HTML

Szálka

Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Heroikus küzdelem az első nyilvánosan közvetített vágótokívásért.

Friss topikok

Linkblog

Temető a Tisza, mikor a hülyeség kivirágzik

2008.06.03. 23:39 Shi Manó

Itt ez a rendőrviccek hülyeségszintjét súroló izé:

A tiszai vízirendészet, természetvédőkkel összefogva, fokozottan óvja a tiszvirág-rajzás küszöbén a védett kérész-faj fennmaradását - írta keddi számában a Heves Megyei Hírlap. Sokan ugyanis kiássák az agyagos partoldalban a lárvákat és ezzel veszélybe sodorják a, ma már kizárólag a Tisza-mentén élő tiszavirág fennmaradását. A tiszavirág egy-egy példányának eszmei értéke 2 ezer forint, de a lárvák, sőt az elhullott állatok is védettnek minősülnek. Éppen ezért 100 ezer forintos büntetést kaphat az, akit tiszavirág-gyűjtésen érnek a hatóságok - olvasható a lapban.

 

Konkrétan az MTI nevű nemzeti hírügynökség repítette világgá, de hallottam hasonló értelmű környezetvédelmi felügyelőségi nyilatkozatot az Inforádióban is, meg olvastam még valami obskúrus hírportálon.

Álljunk már meg.

Ilyen hülyeségkoncentráció könnyen kibillenti az embert egyébként is ingatag lelki egyensúlyából, most tehát veszek egy nagy levegőt, és nagyon messziről futok neki.

Ha van nekem szívügyem, az a Tisza. Nyilván, mert odaszülettem, melléje, de ez most mindegy. A lokalitás és az ostobaság mértéke nincs semmilyen összefüggésben. A Tisza mellett élők olykor sokkal többet ártanak a Tiszának, mint bárki más. (Az ártéri erdőkben rothadó hűtőszekrényekreket nem Pestről hordták oda, az zicher.)

Le tudnám karatézni azt a sok ostoba, kártékony, rövidlátó baromot, aki még ma is gátmagasításról, árvízvédelmi doktrináról, a hajózás fejlesztéséről vartyog, ma, 2008-ban, amikor érintetlen vagy legalább ahhoz hasonlító természeti környezet alig van  az országban, amikor a megnyomorított, kirabolt folyók környékén még maradt talán egy kis nyoma annak a valamikori vadvilágnak, amit védeni, sőt fejleszteni kéne, nem pedig még fél hold termőföldekért föláldozni, hogy azokon a fél holdakon aztán jó vastag állami támogatásért termeljen valaki valami olyasvalamit, amit senki sem vesz meg, meg azon siránkozni, hogy jaj, Józsi bácsi engedély nékül ártérre épített vityillóját megint elvitte az árvíz, és ki fogja ezt megfizetni, amikor éppen hogy le kéne dózeroltatni az ártérre épített vityillókat, fűzfákat ültetni a helyükre, távolabb vinni a gátat, kiengedni a vizet az ugarra, hagyni egy kis helyet a folyónak, és fenntartható ártéri és halgazdálkodást folytatni, horribile dictu fokgazdálkodást, amely újra Európa leggazdagabb folyójává tehetné a Tiszát.

Vagy a kedvenceim, a folyókat autópályává változtatni próbáló nyugdíjas vízmérnökök és hajóskapitányok: nincs olyan hét, hogy valamelyik lapba ne írna a hajózási lobbi valamely fékezhetetlen agyvelejű önkéntese, hogy hú, az mennyire eurokonform lenne, ha végig hajózható lenne a Duna meg a Tisza. Persze, meg kéne kérdezni tán a németeket meg az osztrákokat, hogy mit művelnek az óriási uszályok az élővízzel.

És örkös favoritom az a csongrádi horgászegyesületi elnök, aki szinte sírva könyörgött a helyi rádióban a duzzasztóért. Tényleg, ebben az országban csak elmebetegek tudnak bizonyos szervezetek élére kerülni.

Kanyarodjunk a tárgyra végre. Mint minősített Tisza-buzi, természetesen a tiszavirág néven ismert kérészfajért is rajongok, gyerekkorom óta, egyszerűen azért, mert szép, és van valami nagyon lelkesítő abban, amikor hatalmas tömegekbe repked a víz fölött, és aztán rögtön belehal a szépségbe, mint Törőcsik András a második biciklicsel után.

Annak, hogy ezt a címerrovart hirtelen meg akarjuk védeni, nagyon kéne örülnöm. De nem örülök, mert nem megvédeni akarjuk, hanem valami környezetvédelmi szóvivő meg a rendőrség akar itt egy kicsit médiaszerepelni meg statisztikát javítani.

Egyszerűen nevetséges baromság, hogy rendőrök vonulnak a partra tiszavirágzáskor. Ilyen baromságot csakis ebben a nyomorult országban tudnak kitalálni, másutt nehézsúlyú abszurddrámaszerzők és humoristák évtizedekig agyalnak, hogy hasonló kaliberű faszságot ötöljenek ki.

A tiszavirág, bárki, bármit csinál, ott, a vízen megdöglik. Nincs rajta mit védeni, egyszerűen. Lehet sírni, menni a sóhivatalba.

Most az nem tudom, hogy a híríró hülyesége-e, hogy a lárvák kiásásáról brekeg, mert ilyenkor kurvára nem kell kiásni a lárvát, nincs az az elmeroggyant, aki nekiállna ásni, úgyis kirepül az, bazmeg, hülye. És az is valószínűleg a szerző drámai érzékének köszönhető állítás, hogy a tiszavirág ma már csak a Tisza mentén él. Merthogy mindig is csak ott élt, azért hívják úgy szerencsétlent.

(Hát ezt már csak zárójelben merem, mert tényleg apró hülyeség, de elég a helyesírási szótárt fölütni hozzája: Tisza mentén, nem Tisza-mentén; tiszavirágrajzás, nem tiszavirág-rajzás; kérészfaj, nem kérész-faj. Ja, és a "2 ezer forint" milyen igénytelen faszság: kétezer, barátom, kétezer. Megspóroltál két betűt, mi? Nem szoktam helyesírási izéken rugózni, mert bőven van hiba itt is, a Szálkán, az ilyen webes gyorsszövegeket nem szoktuk nagyon ellenőrizgetni, de a fenti penetráns hibákat mégis a nemzeti hírügynökség szövegíró szakembere követte el. Meg legalalább négy szerkesztő, akin átment.)

De ez a kisebb hülyeségcsomag. A nagyobb az, hogy azt a látszatot próbálják itten kelteni, mintha a tiszavirág túlélését a lárvák vagy pláne kifejett és alig néhány percig életképes imágók és/vagy szubimágók gyűjtése fenyegetné. Drága természetvédő rendőr barátaim: ha az ország mind a háromszázezer horgásza kivonulna a Tisza mellé, és vadul elkezdne bágerezni (a módszert külön is ismertette egy környezetvédelmi felügyelő az Inforádióban), akkor sem tudna jelentős kárt tenni az állományban. Nonszensz. Ezek a rovarok illetve álcáik százezerszám élnek még ma is egy-egy partszakaszon, és egy-egy jobban sikerül szennydugó milliókat pusztít el belőlük. A faszán sikerült folyamszabályozások meg ezermilliárdokat pusztítottak.

Ez az igazi pengemagyar megoldás: kivonulunk a körzeti megbízottal a partra, oszt jól lekaszáljuk százezerre (MTI-magyarul: 100 ezerre) a félbolond Dezsőt, aki éppen kihalászott két döglődö rovart, miközben komplett városok teljes szarmennyisége ömlik tisztítás nélkül a Tiszába, a vízügy úgy játszik a duzzasztókkal, mint hülyegyerek a pöcsével, ész nékül húzogatja, közben minden lehetséges partszakaszt kiköveznek, nehogy élni tudjon valahol az a tiszavirág, az ipari üzemekből érkező szennyezések meg évente tizedelik a kérész- és halállományt. Az ipari halászattal meg jól ki is zsákmányolják az egész rendszert, teljesen törvényesen.

Na menjünk a picsába azzal a fokozott kérészvédelemmel.

Mindenki szarik valójában a Tiszára, sőt bele, a tiszavirágra pláne, de ilyenkor olyan jó kimenni gecizni egy kicsit a vízparton a csokkerekkel. Gratulálunk, seggfejek.

92 komment

Címkék: tisza természetvédelem seggfejek kommunisták vízgazdálkodás fokgazdálkodás vízirendészet vízszennyezés veszélyeztetett faj vízügy tiszavirág

A bejegyzés trackback címe:

http://szalka.blog.hu/api/trackback/id/tr67502386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

papugaja 2008.06.04. 08:22:06

Hű, asszem egyetértek.

papugaja 2008.06.04. 08:23:53

Csak annyit még, hogy én is rekedtre csodálkozom magam a hajózhatósági törekvéseken, duzzasztó-terveken.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2008.06.04. 08:29:15

Nagyon jó kis írás, ilyen kéne még sok, minél több sajtótermékben :)

A csongrádi horgászegyesületi elnök egy kommenista őskövület, szerencsésebb országokban kiállításon mutogatnák.

A Tisza 3-at különben lelkesen támogatja a város parlamaneti képviselője is, egy volt tornatanár. Bár ez a szakma mostanában jól fekszik környezetvédelmi ügyekben, miniszter is lehet az emberfia vele.

Raka1885 2008.06.04. 08:30:30

Ez bizony így van! Sajnos!

ljubityel 2008.06.04. 08:34:23

Helyes a dörgés, oroszlán!
Én pölö fényképezőgéppel vadászok rájuk, nagyüzemileg!

tézé 2008.06.04. 08:42:58

Végre egy hozzáértő cikk.
Az azért kimaradt, hogy annyi igazság van, illetve létjogosultsága lenne a vizen történő rendőri járőrözésnek illetve ellenőrzésnek, hogy ilyenkor a virágzás konkrét időszakában be kellene tiltani mindennemű motoros vizijármű közlekedését, mert a vízszennyezés után az általuk keltett hullámok okozzák a szaporodásukban második legnagyobb kárt.
A rákócifalvi, meg csongrádi gát, vizierőmű és duzzasztómű építő lobbistáknak meg azt üzenném, hogy húzzanak a Rajna mellé élni, mert már nem az ötvenes években élünk mi sem hogy ennyire hülyék legyünk ahhoz hogy ekkora baromságot bevegyünk.

A szeméthez meg annyit még hozzátennék, - tíz éve járok a Tiszára - hogy én naív fejjel azt hittem
az Uniós csatlakozásunk után legalább Tiszalöknél és Kiskörénél kiemelik rendszeresen és módszeresen a szemetet, de sajnos nem. Azt a szemetet, melynek 99% -a Ukrán és Román hullámtérben és ártérben elhelyezett illegális szemétlerakásból származik. Majd jön az árvíz és így ingyenesen leusztatva megszabadulnak a szeméttől, mi meg szenvedünk tőle.
Én már láttem komplett konyhaszekrényt is árvízkor a Tiszában, meg természetesen rendszeresen mindenféle háztatási elsősorban műanyag hulladékot, aminek a döntő többsége PET palack.
Ezt a problémát sűrgősen és megnyugtatóan kellene kezelni.

Több ilyen hasznos és értelmes cikk kellene.
Gratulálok az írójának!

Sancho_ 2008.06.04. 08:50:22

Emberek!
Miféle stílus ez?
Azt hiszem, a felháborodásnak az itt olvashatónál kulturáltabb formában is hangot lehetne adni!
Ez közírás, könyörgöm! Kint van az Index címlapján, BAZDMEG!

:(((((
Ja, és igen, a tiszavirág védett, ha tetszik, ha nem. A természetvédelem meg már csak ilyen "faszság", hogy védi a kipécézett jószág minden formáját, sőt, még az élőhelyét is.
ÉS éppen a szennyezések miatt szükséges, hogy legyen ennek az érzékeny, nyilván nem a huszonegyedik századba való lénynek (és a többinek) némi tartalékja az áldásos emberi tevékenységek ellenében.
Tényleg nem fölösleges. A rendőrségi reklámvédelem meg - hát ilyen is van. Nem lopnak már arrafelé az emberek, ráér a yard.
Esetleg az év többi részében is járőrözhetnének a környéken, a bágerezők fékentartása céljából.

Szerintem...

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.06.04. 08:53:37

Hehe. Kurvára igaz. Ki kellene képezni a rohamrendőröket a tiszvirág-újraélesztésre meg mesterséges lélegeztetésre. Idióták.
Egyébként meg a kérész kurvára moslék. De okos. Belepropellerezik a parit tüzekbe este, hogy gyorsabban haljon.

ugyanmár 2008.06.04. 08:56:21

Gondolkozz már picit mielőtt hülyeségeket kezdesz el írni ilyen faszfej stílusban. Senki nem mondta, hogy tiszavirágzáskor kivezényelnek egy szakasz rendőrt, annyit mondtak, hogy akit gyűjtésen érnek, annak sanyi.

Mivel a tiszavirág 3 évet tölt lárvaként azért talán azt is el lehet képzelni, hogy ha az okosemberek tömegesen begyűjtik őket, akkor egyszer csak nem lesz majd tiszavirágzás sem.

tézé 2008.06.04. 08:56:52

Sancho!

A Te bazdmegolásod az stílusos?

Olvasd el mégegyszer különösen a végét és akkor Te is megérted, hogy ez a gyerek érti a problémát nem pedig csinálja.

Victum 2008.06.04. 08:56:55

Ha az emberi hülyeségből lehetne valahogy elektromos áramot fejleszteni, Magyarország az egész világ energiaválságát megoldhatná. Nem is beszélve a klímaváltozás problematikájáról, ugye.
Hétvégén megyek a Tiszára. Ha lesz egy kis szerencsém, le tudok fotózni egy rendőrt, amint a feje körül röpködő tiszavirágot védi. De előre szólok, hogy ne legyen sértődés, ezt a képet pénzért fogom árulni. Sok pénzért.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.06.04. 09:03:11

Az MTI az utóbbi időben tényleg egy iskolaújság színvonalára süllyedt, láttam néhány viccesebb anyagot tőlük.

amos 2008.06.04. 09:03:51

A blog írójának teljesen igaza van,a stílusa meg az,amit én igen kedvelek!

A fok-gazdálkodás nem egy elfelejtett forma,néhány helyen igen eredményesen folytatják ebben az országban is.
A Tiszán ne járőrözzön már a vízirendőr sem virágzáskor!Mekkora balgaság lenne,a rendőrségi motoros nem kelt hullámot?
Meg egyébként is!A rendőrségről nem kívánok írni,sok hozzáértő,becsületes tiszai gyerek szolgál ott bizonyára.Azt viszont tudni kell,hogy ők azt csinálják -azt k e l l csinálniuk -,amit a főnökeik mondanak.Na,ha ők viszont jobban értenek máshoz,vagy nem szívügyük a Tisza,vagy mint hírelték, évekkel ezelőtt még meg akarták szüntetni a vízirendőrséget a Tiszán,akkor mit várjunk tőlük?
Az is biztos,hogy nem tőlünk horgászoktól kellene félteni a tiszavirág létét,hanem a fentebb már mások által kifejtett problémáktól.

Kisangyal 2008.06.04. 09:20:19

Shi Manó, gratula! :)

Elkala Pál 2008.06.04. 09:31:32

Én is a folyó mellett lakom, és teljesen egyetértek a blog írójával. Kiegészítésként csak annyit:
az utóbbi 4-5 évben a tiszai holtágak (cibakházi holtág -kavics- ; szolnoki -Alcsi- )is szépen virágzanak sőt, a Hármas-Körös öcsödi szakaszán is rendszeres a virágzás.

Coccinella Septempunctata (törölt) 2008.06.04. 09:33:26

őőő, szerintem amíg ekkora problémákkal küzdünk, mint amit a posztíró fentebb leírt, nincs semmi helye azon nyöszörögni, hogy ki-milyen stílust használ.

könyörgöm, 2008-ban hadd legyen már végre a lényeg, az hogy MIT mondunk, és nem az, hogy HOGYAN!!!

roli101 2008.06.04. 09:34:28

Jó az írás.

Azt azért megnézném, amikor a rendőr motorcsónakkal elüt néhány kérészt, majd saját magának kiállít egy csekket, vagy feljelenti magát.:)

HZ · http://nagyvilag.blog.hu 2008.06.04. 09:36:02

Jó cikk lenne, ha nem lenne minősíthetetlenül trágár stílusa.

New Borika 2008.06.04. 09:39:32

Eléggé tahó a modor nem?
Pár észrevétel:
-A parasztok nem igazán vágják ki az ártéri erdőket hogy termelhessenek. Ez nem az amazonas, Ezen a téren igen jól működik a szabályozás.
-A felső tiszán! már vagy 10 éve nem adtak ki építési engedélyt ártérre.
-A szennyvízprobléma inkább román és ukrán eredetű mivel hazánk belátható időn belül teljesíti amit az EU-ban vállalt.
-Hallottál már arról hogy PR? Na ez az. Ennek az MTI tudósításnak az a célja hogy az emberek el ne felejtsék, micsoda érték is a tiszavirág. Ez azért fontos mert ha 5 év múlva lesz egy 1 milliárdos tiszavirág projekt nem mondják azt az emberek, hogy pazarlás.
-A Tiszán önmagabában az hogy gátat építünk nem egy ördögtől való dolog. Lásd Tisza-tó
-A tiszai hajózás pedig soha nem lesz jelentős. Ha ránézel a térképre rájöhetsz, hogy miért nem.
-Az árterek kiszélesítése napi téma az illetékeseknél, a fokgazdálkodás meg már a könyökömön jön ki, de azt azért látni kell hogy vannak olyan gátak, melyek nagyságredileg kisebbek a többi tiszai gátnél és magasításukra szükség van. A Tisza kérdéseiben csak KOMPLEXITÁS lehet a célravezető mivel nem csak a természetnek hanem a társadalomnak is vannak igényei.

Sancho_ 2008.06.04. 09:40:04

Tézé!
Kis különbség az én és a szerző b+ezésében, hogy én nem virítok a főoldalon...
Ahogy tanácsoltad, olvasom, olvasom újra a végét:

" menjünk a picsába azzal a fokozott kérészvédelemmel.

Mindenki szarik valójában a Tiszára, sőt bele, a tiszavirágra pláne, de ilyenkor olyan jó kimenni gecizni egy kicsit a vízparton a csokkerekkel. Gratulálunk, seggfejek."

De szerintem nem ebből derül ki, hogy a gyerek érti a témát.

Félreértés ne essék: nem vitatom, hogy bárki kinyilváníthatja a véleményét. Lehet fölöslegesnek tartani a tiszavirág védelmét, miért ne. A "hivatalos" természetvédelemnek vannak ilyen bürokratikus hülyeségei, mint, hogy a téma közelében maradjunk, a kormorán. Itt most arról van szó, hogy egy létező törvénynek érvényt kell-e szerezni, vagy egyszerűen tegyük túl rajta magunkat, a tiszavirág meg majd megél, ahogy megél.
Csakhogy egy természetet szerető, tisztelő ember inkább nézhetné ezt a dolgot az ellenkező irányból: igaz, hogy remek csali a kérészlárva, vagy a begyűjtött és lefagyasztott imágó, de tényleg rászorulunk? Tényleg utálni kell éppen emiatt a rendőröket? Tényleg bazmegezni kell?
Kérdezzük meg az osztrákokat: mibe kerül náluk egy csokor havasi gyopár? (Simán fejbelövés!)
Tehát van egy szabályunk, ami valamiféle jó szándék alapján született. Én azt mondom, tartsuk, tartassuk be, azzal nem ártunk.

És továbbra is azt tartom, hogy az alpári stílus nem való nyilvános közlésre.

ekkerjoz 2008.06.04. 09:42:02

Százezer forintos szabálysértés tiszavirág gyűjtésért nem kicsi pénz. Egy miklósi srácot pár év alatt háromszor is elkaptak, meg is büntették. Nem tudta befizetni, kapott egy értesítést, hogy vonuljon be a bv intézetbe leülni a vétket. Nem volnult be, de felkötötte magát. Három gyereket, munkanélküli asszonyt hagyott hátra.
Félreértések elkerülése miatt, nincs közvetlen összefüggés kérészlárva szedés (tehát természet-károsítás) és a tragédia között.

Viszont még egyszer sem hallottam, hogy valamelyik vízügyes ipici feddést kapott volna, mert íváskor rábóbiskolt a kiskörei vezérlő pultjára, és ezzel véletlenül leeresztette a vizet az ikrákról.
Egyszer sem hallottam, hogy a mindszenti strandot szétbarmoló idióta kicsit szabálytsértett volna.
Az se lesz meg, akinek dolga lenne megállítani az ukrán, meg román szarospelenka és petpalack tonnákat, merthogy ezért kapja a fizetését.

De horgászokra uszítani a rendőröket, ahhoz mind jól ért. Olyankor van nevük, jogkörük, telefonjuk.

halszájú 2008.06.04. 09:52:29

>

ez az. építsünk még inkább ezer km avtópályát, ez az igazi környezetbarát. mindenki számára ismert, hogy mennyire nagy hangsúlyt fektetnek a török, makedón, szerb, román, ukrán kamionok a környezetvédelemre. a népszava is megírta.

>

tényleg meg kéne kérdezni. tud-e a szerző bármiféle irományt referált folyóiratban arról mennyire káros az uszályforgalom. fizetnék érte.
hüje németek meg megépítették a duna-majna-rajna csatornát, építettek közel száz duzzasztógátat mert azt hitték a kis naívak hogy környezetbarát. muhahha. nem kérdezték meg shi manót.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.06.04. 09:59:19

Ez nem trágár stílus. A trágár szerintem az, amikor önmagáért faszozik/baszozik/szopozik valaki. Ebben a posztban minden "trágár" szónak ott a helye, ahol olvasható.

Ezzel a stílussal semmi probléma nincs; max. a sok elütéssel, de az magyarázható a szerző szenvedélyével...

hatR 2008.06.04. 10:08:53

minden sporthorgászt le kellene csukni

Sancho_ 2008.06.04. 10:09:20

Elnézést, ha valakit megbántottam volna.

a csapos, aki beleszól 2008.06.04. 10:22:13

Ez a baromállat gróf Székenyi István meg Vásárheji már lemondhatna végre a fene essen a komcsi pofályukba bele.

justin case 2008.06.04. 10:24:17

a hurkatolto zenekar neveben koszonjuk a megemlitest, csekket postan kuldunk, valamint kerunk ket tiszaviragot, piros szalaggal atkotve, citrommal a szajukban.

:]

Sancho_ 2008.06.04. 10:27:15

No, Vásárhelyi uram életművének megítélése a mai tudásunk szerint bizony nem olyan dicséretes!
Habár hatalmas munkát végzett, a saját korában korszerű, előremutató elképzelés volt ez a szabályozósdi, az idő nem igazolta a tettei(ke)t.
LEtt sok szikes puszta, gyenge termőföld, brutális árvizek... Ma máshogy gondoljuk. Persze nem "fair" a mai ismereteink birtokában pálcát törni felette.

szpremi 2008.06.04. 10:28:13

néhány észrevétel
a tiszának az a legnagyobb problémája, hogy most is természetvédelmi területnek tekintjük, sokan legszivesebben bekerítenék, mint a Fehértavat, hogy néhány madarász kivételével senkisem mehet be. EZ FASZSÁG. A természetvédelembe az ember is beletartozik. Ha az ártérre akar építkezni, építsen. Ha motorcsónakázni akar ezerrel, csinálja ( én inkább vitorlázom rajta ).Az a lényeg, hogy mindenki használhassa kedve szerint, senkinek sem joga kisajátítani, a SÜKET TERMÉSZETVÉDŐKNEK PLÁNE.
kérészekről: Egyszer belevitorláztam a Tiszavirágzásba, csodálatos élmény volt. Az, hogy rendőröket küldenek ki a védelmükre csak a figyelmet akarja felhívni a védelmükre. Csinálják, ezzel elérik, hogy többen megismerik a problémát, vagy állproblémát.Magyarországon csak ez hatásos. Emlékezzetek 10 évvel ezelőtt még kocsit mostak a Tiszába, akkor is volt hasonló akció.
Árvízvédelem: Tudomásul kell venni, hogy a Tisza 15 éven belül biztosan ki fog lépni a medréből. A mai árvízvédelem abban merül ki, hogy aláaknázzák a töltést, nehogy Algyőt vigye a víz. Erre a problémára műszaki megoldást kell adni, túl sokan élnek mellette. A természetvédelem ebben az esetben kifejezetten gátolja a végleges megoldást.

Sancho_ 2008.06.04. 10:29:19

ja, meg belvizek is.
Bár ez az egész nem ide tartozik.
Vagy minden mindennel összefügg?

:))

ekkerjoz 2008.06.04. 10:33:46

halszájú 2008.06.04. 09:52:29

A vízépítés első évfolyamos anyaga, ha egy természetes folyóvízre duzzasztót, lépcsőt teszel, a tengerig kell utána "lépcsőznöd", ez van. Nagymarost is meg kellett volna, plusz még vagy ötöt, de mostmár mindegy, elbasztuk. A németek meg néznek, mint roziamoziban, ha néha fognak valami halat, csudaszámba megy, dehát nem kérdezték ShiManót.

Az pedig egy korlátolt elme agyalmánya, hogy majd folyóvízen szállítanak árut. Vasúton se működik, pedig az majdnem mindenütt van, amíg fel nem szedik a sínt.

Az uszály önmagában nem lenne káros, de vontató, vagy tolóhajók elég sok gázolajat égetnek el, néha (kéthavonta) nekimennek a hidak pilonjának, felborulnak, és párezer négyzetméternyi szép lilás olajfoltot úsztatnak a vízre. Asszem erről vannak "irományok némely referált folyóiratokban", mondjuk napilapokban, lehet fizetni.

Üdv:EJ

papugaja 2008.06.04. 10:35:38

Az uszályok keltette hullámverés rombolja a partokat - sok helyütt partvédelmet kell alkalmazni. Ezzel jól agyon is lehet vágni.
A hajózhatóság érdekében lehet:
- kotorni (drága és rövid éltű megoldás)
- duzzasztani, belépcsőzni (drága és feltöltődő megoldás, mellesleg a talajvízszint tartós emelésével elősegítheti a környező termőterületek elszikesedését)
- felgyorsítani a folyást (kanyarok átvágásával, sarkantyúk építésével, ami arra jó, hogy a folyó szépen beássa magát, így meg süllyed a talajvízszint a környéken)

a csapos, aki beleszól 2008.06.04. 10:38:33

A beidézett szövegben nyomát sem látom annak, hogy kivonulnának a Tiszára a kérészt ringatni. Nálunk hatalmas büntetések mentek hóvirág és ibolya szedésért, nem is néztem meg a jogi alapját, mert úgyse számít.
Irtó kényelmetelenül érezném magam, ha a lakásba lépve levenném a cipőmet, és a papucsomra még egy nagyszoba-papucsot húznék. És nem hiszem, hogyaz emberiségnek vigyázzálásban kellene pisszenés nélkül élni, mert pár vadtulok, vagy akár a pandamaci ki akar halni. Nem tudott alkalmazkodni, fajok tizezrei (?) haltak ki. "EZ" a természet. Dehát megvédtétek a Dunát is, csak nézzetek körül Bős-Nagymarosnál, milyen szép!

papugaja 2008.06.04. 10:42:47

Hát illetve lehetne kis merülésű hajókat használni, de az úgy már nem gazdaságos.
A nagyhajós vízi szállítás is csak úgy, ha a számításból kihagyjuk az externáliákat, amibül itt azért van bőven. Pedig ezzel a fogalommal a környezetvédelem, és a környezetgazdaságtan is keményen számol. A hajólobbi meg leszarja.
A közúti fuvarozás is.

ekkerjoz 2008.06.04. 10:42:54

A víz előbb-utóbb visszaveszi, ami megilleti, inkább a természetes áramlás felé kéne költeni a pénzt, mint dobálni évről-évre, fölöslegesen.
Még csak nem is kéne felszámolni a hullámtéri gazdálkodást, vagy idegenforgalmat, 5-10 évente vannak nagy árvizek, közte egész jól működhetne az eddigi szisztéma. De mindig gátkoronát emelni, tűzoltómunkában, az nem egy bölcs dolog.
Törekedni kellene az egykori medrek, árterek visszaadására, ennyivel tartozunk a természetnek.

papugaja 2008.06.04. 10:53:55

Kedves Csapos:
Fajok tízezrei halnak ki, igen. Vannak tudósok, aki saccolgatják, hogy évente mennyi.
Vannak más tudósok, akik azt saccolgatják, hogy hány faj él a Földön, meg hogy kb. milyen ütemben keletkeznek újak.
Ezen becslések alapján ki lehet számolni, hogy mennyi idő alatt tűnik el a teljes élővilág erről a bolygóról.
Két kérdés marad csupán:
1. Az ember, mint faj, vajon a kipusztulásra ítéltek listájának elején, vagy a vége felé szerepel?
2. Melyik a jobb neki?

Kevésbé demagóg módon megfogalmazva:
Rohadtul keveset tudunk még jelenleg azokról az összefüggésekről, amikből megállapítható lenne, hogy egy-egy faj, vagy élőhely eltűnése milyen folyamatokat indít el az ökoszisztémában. Lehetnek ezek akkora változások is, amikhez az emberi faj nem tud alkalmazkodni. És akkor mi is az "így járt" kalapba kerülünk.
Szóval tényleg, miafrásznak aggódni a pandák miatt, amikor aggódhatnánk magunkért is, nem?

Magyarnaba 2008.06.04. 10:55:10

Két éve én is fülig érő szájjal belevitorláztam a tiszavirágrajzásba. Még tegnap is találtam egy ízeltlábat valahol hátul a pofazacskómban...

Elnézést...

Toto Riina 2008.06.04. 11:13:07

Shi Manó ! Mi van az Alfa 159-es tesztel amit a totalcarba ígértél ?

bambapacák 2008.06.04. 11:34:52

Sok alapigazságot megfogalmazott az elragadtatott kommentező, de van néhány téveszméje.
1, Van (volt) másutt is a Tiszához hasonló folyókban kérészféle, persze kissé különböznek a "miénktől", de az életciklusuk azonos. Az National Geography magyar folyóiratban is volt 2006-ban vagy 2007-ben egy csodálatos fotókkal készült riport.
2, A kérész vizi életformája három év után hagyja el a vizet, így a búvóhelyeket védeni kell az kiásástól. Ilyenkor ugyanis látszik hol jönnek a felszínre tömegével, vagyis tudható hol vannak a megfelelő áramlási viszonyokkal rendelkező löszös, agyagos rétegek, ahol a lárvák elegendően szilárd a mederfalat találnak. (Homokos mederben nincs kérész)
3, A hatvanas-hetvenes években Szegeden éltem és kajakoztam is, így tudom milyen veszett nyüzsgéssel vadásztuk a lárvákat. Sok pecás meg is jelölte a "szüretelőhelyeket".
4. A nősténykérész olyan messzire repül felfelé, a Tisza áramlásával szemben, hogy a megtermékenyülő petéi ott süllyedjenek le a fenékre, ahonnan előbújtak a szülők, vagyis legyen ott agyagos mederfal.
Egyébként mi a kérészekért aggódunk, de a világtengereken a halászat olyan mértékű, hogy halmentes sivatagok alakulnak ki. A féktelenül szaporodó fejletlen és fejlődő világ országai felzabálják az életet a Földön. A vízen úszó násztánc utáni, halott kérészt valamikor állatok élelmezésére gyűjtötték. Annak már csak halak és madarak számára van értéke.

ekkerjoz 2008.06.04. 11:50:05

Tiszavirág csak a Tiszán honos.

Zoltika 2008.06.04. 11:51:53

ekkerjoz

"Az pedig egy korlátolt elme agyalmánya, hogy majd folyóvízen szállítanak árut. Vasúton se működik, pedig az majdnem mindenütt van, amíg fel nem szedik a sínt."

Az külön történet, hogy mi van a vasúttal, itt ne menjünk bele. A sok korlátolt elme szerte a világban nagyon sok árut szállít folyóvizeken - folyóinkat messze mi használjuk ki a legkevésbé, talán az egész világon. Tényleg hülye lenne mindenki a világban, meg Magyarországon a "nyugdíjas vízmérnökök és hajóskapitányok ... a hajózási lobbi valamely fékezhetetlen agyvelejű önkéntese" (mint Shi Manó oly bölcsen megállapítja)hogy a vizi szállítást akarják fejleszteni?

"Az uszály önmagában nem lenne káros, de vontató, vagy tolóhajók elég sok gázolajat égetnek el"

Valóban, a motorhajók tényleg sok üzemanyagot fogyasztanak - de mihez képest? Egységnyi áru elszállítása hajóval igényli a legkevesebb üzemanyagot. Ha tehát nem hajóval viszik az árut, megy majd vasúton több, vagy inkább közúton sokszorosan több környezetterheléssel.

(a hajók) "néha (kéthavonta) nekimennek a hidak pilonjának"

Szép lenne, ha minden veszélyes tevékenységet ilyen megközelítéssel tárgyalnánk. Szerintem pl. gyakran fordulhatnak elő horgászbalesetek is. Nosza, tiltsuk be a horgászást is!

tézé 2008.06.04. 11:54:11

ekkerjoz!

Többek között a Missisipin is van.

nadivereb 2008.06.04. 12:00:31

tézé: Kérész, az van. tiszavirág nincs. A Palingenia longicauda, vagyis a tiszavirág egy kérészfaj, amely endemikus a Tiszában és mellékfolyóiban, a Bodrogban és a Körösökben is gyakori. Nézz utána.

maxipocak 2008.06.04. 12:02:07

MR2-ben is bemondták.
Tudnám miért fáj az valakinek hogy a víz felszínén sodródó döglött kérészeket begyűjtöm.Ha nem gyűjtöm ba akkor is halcsali lesz,ha begyüjtöm akkor is?A különbség? "100 ezer" forint...vagy hamvában szaporodik az a dög?

tézé 2008.06.04. 12:08:29

Zoltika!

A hajózás nem abból áll, hogy rátesszük az uszályokat és már mehetnek is.
Súlyos százmilliárdokat - becslések szerint ezermilliárd forintot - kellene beruházni ahhoz.
Talán csak ez az irdatlan pénzmennyiség hiánya akadályozta meg eddig a hülye politikusainkat abban, hogy ez az örült terv megvalósulhasson.
És ha megvalósulna, akkor tele kellene rakni a folyót vízlépcsővel, ki kellene kövezni a partoldalt és meg kellene emelni a gátak magasságát további fél, egy méterrel.
Ebben az esetben az évzezredek által kialakult ökoszisztémát azonnal megölnék és halott folyó válna a Tiszából.
A hajózhatóságból eredő haszon meg fel sem érhet a túrizmusból származó haszon nagyságával.
És akkor még a természeti értékeket is megtarthatjuk.
Úgyhogy szerintem nincs létjogosultsága a hajózásnak.
Sőt!
Azt a sok unatkozó jópolgárt is kitiltanám a motorcsonakjával, akik mások pihenését egy örült fel és le rohangálás kielégítése miatt tönkreteszik.
Arról már nem is beszélek, hogy ezen motorcsónakok hullámkeltése milyen mértékű partoldali eroziót okoz, a horgászokat és a kajakosokat mennyire bosszantja és veszélyezteti.
Valami ésszerű kompromisszumot kellene ez ügyben is találni.

tézé 2008.06.04. 12:11:34

nadivereb!

Biztosan igazad van, ennyire nem vagyok szakértője a témának.

ekkerjoz 2008.06.04. 12:11:41

Zoltika 2008.06.04. 11:51:53

A vízi szállítás nem működik a Tiszán, mert egyrészt nincs mit szállítani, másrészt ha volna is nagytömegű árú, a kikötőkből továbbra is kamionok hordanák szét, semmivel nem lenne kisebb a közúti terhelés. Kicsit bele kéne menjünk a vasúti hasonlatba, hiszen ők is azért szívnak, mert képtelenek a logisztikán változtatni, körülményesek, lassúak, drágák.

A hajóról leírtam, nekem egyáltalán nem hiányzik a Tiszába kéthavonta 20-30000 liter gázolaj. Akkor sem, ha ez a legolcsóbb módja a sóderszállításnak Tuzsértól Szegedig.

A hajózás egyébként nem veszélyes, néhány óra alatt egy idiótát is meg lehet tanítani a folyami kreszre, de alig van rosszabb egy részeg, vagy más okból fáradt kormányosnál, aki nem fér el két hídpillér között.

Nem sok jövőt látok a folyami hajózásra, és amennyire látom, csak azokon a folyamokon maradt meg nyomokban ez a fajta szállítás, amelyek elérnek a tengerig. Mellékfolyókon alig van nyoma teherhajózásnak.

Eszébe juttatnám, a Balatonon sincsen teherhajó, egy sem, nem is nagyon igénylik, pedig mekkora környezet-terhelés alól mentesülnének a balatoni utak, az olcsó szállítási módszer miatt, nem?

tézé 2008.06.04. 12:12:40

Tudja valaki, hogy hogy hívják a cikk szerzőjét?

Shepherd · http://www.hinta.hu 2008.06.04. 12:17:53

tézé: Én tudom. Cserélem az információt tiszavirág receptre. ( ne legyen benne korriander )

tézé 2008.06.04. 12:17:57

"Eszébe juttatnám, a Balatonon sincsen teherhajó, egy sem, nem is nagyon igénylik, pedig mekkora környezet-terhelés alól mentesülnének a balatoni utak, az olcsó szállítási módszer miatt, nem?"

ekkerjoz!

Hidd el hogy ez a mai politikai "elit" ha meg tudná magyarázni, akkor erre a célra is felvenné a hitelt, hogy legyen mit lenyulniuk, amit majd még az unokáinknak is fizetni kellene utánuk.

Amúgy szerencsére a komp az működik.

ekkerjoz 2008.06.04. 12:26:56

Basszus, nem akartam ötletet adni...

Swiftly 2008.06.04. 13:02:40

Végre 1 jó cikk! :)
Na!Ezt mé'nem lehet kirakni a főoldalra???

menetke:trade 2008.06.04. 13:04:01

Butaságok tömkelege, amit írsz:

- a tiszavirág a MAGYAR neve a Palingenia longicauda (latin) nevű kérészfajnak. Az angolok például ha összefutnak vele a Bodrogon, akkor 'long-tailed mayfly'-ként fogják hívni.
- a röhej az, hogy amikor megkapta a kettős latin nevét, mégcsak nem is a Tiszából fogott példány alapján írták le, hanem a Dunából.
- ebből gondolom már sejtheted, hogy korábban a DUNA vízgyűjtő-medencéjében általánosan elterjedt (Rajna, Majna, Dráva, Hernád, Maros stb.) volt.

Aztán jött a nagy ipari forradalom a németeknél és az teljesen kinyomta a Dunából - kisebb-nagyobb rajzásai még voltak a Duna alsóbb szakaszán még az 1960-as években is!

Az TÉNY, hogy a legnagyobb még életképes és TERJEDŐKÉPES állománya, mára már csak a Tisza vízgyűjtőjében maradt meg.

Ezért KÖTELESSÉGE minden Tiszát (és kis hazánkat) szerető embernek - legyen az horgász, vadász, rendőr vagy bárki más, hogy komolyan vegye ennek a kérésznek is a megőrzését.

Ez volt a butaság 1. része.

---

Sokan írták, hogy lárvája három évig él a szakadófalak alján található agyagos részeken, ahonnan régen halászok/horgászok 'bagerrel' szedték ki. Lárvája a kecsegének és a harcsának egyik kedvenc csemegéje! (Nem véletlen van a kecsegének alsó állású szájnyílása és olyan érdekes "orra" - kíválóan tud az iszapban túrkálni.)

Igen, mind a hím, mind a nőstény kérész a rajzás után elpusztul és tényleg százmilliószámra úsznak a Tiszán a rajzás után ("temető a Tisza, mikor kivirágzik").

Egy dolgot nem szabad elfelejteni: a nőstények a párzás után rakják le kb. 8000 petéjüket, ami utána ha szerencsés, visszakerül arra az aljzatra, ami alkalmas a lárvák kifejlődéséhez.

Gondolkozz el, hogy EGY nőstény, miért 8000 petét rak le! Hány petét esznek meg a halak, még mielőtt leérne az aljzatra ("forr a víz"), hány pete kerül rossz aljzatra, hány lárvát esznek meg a halak (még az a néhány kecsege is, ami megmaradt még a Tiszában), és igen, teljesen EGYETÉRTEK veled, hány lárvát pusztít el az a rengeteg szennyvíz, műtrágyalé, motorcsonakolaj, ami közvetlenül kerül be a vízbe!

A nőstények ZÖME megdöglik ("elfogy a repüléshez szükséges üzemanyag"), még mielőtt aktívan lerakná a petéket! A peték NAGYOBBIK részét, a Tisza KIMOSSA a döglött nőstényekből (biztos láttál már szakadófalaknál limányokat, ahol tényleg ezerszámra ringatóznak a döglött kérészek, sokszor még 2-3 nap múlva is)!

Láttál már HORGÁSZT, aki csónakjában állva, szákjával GYŰJTI ezerszámra a kérészeket (a döglötteket is), hogy aztán otthon a padláson kiszárítsa, hogy később azzal tudjon harcsázni, kecsegézni?!

Szerinted MIÉRT nem kellene gyűjteni a fentiek figyelembevételével még a DÖGLÖTT példányokat sem?!

Ez volt a butaság 2.

---

Ahogy írtam, tökéletesen egyetértek veled, hogy a kommunális és már vízszennyezések LEGALÁBB akkora kárt okoznak a kérészek állományában mint az a többszáz horgász, aki ilyenkor összegyűjt - tegyük fel néhány százezer kérészt!

Ugyanígy egyetértek veled, hogy legalább ekkora "károkat" okoznak azok az általad "régivágásunak" titulált vízügyisek, "sporthorgászok", hajózási "szakemberek", akik "csatornát" akarnak csinálni a Tiszából.

De bármikor szívesen meggyőzlek téged arról, hogy a folyószabályozás (alias eredeti Vásárhelyi-terv) előtt "működőképesnek" hitt fokgazdálkodás visszahozása sem lenne használható (teljesen).

Az alapjai jók a fokgazdálkodásnak, de azóta rengeteget változott a világ! Olvass kicsit Széchenyit: ő már a XIX.században is elsősorban nem a Tiszát akarta SZABÁLYOZNI, hanem az Alföldön élőknek akart kiszámítható, megélhetést biztosítani (ahol nem fél évig a Tisza kényének-kedvének kitéve, sárban élnek)! Ebből kellene most is kiindulni.

Szóval butaság 3. ha a fokgazdálkodás "bűvszót" mondogatod, anélkül, hogy ÉRTENÉD is, hogy mi van az egész mögött.

Márpedig nem érted, mintahogy nem érted, hogy mi a tiszavirág, nem érted, hogy miért KELL védeni a Palingenia longicauda minden fejlődési formáját nem érted, hogy miért ÁRT legalább annyit, ha egy rossz publicisztika születik, ami LÁTSZÓLAG a Tisza mellett van!

De mindezt, egy jó pohár bor mellett, Tokajban, a Tiszát nézve szívesen átbeszélem veled!

m:t

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2008.06.04. 13:07:48

kurva jó poszt! minden szavával egyetértek.

Sancho_ 2008.06.04. 13:33:34

Én Menetkével vagyok!
:))

WNS 2008.06.04. 13:34:28

A tiszavirág nem csak a Tiszán, hanem annak nagyob mellékfolyóin is gyakori volt, de a legtöbb helyről mára kipusztult. Néhány évtizede a Maroson rendszeresen lehetett őket látni. A múlt században állítólag a Dunán is előfordult lokálisan, nem tudom ebből mennyi az igazság.

A tiszavirágot nem mint fajt érdemes védeni, mert senki sem gyűjti nagy tételben, hanem az élőhelyét érdemes törvényileg biztosítani. A cikk ezzel kapcsolatban felvet egy-két jobb ötletet, amelyet sokan, köztük én is már évtizedek óta hangoztatunk.

A víztározók megépítése valószínűleg elkerülhetetlen lesz a Tisza mentén. Szükség lesz a vízre. Viszont ekkor elsősorban a környezetvédelmi és vízgazdálkodási szempontokat kell érvényesíteni, és nem a hajózási (Tiszán röhejes) és energiatermelési szempontokat (csúcsrajáratás). Igenis lehet természetbarát módon duzzasztani, csak akarni kell.

szuts 2008.06.04. 14:00:34

Igen-igen hozzá nem értő ember írhatta a cikket. Nem tudom, hogy mikor élt (él) a Tisza partján, de súlyos hozzá-nem-értéséről adott számot.
A horgászok rendszeresen ássák ki a lárvákat, hogy horgásszanak vele. A harcsa, a ponty, ... nagyon szereti a kérész lárváját.
Na ebből kifolyólag rendszeresen lehet látni vízitúráinkon az iszapos parton gumicsizmás embereket, akik a lárvákat ássák, keresik.
Ezért tartom a cikket jónak, a "Szálka" íróját pedig ostobának.

ekkerjoz 2008.06.04. 14:03:26

Feltéve, de meg nem engedve, hogy három dolog tömkeleg, nincs a Tiszán helye teherhajózásnak, kivéve az idegenforgalmi célú hajózást.
Nincs a Tiszán helye energia célú duzzasztónak, Tiszalök és Kisköre elenyésző energiát termel, egyedül a vízjátékban lehet valami hasznuk, talán.
A Tisza-tó tervezett medrét jó lenne már egészen elárasztani és békén hagyni.
Legalább még két hasonló mesterséges víztározót építeni, elárasztani, békén hagyni.

Zoltika 2008.06.04. 14:06:00

tézé
"A hajózás nem abból áll, hogy rátesszük az uszályokat és már mehetnek is.
Súlyos százmilliárdokat - becslések szerint ezermilliárd forintot - kellene beruházni ahhoz.
"

ekkerjoz
"A vízi szállítás nem működik a Tiszán, mert egyrészt nincs mit szállítani..."

WNS
"...a hajózási (Tiszán röhejes)"

A Tiszán, sőt még a mellékfolyóin is bőven volna mit szállítani. A viziút rendezetlensége csak az egyik, és nem is a legfontosabb oka annak, hogy mégsincs hajózás. Volt például a XIX-XX. sz. fordulója körül, nem is jelentéktelen (pedig akkor nem volt még semmilyen vízlépcső). Ahhoz, hogy újból legyen, biztos kellene némi pénz - az ezermilliárd Ft azért erős túlzás.

magichoose (törölt) 2008.06.04. 14:06:28

Ehhe. Sok a horgász, kevesebb a hal? Vagy most mi van? Akkor most akkor a horgászokat cédjük vagy büntetjük őket, mivel egy eleve védett állatfajt mószerolnak fülig érő szájjal, elcseppenő nyálal? Meg hát ugye, beszélhetünk a stílusról is, de az igazságtalan, buta dolog lenne, nem is beszélve arról, hogy "szakértőnk", aki személyében leképezi a halgazdálkodási-környezeti-vízgazdálkodási-vízépítő mérnököt és mindemellett Igaz Géza is, nem igazolta szakértelmét.

Kicsit vissza lehet venni, pajtikám, mivel az országban olyanok is élnek, akiknek fáj, hogy néhány bugyuta szerencsétlen védi a törvénytelen dolgait, majd óriáshangon magyarázni kezd.

ekkerjoz 2008.06.04. 14:13:37

Zoltika, a huszadik század elején még majdnem az egész Tisza magyar területen folyt, persze, hogy hajózták, kamiont hírből nem ismertek, utakat sem, holt volt még akkor trianon, basszus, hogy pont a napján juttatta eszembe, hogy lehet ilyen hülyeséget írni, száz év telt el, jóember.
Mondjon már egy dolgot, nem kell hozzá VTSZ, mit lenne érdemes Vásárosnaménytől Szolnokig küldeni hajón?

lápi lidérc 2008.06.04. 14:15:36

Azért a természetvédőket jól el kellene küldeni időnként a picsába.

Ma ugyanis már a veréb is védett madár, talán 5000 Ft az eszmei értéke, magyarul ha Józsi bácsi agyonlövi a fáján a gyümölcsöt vagy a napaforgóját-búzáját-bármijét pusztító verebet, amiből annyi van, mint a szemét, akkor megbünteti az a barom természetvédő, aki persze életében ki sem mozdult Budapestről, és halvány fingja sincs a vidéki állapotokról.
(De talán a varjú is védett, ami a 70-es években még dúvadként (mint fészekrabló) volt nyilántartva, és az év bármely szakában pusztítható volt, bár persze tisztességes ember költési időszakban nem tett ilyet akkor sem.)

A hóvirágról már nem is beszélve, ami szálanként 10 ezer Ft. Lassan nem tudsz kirándulni az erdőben, mert minden fűszálat védetté nyilvánítanak, és ha véletlenül lelépsz a turistaútról - vagy nő annak a közepén egy fűcsomó, és rálépsz -, ugrott a havi fizetésed.

Valakinek meg kéne fékezni az eszement barmokat a környezetvédelmi vagy milyen minisztériumban.

menetke:trade 2008.06.04. 14:18:32

Bocsánat - még egy apróság, ami régóta "szálka" a szememben a horgászokkal kapcsolatban, már leírom, ha beugrott.

Vadászoknál (végre) betiltották az ólomsörét használatát (igen, EU-konform, igen, mégsem jó a vízeknek az az évi néhány mázsa ólomsörét: ólom-mérgezésről már sokan hallhattak). Kicsit morgolódtak, kicsit hergelődtek, de egy fél szezon alatt elfogadták az acélsörétet.

Kérdem én a sok horgász urat, akik errefelé járnak: nem lenne ideje egy "önszabályozó" megnyilatkozásnak, miszerint az éves szinten (nem is tudom, talán pár százezres lehet a horgásztársadalom és kb. százezres lehet az aktívan horgászók száma) pár tonnát elérő beszakadt ólomsúlyokat valahogy jó lenne NEM a vízben felejteni?!

Főleg nem az ÉLŐ vízekben. Főleg nem a Tiszában, aminek a parti szűrésű kútjaiból kapjuk nagyon sokan az ívóvizet.

Vagy inkább várjuk meg "szálka-horgász-urak", amíg azok a nagyokos "természetvédők" meghozzák maguk helyett a döntést és valami más "botot" tudnak majd csak lógatni?!

lápi lidérc 2008.06.04. 14:18:53

ekkerjoz · szalka.blog.hu 2008.06.04. 14:13:37
A majdnemet el is hagyhatod nyugodtan.

ekkerjoz 2008.06.04. 14:28:29

menetke:trade 2008.06.04. 14:18:32

Ipicit lemaradt, kedves, a horgászok jó része nem használ ólmot, mert már nem sárgavégű bottal, és ólommal nehezített kosárral pecázik.
Nagyon sokan használnak pergetéshez műcsalit, ami környezetbarát, és kíméli az élőcsalit.
Alaposan megváltoztak a módszerek, sporthorgászok nem nagyon szakítanak be ólmot, egyrészt mert tudnak horgászni, másrészt egy-két grammot tesznek föl összesen, ez nem jelent akkora terhelést, mint a kocavadászok ellőtt ólomsörétei. Egy lőszer ólmával egy sporthorgász két-három szezont pecázik.
Pergető-, legyezőhorgász pedig szinte nem is használ ólmot.

Szundi00 2008.06.04. 14:41:27

Kérészek nem csak a Tisza mellett vannak. Az utóbbi két-három évben Szombathelyen és Körmenden is hatalmas tömegekben rajzanak minden nyáron.

rognork 2008.06.04. 14:46:55

ekkerjoz · szalka.blog.hu 2008.06.04. 14:28:29

nem akarok ellened beszélni, mivel a poszttal egyetértek, de a beszakadással már kevésbé. én a tanulóidőmben rengetegszer szakadtam be, mire megtanultam magam kárán, hogy milyen zsinór bírja a csomót, meg hogyan rakjak össze egy tartósabb fenekező szerelést. véleményem szerint az igazi sporthorgász/"ólommentes fajta" kisebbség lehet, bár lehet hogy csak én látom így a pest környéki vizeken. ahol sztem a barmok elég sűrűn vannak. a többség jól bebassza 80 méterre a 100 grammot, oszt vagy kijön, vagy nem.

azzal viszont teljesen egyetértek, hogy a vadászok száma az utóbbi években jelentősen nőtt, tehát valszeg az okozható kár is nagyobb lenne.

az meg egy külön kérdés, hogy a fém ólom hogyan juthat be vízbázisba, tuomásom szerint az "átlag" eső, mégha a szén-dioxidtól savas is, nem oldja.

menetke:trade 2008.06.04. 14:48:33

Múltkor volt alkalmam horgászbolt megrendelését átnézni, pont ezért, mert a "naprakész" kíváncsiság hajtott. Különböző súlyok, nehezékek (ólom!): darabszámra kétezer feletti volt a tétel.

Mégegyszer, ez egy megyeszékhelyi, nem legnagyobb horgászboltjának kéthavi (szokásos!) megrendelőlapja volt egy nagyker felé.

De lehet, hogy ebbe a boltba csak "amatőr" sporthorgászok járnak. Mintahogy a Tisza is csak úgy hemzseg a legyezőhorgászoktól. :)


---


No, nem akarnám elvinni a témát (talán lesz egy jó publiciszta, aki korrekten körbejárja az ólomkérdést, adatokkal és tényekkel) - it és most: tiszavirágok.

menetke:trade 2008.06.04. 14:54:16

rognork 2008.06.04. 14:46:55

Vadászok száma, örvendetes módon az utóbbi években már nem nő. Röhej, de kb. ugyanannyian nem váltják ki évről-évre a vadászengedélyüket, mint ahány "újonc" sikeresen lerakja a vadász vizsgát. (Volt egy felfutás a kilencvenes évek közepén, de most már stagnál.)

Kb. 50ezer vadász és kb. 360ezer horgász van.

www.fvm.hu/main.php?folderID=1410&articleID=3934&ctag=articlelist&iid=1

---

De a téma, továbbra is: a tiszavirág.

b0mb 2008.06.04. 14:54:46

Kedves Shi Mano,

ez a cikk csak azért jött létre, hogy kényszer-posztolási betegségednek eleget tegyél ?

Nyilván hülyeség úgy ahogy van az eredeti idézett cikk, de neked is fel kellene szerelni a billentyűzetedre valamiféle féket.

Amit a lárvák kiásáról ideokádtál, baromság. Van aki kifejezetten lárva korban szedi össze "kérészező" szerszámmal, mert így akar vele horogracsalni halat.

Szintén ellentmondás ugyanebben a bekezdésedben, hogy CSAK a Tisza mentén él. A Hármas-Körös mentén ugyanúgy megtalálható a Tiszavirág.

Nem akarok a virtuális kritika jegyében novellát írni, de az ilyen jellegű bulvár ömlengéseknek nem itt lenne a helye, ha mégis akkor nekem nem.

üdv.

ekkerjoz 2008.06.04. 15:08:33

Mindenki magából indul ki, én 2000.-ben vettem utoljára ólmot, mégpedig pálcika-ólmot, ha tapogatni akarom a medret, matchbottal, oda az való. Pickerezéshez, feederbothoz nem kell csak pár gramm ólom, rakóshoz, klasszikus matchbothoz megint alig kell, legyezni egyáltalán nem. Twisterfejben van ólom, de az meg ne szakadjon be, ha nem muszáj.
Tiszán nem lehet ólomkosárral fenekezni, berakja a folyó fordalékkal percek alatt.
A bojlisok használnak nehéz súlyokat, de a Tiszán nem nagyon lehet bojlizni.

menyetmisi 2008.06.04. 15:15:00

lápi lidérc 2008.06.04. 14:15:36

Verébből több faj is van, ami védett, az a mezei veréb (Passer montanus) és ebből valóban nincs túl sok (ez relatív, tudom). Ami szétcsipogja a bokrokat meg gyümölcsfákat, az a házi veréb (Passer domesticus), de az meg nem védett.

tézé 2008.06.04. 15:22:39

ekkerjoz!

És a tiszatavon vagy a morotván? Ott sem lehet?

ekkerjoz 2008.06.04. 15:27:48

Szerintem nehéz fenekező, klasszikus etetőkosaras dologgal, ami vastag, 0.25-0.30 zsinórt igényel, egyszerűen nem lehet halat fogni.
Sokkal finomabb módszerekre van szükség elég régóta, és az üldögélő, kapásjelzős fenekezés nem is igazán jó időtöltés, szerintem. Inkább elindulok egy pergetőbottal, pár wobblerrel, és úgy próbálkozom.

VV7 Atuska 2008.06.04. 15:36:39

Kell csinál vasút, víz nem hajózik, békén hagy! Kecsegek! Vasút nem töltéssel választani szét világok, hanem oszlopokon pálya vagy 20 méterrel élővilág alag út. Úgy! Aki szarik vízbe bele azzal mosdjon este fele.

tézé 2008.06.04. 15:49:49

ekkerjoz!

Csak példaként írtam, hogy lehetséges.
Magam is a mederben horgászást favorizálom, - ott is a felszín közelit - de ha árad akkor én is bemenekülök a morotvára. Ott viszont a beetetős és úszóemelős pontyozást illetve a fenekezős süllőzést, balinozást szeretem.

Üdv, Zé

cirrmurr 2008.06.04. 15:51:16

Nagyon gyenge dolog amikor a horgászokat buzerálják környezet szennyezés ügyben, Egy legkisebb Tisza menti cég több mérget juttat a Tiszába mint az összes tiszai horgász.

cirrmurr 2008.06.04. 15:56:29

Gratulálok a bloghoz nagyon király.

Tiszta MAGYAR VALÓSÁG.Mint az apeh. a suszter , meg a piacos 75 éves néni a közellenség /adóztassuk a nyugdíjat is ...sic!/ A merdzsós cigó , meg a béemwés kopasz meg sérthetetlen, csakúgy mint az állami milliárdokat sikkasztók (bocs átcsoportosítók).

Nemet tej(termekek) (törölt) 2008.06.04. 16:09:36

Az lesz a legjobb, hogy most a szerzo a gatmagasitas ellen van, nehany ev mulva meg azert fog irni, miert szakadt at az a rohadt gat es ontott ki par - nem arterbe epult - falut. De hat O ezert kapja a penzt, hogy kritizaljon. Es a szerzonek mindig igaza lesz.

Es jo par ev mulva ugyanugy joggal fogo morogni azert, hogy meg mindig omlik a szar a Tiszaba (Dunaba, Balatonba...)

Mellesleg az MTI-nel buta emberek vannak, meg se ertik a vilag hireit.

ekkerjoz 2008.06.04. 16:29:47

Nemcsak az MTI-nél...

tézé 2008.06.04. 17:30:54

wlk!

A butaságban nincs kivétel, csak rangsor. :))

Yozuri Béla 2008.06.04. 20:39:26

A tiszavirág élőhelyének védelméért, ahol a legtöbbet tehetnénk az állatért, a környezetvédelem tudtommal semmit sem tett. 1km kövezéssel tönkretett kérészélőhely nagyjából fedezné a teljes horgászcsaliigényt, de rendben, ne használjuk csalinak az élő állatot.
A döglött kérész begyűjtése ellen ágált menetke:trade, érvelését nem értettem, de még ezt is elfogadnám, ha attól lenne visszhangos a sajtó, hogy a környezetvédők tiltakoznak a kövezések ellen, sőt neadjisten a vízüggyel karöltve kidolgoztak, sőt megvalósitottak tiszavirágbarát partvédelmet, és pl. a keresztgátak elhelyezésével, elhordtak a francba pár ezer tonna követ a kérész élőhelyéről.
Ehelyett köcsög az a horgász, aki döglött tiszavirágot próbál szedni...
(A ketresztgát ötlet. Úgy gondolom, ha szempont lenne, műszakilag léteznie kell olyan megoldásnak, ami életteret hagy a tiszavirágnak, és a partvédő funkciót is ellátja. De eddig ezért senki sem lobbizott.)

Tiszai hajózás. Olcsó vízi Szállitás? Űbersiralmas duma.

Horgászólmok. A témakörbe lesz járva. Az ólom egyes sói mérgezőek, vizes közegben, szobahőmérséklet enezek keletkezése nem mérhető össze a fegyverekben használatos ólomsörét káros hatásával. Természetesen van alternatívája a horgászólomnak, ezek használata terjedőben van.

menetke:trade 2008.06.05. 08:28:24

Yozuri Béla 2008.06.04. 20:39:26

A megdöglött tiszavirág (nőstény), alapvetően még tele van petével, idő kell hozzá, hogy a víz, kimossa a testéből a petéket: elvisszük (mégha egy részét is csak) a nőstényeket, elvisszük az utánpótlást.
A párzás után megdöglött hímeket "biológiai" oldalról lehetne szedni, dehát hányan vállalnák azt, hogy meg is tudják különböztetni?!
(Nomeghát, nem kell horgásznak lenni, hogy az ember megértse a halakat: egy energiadús, "kaviár-körítéses" nőstényt eszek meg szívesebben, vagy egy alapvetően már csak kitinből álló, párzószervet leszámítva (semmilyen más belső szerve nincs a hím imágónak!) mást felmutatni nem tudó hímen csámcsogjak?)

---

Szakadófalak kövezése elleni tiltakozás teljesen jogos!

Sajnos ez megint a vízügy '60-as évekből megmaradt, technokrata szemléletének a maradványa (és a vízügy hőskorában, nagyon sokszor az állami pénzek elköltésének egyik "legbiztosabban" leszámlázható költségvetési tétele volt: éves költségvetés, amit el kellett költeni, különben jövőre annyival kevesebb jött).

Tiszavirág és más Tiszához is köthető élőlények (pl. a Tisza mentén élő emberek) számára a legfontosabb és hosszabb távon egyedül helyes megoldása lenne: ahol csak lehet (kb. a Tisza hazai szakaszának 40%-án) MEGNÖVELNI 6-7x-eresére az árterületet.

Ergo, HÁTRÉBB A GÁTAKKAL, EL A TISZÁTÓL!

És akkor jöhetnének az ártéri gazdálkodás minden fajtái (fokgazdálkodás, holtágakban "mini-halgazdaságok", ártéri kaszálók, ártéri ligeterdők, dzsungelgyümölcsösök stb.).

Az a pénz, ami "víztározókra" (Vásárhelyi-terv II), gáterősítésekre, mederkotrásokra, sarkantyúkra, kövezésekre, mezőgazdasági területek "EU-köteles" művelés alóli kivonására tékozlódna el, mehetne arra is, hogy átdobjunk 4-5 nagy kötelet a gátakon, néhány jóerős legény megfogja és kintebb húzzuk ott ahol lehet...

Persze lehetne valami jól átgondolt "közmunka-program" keretében csinálni az egészet - és nem úgy, mint manapság mennek a "vízügyi beruházások".
Klasszikus példa erre a Hollandok gátkilométer/euro teljesítménye a hazaihoz hasonlítva. (Az aránytalanság kb. ugyanaz, mint a madridi metró vs. butapesti vakondtúrás: index.hu/politika/belfold/budapest/0122mdrdmtr/)

---

Félreértések elkerülése végett: nem a horgászok ellen lennék (habár lenne jópár dolog, amit szígorítanék, amikor ÉLŐVÍZ-re mennek horgászni!). Sőt, leginkább úgy érzem, hogy ezt (is) csak egy erőteljes összefogással lehet(ne) elérni.

szolnokiniki 2008.06.05. 09:51:08

Emberek!Gondoljatok már bele, hogy a rendőrség egy-két bírság kivetésével mennyit fog kaszálni!Hol számít az nekik, hogy kiröhögtetik magukat?

És, ha a társadalomnak egy kicsit nagyobb hányada gondolkodna úgy, ahogy a cikk írója, akkor nem lenne ekkora pácban az országunk!!!De majd észre veszi egyszer mindenki, hogy saját magunk alatt vágjuk a fát!

charon24 2008.06.05. 14:04:36

Kíváncsian olvastam végig a hozzászólásokat: várható volt, hogy több oldalról hangzik majd el a pró és a kontra. Legfőképpen az szomorít el, hogy vannak HORGÁSZOK - Shí Manó, Ekkerjoz, Benyus etc, többek között magam is ide sorolom - és van a (már bocsánat) plebsz, akik "pecások". Na ezek aztán szarnak mindenre,tesznek a rendre, a vízparti tisztaságra, fingjuk nincsen, mi a méret- és mennyiségi korlátozás, és Etika csak az XXX-en honos náluk. Könnyű - és szomorú - belőlük általánosítani. El kellene fogadni, hogy a cca. 300 000 fős magyar horgásztársadalomban egyre TÖBB az olyan ember, aki pénzt, időt, energiát nem kímélve igyekszik minél többet partra jutni, hogy kedves szenvedélyének hódolhasson. Mivel gyakran megfordulok egy-egy nagykerben és nagyobb horgászboltban (Benyus, lécci ne röhögj ki... :) ), kijelenthetem, hogy manapság a horgászok TÖBBSÉGE ésszerűen költ, és többet költ a pecára, mint x éve, vagy akár csak mondjuk, tavaly. Ebből számomra - remélem, másnak is - az a következtetés vonható le, hogy ha erre odafigyel, és egyre kevesebb a "plebsz", akkor kisebb terhelést kapnak a vizek. Mert nem sz@rok a partoldalba, nem b@szom a vízbe a kólásdobozt, nem pöccintem a csikkemet a tóba (K.F., de jó az a legendásan pirosmultis harcsás film...), meg ilyenek. Vissza a kérészhez - persze, tiszavirág (tudományos nevét hagyjuk, mert nem fontos) él a Sebesben, Kettősben, Feketében, Fehérben, Hármasban, ha már teszem azt Körösökről beszélünk. Csakhogy Békés megye ÖSSZES HORGÁSZA nem tett 50 év alatt akkora kárt a kérészpopulációban (ebbe nyugodtan bele lehet számolni a ki nem petézett, de vízben döglötten sodródó lánytetemeket, illetve a kibágerolt lárvát), mint a kövizig 3 éve - lehet 4? 5? - amikor egy kb. 800-1000 méteres partoldalt, márgát, egyszerűen begyalult a vízbe...
Lehet szidni a horgászokat (ebben a gyűjtőfogalomban benne van mind a 300 000: a sok plebsz és a még több egyre inkább gondolkodó, figyelmesebb horgász), csak nem feltétlenül érdemes. Az pedig, hogy a szálka blogján megjelenik egy bazdmeg, hát én leszarom, engem ez nem zavar, sajnos kevés az olyan három mondat, ahol ez a szó ne lenne fellelhető.
Vízi út: röhög a vakbelem, leginkább, hogy valaki leírja (nem emlékszem a nickre) túlzás az ezermilliárd. Na, nektek aztán tényleg fingotok nincsen a dolgokról, de ha ennyire dilettánsak vagytok, gyerekek, húzzatok el a vasporos valagba, nem kötelező a szálkát olvasni, böngészni, kötekedni, fikázni. Ezer meg egy másik oldalon megtehetik ugyanezt, szerintem.
Ekkerjoz, Shí Manó (és persze Szily): csak így tovább, a blog téma a horgászok körében, és sok gondolat halad tovább a fejekben, ami itt elindul.

Esovaro 2008.06.09. 17:42:02

Annyit tennek hooza hogy azert kereszek nemcsak a Tiszan talalhatok,Europaban nem tudom ,de a Mississippin a felso folyasnal Minnesotaban ugyanolyan rajzas van evente mint MO-on a Tiszan. .A National Geographicban volt is rola egy cikk valamikor.

Clogfly 2013.06.28. 16:32:53

@Sancho_: Az a szerencse, hogy csak SZERINTED...

Clogfly 2013.06.28. 16:32:53

@Sancho_: Az a szerencse, hogy csak SZERINTED...