HTML

Szálka

Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Heroikus küzdelem az első nyilvánosan közvetített vágótokívásért.

Friss topikok

Linkblog

Ma mit közbeszereztetünk? Válasz

2008.01.22. 09:42 Shepherd

A szálka örül. Megismerkedhetett - január 14-i posztja kapcsán - Petrőcz Bálint osztályvezetővel, aki egyrészt kiváló fenekező horgász, másrészt nem csak a vízügyi projekteket vezeti feszes damillal, de a 3-5 kg-os pontyok fárasztásának technikáját is taníthatná. Úgy menedzselte a hajtás után olvasható levelet, mint Grósz Galambos Lajos a harmonikás Máriót. Köszönjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság

 

 

Köszönettel vettük, hogy a Szalka blog.hu-n  az ÉDUKÖVIZIG egyes tevékenységeiről tájékoztatták az érdeklődőket.

Igazgatóságunk, mint vagyonkezelő, köteles az állami védművek állagát fenntartani, fejleszteni, a szükséges karbantartásokat elvégezni.

Örömmel közölhetjük, hogy az elmúlt évben a ROP-ban a Tatai Öreg-tó és az Által-ér vízgyűjtő rehabilitációját és a Nagy-Pándzsa vízgyűjtő revitalizációs pályázatot a Kormány nevesítette, az előzőre 1,5 milliárd az utóbbira 1,07milliárd Ft. összegben.

A mai törvények alapján előbb Igazgatóságunk elkészítette a közbeszerzésekhez szükséges tenderdokumentációt, majd megkezdte a Közbeszerzési Értesítőn keresztül a tervező megkeresését.

A felhívás megjelent. Azok a tervező cégek, akik erre jelentkezni kívánnak, kiváltják az Igazgatóság által készített dokumentációt, melyben minden műszaki, pénzügyi részleteket megtalálnak, sőt a Kbt. előírásai szerint a beadás előtt 10 napig kérdéseket is tehetnek fel a kiíró felé, aki azokat a beadás előtt  hat napig megválaszolja.

A vízgyűjtőn lévő állami tulajdonú, de KÖVIZIG kezelésű vízfolyásokon (Által-ér, Oroszlány-Kecskédi vízfolyás, Fényes-patak, Dunaalmási belvízcsatorna) az elmúlt évtizedekben nagyobb beavatkozás nem volt.

A Tatai Öreg-tavon 1970-71 és 1986-88 évek között mintegy 1 millió m3 iszapot termeltek ki.

A projekt szükségességét indokolja a Tatai Öreg-tó és vízgyűjtő rendszerének elhanyagolt állapota, a megváltozott külső tényezők és hidrológiai-hidraulikai módosulások okozta állapot. A célkitűzés a vízgyűjtőn lévő vízfolyások eredeti vízszállító képességének visszaállítása, a műtárgyak jókarbahelyezése és a vízminőség javítása, tehát annak rehabilitációja. Megvalósulása támogatja az EU Víz Keretirányelv céljainak való megfelelést, támogatja a víztestek jó ökológiai potenciáljának elérését és az árvízi kockázat csökkenését.

A fentiek miatt az Öreg-tó egyik  alapvető funkciója, az árvíztározó kapacitás leromlott. Összességében ezen indokok alapján pályázott Igazgatóságunk erre a projektre és nyert el 1,5 milliárd Ft-ot tervezésre és a kivitelezésre együtt. A kivitelezést 2009-10 között tervezzük megvalósítani.

A cikkben említett  „misztikus pont” -ról érdemes elmondani, hogy a Tatai Öreg-tó  a Ramsari egyezmény alá tartozik, mert a tófarok természetes madárvonuló pihenőhely, ahol ez a  terület egyben  szűrőmezőként is hasznosul. Az Által-ér Öreg-tó fölötti szakaszát az egykori állapothoz hasonlóan több ágra osztjuk, és a víz  ismét nagyobb kiterjedésű vizes élőhely rendszeren keresztül érkezik majd a tóba, ezzel is elősegítve a tó vízminőségének javulását.

Összességében a projekt fő célja a vízfolyások eredeti vízszállításának visszaállítása, így a csapadékvizek levonulása kedvezőbb lesz, az árvízi elöntések megszűnnek, a belterületeken esztétikus rendezett külsejű vízpartok szolgálják a lakosság kikapcsolódását.

Természetvédelmi cél a Natura 2000 és a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó területek rekonstrukciója. Idegenforgalmi szempontból (horgászat, víziturizmus, természetjárás) a projekt megvalósítása biztosítja a kapcsolódást a vízikörnyezethez.

Nagy-Pándzsa vízgyűjtő rehabilitációja c. projekt.

Nyúl, Pannonhalma, Écs, Ravazd községek kül. ill. belterületet, a Nagy Pándzsa a Vezseny-ér pedig Töltéstava és Pér községeket érinti, ahol a vízfolyásokon korábban halastó rendszereket alakítottak ki.

A vízgyűjtő fő levezető rendszerének revitalizációjával megoldódik a befogadó vízszállító képességnek helyreállítása és a térség  további vízgazdálkodási kérdései erre épülve további projekteket generálhatnak.

 

A mederrendezések eredményeként csökken a feliszapolódás miatti völgyfenéki területek elvizenyősödése, a mezőgazdasági termelés biztonsága fokozódik, a térség életminősége szempontjából jelentősen csökkenek a nagyobb csapadékok hatására keletkező elöntések. A vízfolyás menti területek fejleszthetővé válnak, rendezett vízpartok szolgálhatják a lakosság kikapcsolódását.

Az Écs-Pannonhalma-Ravazd önkormányzatok vízkárelhárítási fejlesztési elképzeléseinek megvalósításához megfelelő alapot nyújt.

Mindkét projekt műszaki tartalmát a Vízgazdálkodási Tanács is tárgyalta és jóváhagyta, így a projektet a térségben élők támogatása mellett tudjuk megvalósítani.

Tisztelt Szerkesztő Úr!

Remélem a fenti válaszaink segítik a blog olvasóinak. tájékoztatását a projektek  főbb célkitűzéseinek megértését.

Amennyiben igény van rá, szívesen segítünk a felmerülő kérdések szakmai megválaszolásában.

További sikereket

Győr, 2008. január 22.

Janák Emil
igazgató

10 komment · 2 trackback

Címkék: közbeszerzés öreg tó által ér fényes patak nagy pándzsa mederőr édukövizig

A bejegyzés trackback címe:

https://szalka.blog.hu/api/trackback/id/tr89306860

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: nrl jerseys 2018.05.19. 21:10:23

Things to put on your bio on facebookl - Cinavia removal tool

Trackback: nrl merchandise 2018.05.19. 01:12:09

Hatlapos karamellás szelet - Lepcsánkparty

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gringo 2008.01.22. 10:30:50

Kotrás, mederbővítés, partrendezés. Nemes célok ezek, csak sajnos ebben az országban még nemesebb cél a közpénzek és az euró-punós támogatások zsebekben való eltüntetése. Az ezen történő óbégatás viszont tényleg lerágott csont, hagyjuk is. Örüljünk inkább hivatalos kommentárnak!

Sajnos - bármennyire is szeretnék annak tűnni - nem vagyok túlságosan járatos vízügyi kérdésekben. A "tófarok" fogalma ezért nekem inkább vicceskedésnek tűnik, a "szűrőmező"-t viszont egyszerűen nem értem. A költöző madarak szűrésére kell itt gondolni? Madárinfluenza meg ilyenek?

Mellesleg ez a kockásra nagyított logó is megérne néhány szót. Nekem elsőre Aladdin csodalámpája jutott róla eszembe, amiről rögtön a Gázművekre asszociáltam. Csak a második szkennelés után jöttem rá, hogy alighanem egy vízcseppről van szó. (Igaz, a Gázművek logója egy kék fenyőfát juttat eszembe, lehet hogy velem van gond?)

ekkerjoz 2008.01.22. 15:25:32

Nagyon rendben van ez a levél, már ha nem Shepherd barátom és példaképem követte el. Rendes dolog az igazgató úrtól, hogy ennyire rajta tartja a szemét az igazgatóság hatálya alá eső dolgokon, különösen a marketing-telefonszámuk tetszik: 06-96-500000.
Egy komoly hiányosságot találtam a honlapjukon, az üvegzseb program és a közbeszerzések közé esetleg beférne még egy link, ami nekem tegnap óta nagyon fontos, mégpedig, hogy 2008. a víz éve. És elsőre nem találtam, hol lehet gáthasználati engedélyt kérni, de ezt még keresem.
A magam részéről további ár-, és belvízmentes munkát kívánok.

Chuk Sal Mho 2008.01.22. 22:39:40

Gringo,

A tofarok kifejezest nem hallotam, igaz csak per eve legyeskedem a halgazdalkodas tanszek kornyeken, meg osszesen egy felev vizgazdalkodast hallgattam.

Na jo, nem is vizgazdalkodast, hanem vizgazdalkodas gepeit, de a lezerrel taviranyitott nyesoladaval (szkeper), kialakitott rizsfoldek es a hektoliter/perc terfogataram-mertekegyseg orok eletre nyomot hagy az emberben, es ugy remlik lelki szemeim elott, mint egy 800-as tolozar felig nyitva, felnezet-felmetszetben, karimastul.

Na, a szuro terulet: a vizfolyasokbol duzzasztott tavak folso reszere tipikusan sekely, mocsaras, naddal, sassal. Ez a vilag letezo legjobb szuroberendezese: ami mocsok bejon, azt szepen feldolgozza.

Meg a sport vagy magyar horgasz cimu tudomanyos folyoirat is irt a nadgyokeres szenyviztisztitasrol. Pedig annak lehet hinni.

Amugy meg dicseretes, hogy a hivatal valaszra meltatja a polgart. Majd meglatjuk, hogy a kozbeszerzes utan, az al-al-al vallalkozo mit tud csinalni, es akkor remelem Shepherd is raveti vigyazo argus szemeit.

Udv
Udv,

Shepherd · http://www.hinta.hu 2008.01.23. 08:26:28

Ráveti Chuk Sal Mho, ráveti mint Fodor Gábor a gátőrnéra.

ekkerjoz 2008.01.23. 11:16:57

De jó, hogy eszembe jutott, Fodor Gabi azóta nem lieblingem, mióta leordította a haját egy hajléktalannak, aki fideszes g..i-nek nevezte. Mint az oviban.
Éppen vagy két hete volt már környezetvédelmi miniszter, éppen előtte üzent hadat a Rába habzása miatt a "sógoroknak", stresszes meló ez a környezetvédelem.
Ezt majd moderáljátok, mert nem ide való, csak mindenről eszembe jut valami, főleg a pina.

Palinta 2008.01.23. 14:11:12

Tök érthető itt minden,üvegzseb, meder,vízgazdálkodás,csodalámpa meg ilyenek. De most fonalvesztett lettem.:"mindenről eszembe jut valami, főleg a pina" Ez most valami új védett halfaj,mint mondjuk a Caspialosa kessleri,vagy most a gátőrnéről van szó?

ekkerjoz 2008.01.23. 14:33:17

Neeeem, nem védett halfaj, bár pinafedél becenevű jószág létezik a vízben.
Az a helyzet, hogy 26590 mm szabad fesztávra méretezgetek itten egy csiklós szerkezetet, amin 35000 kN teherbírású darupálya is függ, oszt úgy tele van már vele a törpöm, hogy kétóránként muszáj leírnom valami kellemesebb kifejezést is.
De tényleg a gátőr fiatal feleségéről jutott eszembe, kösz. Lehet törölni.

gringo 2008.01.23. 15:51:04

Mit nem lehet ezen érteni? A kollégának egészséges férfiember lévén mindenről a pina jut eszébe. Csuklós szerkezet helyett is csiklós szerkezetet rajzolgat.
Most, hogy jobban megnézem, a csodalámpa lángja - avagy vízcsepp - is határozottn pina-alakú.

Palinta 2008.01.24. 08:12:30

Na ezaz! De mi van, ha összecsiklósodik a szerkezet? Akkor b....juk a fesztávot és a teherbírást. Már csak a csodalámpa dörzsölgetésében bízhatunk, meg a balesetvédelmis jóindulatában, aki szerencsés esetben Dr.Veres Pál unokája lesz.

ekkerjoz 2008.01.24. 09:52:45

Haha, a rácsostartó majdnem olyan alázatosan körültekintő figyelmet érdemel, mint a csikló, de most Veres Pali bácsiról megint eszembe jutott valami. Egykor elmagyarázta a túrkevei kollégiumban, hogyan lehet a legyet, azóta komolyan tisztelem a kisöreg szaktudását.