mellett...mára már egy darab ragadózómadarat nem lehet látni arrafele hisz nincs hol megpihenjen....

egyenes labirintus 2008.04.08. 08:39:04

Joy13: De az jól fog esni, hogy árvíznél haza tudsz majd menni, mert a bogdányi egyenest nem önti el a víz és nem kell majd a száguldó, előzgető autók mellett bringáznod. Az ölyvek pedig nem költöztek el, csak lehúzódtak a dunapart felé, ha végig sétálsz tahi felé, rengeteget láthatsz belőlük. A fészkeik is ezen a részen vannak, az útmenti fákon egysem fészkelt.

$raczger · http://php-script.hu 2008.06.02. 09:58:25

Kicsit késve írom, lehet már el sem olvassátok már, de az a baj, hogy hozzá nem értéssel, és tudatlansággal írtad meg ezt a blogbejegyzést, először nekem se tetszett, de a tény az, hogy az összes fa szét volt korhadva, épp hogy nem dőltek ki, egerészölyvöt már 2-3 éve sajnos nem látni arra, mintahogy az egyetlen saspár is lehet hogy már elmentek a bogdányi bányából. Hogy mi értelme van a bicikliútnak? Sok, magam is sokat biciklizek, inkább a környező hegyekben, de a 11-es mentén is sokszor, és sokan szoktak még, így nagyon hasznos ez a bicikliút ebből a szempontból, ugyanis egyre veszélyesebb ez az útszakasz, már párszor majdnem elütött 1-2 kamion, vagy épp egy töbtízmillás merci:). Sajnos máshová nem is tudták volna építeni az utat, mert onnantól az egész rész már magánterület, de amint befejezik a bicikliutat, a nyáron telepítenek oda sok új szép, nem elkorhadt fát!