A fokgazdálkodás szót manapság sokszor hallani, az ártéri gazdálkodással együtt. Nézzük meg egy kicsit halas szempontból a dolgot. Mivel a fokok elsődleges hasznosítása egyértelműen a halászat volt. Az ártéri gazdálkodás többi ága csak a halászat mellett kapott szerepet.

Elsőként nézzük, mi az a fok. A fok a folyó övzátonyában kialakult vágat, alacsonyabb rész, amin keresztül a folyó vize áradáskor ki tud lépni a mederből, és apadáskor az ártéren rekedt víz visszafolyhat. Ezekhez a fokokhoz fogalmilag hozzátartozhat az elöntött ártér, árok, csatorna is, ekkor az egészet együtt nevezték foknak. Maguk a fokok, (a kilépési helyek) ma is megvannak a folyók mentén, csak el vannak zárva az eredeti ártértől.

A halászat úgy folyt a fokokon, hogy a kiáradó folyóval az ártérre kiúsztak a halak is enni vagy ívni, a visszafolyó vizet azonban elrekesztették, így a halak kint rekedtek az ártéren. A kezelt fokok ekkor haltartó tavakká alakultak, ahonnan könnyen elérhető volt a hal. Ezek a fokok komoly értéket képviseltek, főleg a halászat jövedelme miatt. Mivel ezeket a fokokat nem engedték elmocsarasodni, így egészséges szaporodóhelyek is voltak a halak számára, az ivadékok pedig a halászat során sem pusztultak el, mert a vesszőből font rekeszek résein keresztül vissza tudtak úszni a folyóba apadáskor. Ezek a fokok úgy voltak kialakítva, hogy a legkevesebb kezelést igényeljék, az ártéri tavakat alulról töltötték fel, és engedték vissza. Ehhez a fölső kilépő helyeket eltömték, az alsót pedig karbantartották, csatornákat ástak, így írányították a vizet. A munkák általában egy-egy fokhoz kapcsolódtak, nem voltak összehangolva nagyobb területeken. A török támadásokig virágzott a rendszer, a karbantartott fokoknak köszönhetően az árvízcsúcsok sem voltak pusztítóak. De elsődleges cél mégis a hal, és az abból származó jövedelem volt. A sok helyen idézett, középkori utazók által megírt óriási halbőség a fokgazdálkodás virágkorára datálható. Annak oka, hogy az utazók számára olyan csodálatosan sok volt a hal a Tiszában, valószínűleg a fokgazdálkodásnak volt köszönhető. A rendszeresen karbantartott fokok jobb ívóhelyek és halnevelők lehettek a természetes állapotnál is, ennek köszönhetően a természetes mennyiségnél több hal élt a vízben.

A török betörések után elnéptelenedett az Alföld, nem volt aki a fokokat karban tartsa, ennek következtében a fokok elmocsarasodtak. (A háborús időkben a mocsarak védelme sem jött rosszul.) Az, hogy 150 év mit jelent a vizeknek, megítélhetjük, ha megnézzük, mi történt a Tisza-szabályozás óta azokkal a holtágakkal, amelyeket a levágásuk óta nem kotortak. A fokok teljesen tönkrementek, nagy munka lett volna helyreállítani, és nem is volt, aki helyreállítsa. Hiszen aki elköltözött, elhurcoltak a vidékről, legfeljebb az ükunokája költözött vissza, de valószínű az sem. Gyakorlatilag fogalmuk sem volt az új betelepülőknek, hogy mi az a fokgazdálkodás, és azt kellett volna nagy befektetéssel a semmiből létrehozni. Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy ez nem történt meg. A tönkrement fokok mellett az elterjedt vizimalmok által létrehozott duzzasztásnak köszönhetően, az ártér víztározó képessége csökkent, az árvízi csúcsok magasabban lettek, mint korábban. A helyi érdekeknek megfelelően az egyes városok elkezdtek gátakat építeni, ami tovább emelte az árvízcsúcsokat. Ennek köszönhetően az 1700-as években korábban soha nem tapasztalt pusztításokat okoztak az árvizek. A fokgazdálkodás megszűnése miatt az árvizek korábbi komoly haszna viszont elmaradt. A jelentkező pusztítás a haszon hiánya mellett egyenesen vezetett a folyószabályozáshoz. Nagyon valószínű, ha valaki a török idők előtt megemlíti, hogy a Tiszát szabályozni kéne, levágni az ártereket, fokokat, akkor a városok, az egyház és az érintett földbirtokosok testületileg küldték volna melegebb éghajlatra. (Még Debrecen határában is haszonnal folyt fokgazdálkodás!)

Következtetésként annyit levonhatunk, hogy ha a legendás, középkori halbőségre áhítozunk, ahhoz tenni is kell, hiszen a középkorban - a folyó jelenleginél természetesebb állípotában - is évről évre sok munka kellett a halbőség fenntartásához.