Mikor nemrég lenyomott a takonykór, sokat tévéztem. Olvashattam volna persze, de már nem is nagyon láttam a láztól, összefolytak a betűk. A laptopot meg féltettem a vírustól, folyton tüsszögtem, nincs rajta ablaktörlő, szar kínai gagyi. Szóval tévéztem, ezzel gyógyítottam ki magam, a sok gügye reklámnak, beszédhibás politikusnak, műmellű hírolvasónak ugyanis komoly hatása van az élő szervezetre, beleértve a baktériumokat is. Ha még egy napig tévét kellett volna néznem, abba döglök bele, inkább meggyógyultam.

Kéremszépen, a tévések nem viccelnek. Régen az volt a mottó, hogy minden eladható filmben legyen kutya, vagy minimum egy gyerek. Most ezt tovább fokozták a sellőkkel, mindenki tudja miről van szó, mitológiai lények, a görög hajósok néreiszeknek nevezték őket. Gondolom, mikor már hónapok óta romboltak a Jón-tengeren, már néha a delfint is megugrották volna. Érdekes módon a germán mitológia is megalkotta a sellők mondakörét, az övéké sem volt sokkal barátságosabb a hajósokhoz, mint a görögöké. A leghíresebb germán sellő Loreley, Heinrich Heine is megénekelte, jawohl, natürlich.

Szóval, a modern amerikai médiamitológia újra felfedezte a sellőket, egy napra két ilyen filmet raktak, biztosan a szabad verseny jegyében, vagy ötlettelenségből. Nos, az amerikai sellők hableányokká léptek elő. Mindenféle kunsztot tudnak a vízben, de leginkább arról nevezetesek, hogy bombanők, segg alatt halfarokkal, amit hol hordanak, hol nem. Nagyjából mindkét film erről szólt, és mivel semmi jobb téma nem jutott eszembe, rakok be pár képet, mintegy influenzia utókezelésként.

Splash
(Nagy csobbanás)
1984
Daryl Hannah

Fish Tales
(Hableány a horgon)
2007
Kelly Brook