Stirlitz olvas:
A halász a négy alapvető foglakozás egyike a favágó, a földműves és az írástudó mellett a régi Kínában. A legenda szerint Fuxi volt az első, aki halat fogott, hogy megegye, és ő tanította meg az embereket a halfogás mesterségére és a halászháló készítésére. A Han-dinasztia idején a halászat teljes egészében állami ellenőrzés alatt állt. A halász mesterség igen nagy becsben áll Kína azon részein, ahol a rizs mellett, főként a hal jelenti az alapvető táplálékot. A 20. században halászathoz kapcsolódik Mao Zedong egyik híres mondása is, amelyben a partizán vezért a halászhoz hasonlította, aki szélesen elterítve kiveti hálóját, de a végét két kézzel tartja szorosan.
Noha a hajózás fejlődésével a bibliai időkben a Földközi-tenger vidékén a halászat helyenként már kereskedelmi méreteket öltött, az Ószövetség csak képletesen beszél e tevékenységről: a horogra akadt hal a bűnhődő gonosz képe, Jeremiásnál a halászat Isten szétszórt fiait gyűjti egybe. Pedig az a tény, hogy Jeruzsálem egyik kapujának Hal-kapu volt a neve, bizonyság rá, hogy a hallal kereskedés abban az időben már fontos szerepet játszott. A Földközi-tenger halai föníciai kereskedők révén jutottak el Jeruzsálembe. A Genezáreti-tó különösen gazdag volt halakban, de bőven volt hal a Jordánban és mellékfolyóiban is.
Többször szerepel a hal a Bibliában jelképes értelemben. Isten ítélete idején az ellenség mindenkit kifog hálójával. Ahogyan a hal nem tudja, mikor kerül hálóba, úgy nem tudja az ember sem, mikor éri veszedelem. A Jónást elnyelő nagy hal Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a jelképévé lett. Az evangélium hirdetése emberhalászat. Izrael helyreállítása idején Isten sok halászt hív, úgy gyűjti össze népét mindenünnen.
Az Újszövetségben több fontos eseménynek a halban még ma is gazdag Galileai-tó vagy ennek melléke a színhelye; ezenkívül meglehetősen gyakran esik szó halról és halászatról. Péter, András, Jakab, János halász volt, s a halászat az apostoli munka képe. Péter és András apostolt Krisztus "emberek halászainak" nevezte. Jézus Krisztus olykor halnak mondta magát, a keresztényeket pedig halászoknak de átvitt értelemben Buddha is halásznak tekinthető.
A folyó- és tengerparti népek körében a halász a bölcs szimbóluma, aki a mélyből felhozza a gazdagságot.
A halászatot, mint a folyó- és tengerparti emberek életében fontos szerepet játszó, de többé-kevésbé bizonytalan kimenetelű munkát, számos hiedelem jellegű előírás és tilalom kísérte, amelyek a gazdag halfogást - a tengereken olykor a szerencsés visszatérést is - szolgálták.
A tobagóiak szerint a halászoknak a tengerre szállás előtt nem szabad olyan állatokkal játszaniuk, mint a kecske, birka, disznó, kutya, szamár vagy tehén, ugyanis ez esetben gyenge lesz a fogásuk. Úgy vélik, rossz dolog suttogni a halászat közben, mert ilyenkor haragossá válik a tenger. Hajóra szállás előtt nem ajánlatos a halásznak a parton üldögélnie, mert összepréseli szerencséjét, a halászhajóban pedig nem tanácsos szétterpesztett lábakkal ülnie, mert ez a pozíció megakadályozza a jó fogásban. Ha a halász vízmerőedénye a hajójában felfordítva áll, azt jelenti, hogy nem lesz fogása. Ugyanis a vízmerő felfordítása egyenlő a szerencse letakarásával. A halászok számára az egyik legbalszerencsésebb dolog az, ha véletlenül kifordított ruhával mennek ki a tengerre. Az örvénylés a tengeren ugyancsak balszerencsét jelent.
Viszont távol tarthatja a balszerencsét a halász hajójától, ha mielőtt a hajóba szállna, körbefordul a sarkán. Jó szerencséjükben hisznek a halászok akkor is, ha hajójukat olajokkal és kenőcsőkkel kenik be, vagy ha mésztejjel fürösztik meg, esetleg bokorról vágott ágakat és meszet visznek magukkal a fedélzetre. E praktikák távol tartja hajójuktól és személyüktől a balszerencsét. Sok halász hisz abban, hogy szerencséjét az a személy határozza meg, akit felébredés előtt először meglát. Ha az illető dolgos, szorgalmas ember, aznap szerencsés lesz halászatuk, ha viszont lusta, henye, akkor nem lesz jó fogásuk.
A thai halászok a jó szerencse érdekében a bárkáikra szalagokat kötnek, és a tenger istennőjéhez imádkoznak. Szerintük a hajón nem szabad halat sütni, mert ettől megriadnak a halak.
Az ír halászok mindig jobb oldalról szállnak be hajójukba, a nap járásával megegyező irányban futnak ki a tengerre. A hajójukat nem szívesen festik zöldre, mert ez a szín rosszat jelent a számukra; szerencsét hoz viszont a halászok után dobott széndarab. Megfigyelték azt is, hogy a Cregan vagy a Kerry családnevű emberek sohasem fulladtak vizbe.
Az izlandiak szerint, ha a halász halpucolás közben leejti a kést, és a kés hegye a tenger felé mutat, az azt jelenti, hogy jó fogása lesz legközelebb, amikor kimegy a tengerre halászni.
A skót halászok bizonyos állatokat és személyeket annyira balszerencsésnek tartanak, hogy még a nevüket sem szabad megemlíteni. A lazac helyett a "vörös hal" kifejezést használják, a disznót a "göndör farok", a patkányt a "hosszú farok" helyettesíti. A lelkipásztor "fekete palástot viselő férfi", "fehér torok", "prédikáló" stb. Sőt bizonyos családnevek például a Ross, a Coull és Whyte kimondása is tiltott. Az ember számára nélkülözhetetlen sót, amikor tengeren vannak, sohasem - még véletlenül sem - szabad megemlíteni. A balszerencsés szavak ellenszere a hideg fém megérintése. A halászatot meghiúsítja: ha nyulat vagy lazacot találnak a fedélzeten, ugyanezt jelenti a kitömött nyúlbőr is; ha a hálókat a hajó kikötő felé eső oldalán vetik vízbe; ha az első fogás előtt esznek; ha az elsőként fogott halat nem véreztetik ki. A halász feleségeknek, amíg férjük kinn tartózkodik a tengeren, nem szabad fésülködniük. Régi halász hagyomány, hogy megsózzák a hálóikat, hogy szerencséjük legyen, és időnként egy kis sót a tengerbe is szórnak, hogy elvakítsák a rossz tündéreket.
A Tobagó-i kerítőhálós halászok közül sokan erősen hisznek abban, hogy vannak olyan emberek, akik titokban "összeköthetik" a hajót a kerítőhálóval. Ennek az a következménye, hogy sem az összekötözött hajó, sem a háló nem tud halat fogni. Az egyetlen lehetőségük a halfogásra, a hajójuk "kibogozása". A hiedelem szerint, ha a hajót és a hálót "összekötik", akkor egy halász az út során elsodródhat, és örökre elveszhet a tengerben.
Már Polinézia őslakói tapasztalták, hogy amikor a banánfüzérekkel megrakott hajóikkal hosszú útra keltek, sok hajó nem tért vissza. Viszont, ha nem volt a hajón banán, akkor többnyire hazatértek, ezért a hajók eltűnéséért a banánt okolták. Végül is kiderült, hogy a hetekig tartó utazás során a banánokból a banánpókok által lerakott peték ezrei keltek ki, és amikor a halászok álomba szenderültek, az igen mérges banánpókok halálra marták őket. A holtestekkel teli, felügyelet nélkül maradt hajók a tenger mélyén végezték.
Európában a halászhajók kifutása előtt rossz előjelnek tartják, ha a mezőn a tehenek elfekszenek. Ha viszont állva legelésznek, jó ómen. Ennek a hiedelemnek az alapja, hogy a legtöbb állat biológiai órája a hold járását követi. Tehát ha a tehenek fekszenek, akkor a halak is passzívabbak, ezért ilyenkor nyilván rosszabbak a halászok kilátásai.
Egyes halász- és horgász tradíciók szerint balszerencsés dolog olyankor megházasodni, amikor a halak nem harapnak. Ugyancsak rossz ómen, ha a horgászfelszerelés közelében egy kutya ólálkodik. A skót halászok pedig azt vallják, hogy a szombaton tartott esküvő után egy hétig nem ajánlatos tengerre szállni.
Bár a halfogás sikeressége nálunk kevésbé volt meghatározó, néhány előírás a hazai halászhiedelmek köréből is fennmaradt. Általános hit volt, hogy a hálót holdtöltekor kell kötni, hogy jobban megteljék majd hallal. Néhol a kötést Luca napjától karácsonyig végezték; továbbá a hálóba szerencsét hozó mágikus tárgyakat (pénzdarabot, szentelt étel darabját stb.) kötöttek. Munkába induláskor a hálóba vagy a markukba köptek, amikor vízen voltak, kerülték a káromkodást.
Forrás: terebess.hu
