A magyar írott horgászsajtó olvasóinak (maximális tisztelet) talán feltűnik a frissebb szakcikkek változó nyelvezete. Új stílusrányzatok bontogatják szárnyaikat. A tömény dilettantizmus eltűnőben, feljövőben a fogyaszthatatlanul tömény reklámíz, és az álszakszerűség.
A mahorban tartja magát az elektromos halászat mint orvhalászati módszer elleni, minimáljelzővel illetve is enyhén aberrált már-már perverz "küzdelem". A cikksorozat képes illusztrációkkal tűzdelve taglalja a minden horgász által hőn áhított témát, a halak reakcióit az elektromos mezőben. Olyan bűvös szakszavak tartalmát ismerheti meg a hobbihorgász (elvileg a lap olvasótábora), mint a galvanonarkózis. Aki betanulja, hogy ez a jelenség kb. 340mV/cm feszülségesés felett váltható ki a halakból, valószínűleg nagyobb sikert ér majd el az "anód felé fordulás" mezején is.
Más célt továbbra sem látok a téma boncolgatásában, hacsak azt nem, hogy a lapnak már kész sztorija van arról, hogy Baracskán, egy rács mögött ülő rapsicban a helyi királyok meglátják az anódot, és benyomnak neki egy dirac deltát...
A spontán cserkeléssel új metafora született a hazai szakirodalom enyhén mocsárszagú állóvizén. Hol vannak már a "csökös hágli", "Tanyát üt a hajnal órája", "felférgelem", "a folyó ajándéka" és többi klasszikus. A spontán cserkelésről, mint metafora nekem a békönszalonna ugrott be, esetleg a pepperónipaprika, mint hasonlóan érdekes szóösszetétel . Meg kell valljam, azért nagyságrendekkel jobban tetszik, mint pár oldallal arrébb az igazi modern magyar horgászromantikát megformáló cím: "Folyóvízen Clarusso és Maros Mix termékekkel".
Az olvasók pontosan tudják, amit az efféle fájdalmasan buta reklámcikkek kiötlői az SSH-nál még nem, hogy amikor Bud Spencer a Kincs ami nincs c. filmben kiállt kis yachtján a média elé, és azt nyilatkozta, "nekem csak a Puffin lekvár ad erőt is mindent lebíró akaratot", az vicc volt.
Utoljára maradt a HVG ehavi száma. Talán egy munkaügyi ellenőrzés során hívták fel a lapkiadó figyelmét a gyermekmunka törvénytelen voltára, esetleg más okból cserélődött az írógárda, de tény, minőségi változáson esett át a lap. A Wobblertan címet viselő írás első olvasatra egy igazi szakdolgozat. Hardcore szakmaiságába nem is mennék bele (pár év pergetés után még mindig nem értettem igazán a cikk nagyrészét), ami azonban megragadott, az a bevezető és a fejezetek címválasztásai voltak. Sorrendben idézném őket (a bevezető olvasható a képen): "Lebegjünk", "Gyakori és hosszú szünetek", "Jó szándékú megterhelés", "Nulla gravitáció", "A súlytalanság mérlegén", és az utolsó: "Jó szerszám fél erő!".
Szerkesztőségünk is megosztott az alkotás közbeni pszichedelikumhasználat etikusságának tárgykörében, de legyünk konzekvensek, ha a cikket végigírtuk tisztán, a fejezetcímekhez lehetőleg ne vegyünk be varázsgombát. Bevezetőhöz pedig egyenesen hiba ezt tenni.