HTML

Szálka

Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Heroikus küzdelem az első nyilvánosan közvetített vágótokívásért.

Friss topikok

Linkblog

A hirtelen halál

2008.02.01. 03:20 Yozuri Béla

Valamikor a 80-as évek elején, egy nyári délután Tiszakóródnál, a Nagyszüleimnél nyaralva úgy döntöttem, lenézek a Nagytiszára , és horgászom egyet. Az elképzelést tett követte, hamarosan ott találtam magam a legnagyobb békében, amit valaha megérezhettem, a folyóparton. Szemben , Ukrajnából, ahol akkoriban még a szántó traktort is mozgó bokornak álcáztak,  a Borzsa torkolatnál megjelent egy ember. Sosem láttam még "túlfelőlit", ő volt az első. Horgászember volt, és hamarosan észrevett. Intettünk egymásnak, majd mindenki a maga dolgával törődött. Csendes délután volt. A béke odaköltözött a Kóródi palajra, még a fűzfacinkék is nekem énekelve barátjukká fogadtak, majd egyszer a csendet megtörte a túlparti ének...

Hej halászok, halászok, 

merre mén a hajótok?...                                    

Törökkanizsa felé                      

Viszi a víz lelfelé....

És folytatta legalább 8 verszakon át... Sem előtte, sem utánna nem hallottam ezt a dalt ilyen hosszan énekelni.

Talán senki sem gondolta, hogy olyan agresszió érheti ezt a vizet, ami nem tekint semmire értékként az arany aktuálpiaci árán kívül (ami egyébiránt évek óta rendületlenül növekszik). (Itt jegyeznén meg, nehogy azt higgye valaki, hogy itt a Wesztbalkánon még jópár évig ha kell, nem lesz Verespataki levezető csatorna megjelöléssel a tervdokumentációban bármikor Aranymosó cég, Aurul, Fradi, MTK, vagy Felcsút Corporation néven.) Nézzük, a 2000 Jan 31.-ei ciánszennyezés lefolyásának hivatalos, sallangmentes töténetét:

Az első hivatalos, írásbeli román információ a vízszennyezésről 2000. január 31-én este 6 óra 20 perckor érkezett a Felső-Tisza Vidéki Környezetvédelmi Felügyelőségre. A felügyelőség működési területén a Szamoson 3 (Csenger, Tunyogmatolcs, Olcsvaapáti), a Tiszán összesen 6 ponton történt a mintavételezés (Vásárosnamény, Lónya, Záhony, Tuzsér, Dombrád, Tiszabercel). A Szamos magyar szakasza a szennyezés idején teljes egészében jéggel borított volt, csak a torkolatnál és Lónya térségében volt szabad víz. A szennyeződés Magyarországra február 1-én, 15 órakor ért. A csúcskoncentráció 20.30-kor elérte a 32,6 mg/l-t. A szennyező hullám Tunyogmatolcsnál február 2-án 30 mg/l-es értékkel tetőzött és délutánra elérte Olcsvaapáti térségét is. Az itt mért legmagasabb koncentráció értéke 22,5 mg/l volt. Késő délután már a torkolat környéki Tisza szakaszon is ki lehetett mutatni cianidot. Lényeges változás, hogy a Tisza hígító hatása következtében a csúcskoncentrációk némileg csökkentek és ezzel együtt a szennyezés időbeni elhúzódása is bekövetkezett. A Lónyánál mért legmagasabb koncentráció 3-án 12.00-kor 13,5 mg/l volt. A folyón lefelé haladva tovább csökkent a cianid koncentráció, Tuzsérnál február 4-én 14.00-kor 6,0 mg/l, Dombrádnál 12.00-kor 9,5 mg/l, Tiszabercelnél ugyanaznap 19.30-kor 1,3 mg/l. A felügyelőség illetékességi területét a szennycsóva február 6-án hagyta el. Az anyagmérleg szerint a területre érkezett összes cianid mennyisége 130-175 t-ra volt becsülhető. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség vizsgálatainak eredményei alapján megállapítható, hogy a cianiddal szennyezett folyószakaszon a vizek mikroszkópikus élővilága jelentősen károsodott. A pusztulás mértéke a Szamoson február 2-án és 3-án a 100%-ot is elérte; ekkor élő planktonszervezetek jelenlétét nem lehetett kimutatni.

Ugornyán nyaralva sokszor láttam, mi érkezik a Szamosból. A bőrgyárak szennye sokszor festette barnára a vizet. Volt, hogy úszás közben érezni lehetett  bőrünkön a sót. Sohasem értettem,hogy merik ezt megcsinálni... De nézzük lejjebb mi történt....

100%-os volt a pusztulás a Szamos csengeri szelvényében február 2-án 10.00 és 18.35 óra közötti időszakban. Tunyogmatolcsnál 10.00 és 14.30 között, Olcsvaapátinál február 2-án 14.00 és február 3-án 9.15 óra között volt észlelhető teljes pusztulás, követve a szennyezőhullám levonulását. A felügyelőség által a szennyezés időszakában végzett hidrobiológiai vizsgálatok a következő eredményeket mutatták. Az alga egyedszám, amelyben jórészt kovaalgák (Bacillariophycae) szerepeltek nagyobb számban a szennyezés előtti 1-1,5 millió egyed/l-es értékhez képest a cianid koncentráció fokozatos növekedésével (kb. 0,5 mg/l-tól) 30-50 %-kal csökkent. Feltűnő, hogy a kovaalgák (Bacillariophycae) a szennyezésre kevésbé voltak érzékenyek, mint a zöld algák (Chlorophyta) és a heterotróf ostoros algák (Euglenophyta), amelyek teljes mértéken eltűntek a szennyezett víztestből. A planktonikus állati szervezetek közül az egysejtűek (Ciliata), valamint a kisrákok (Cladocera, Copepoda) igen érzékenyen reagáltak, a szennyezés következtében a szakaszon teljes állományuk elpusztult. Ezen a szakaszon is folyamatosan végeztek ökotoxikológiai vizsgálatokat, amelyek a felső szakaszon tapasztaltakhoz hasonló eredményt adtak. A jégmentesség miatt az ezen a szakaszon megjelenő haltetemek tömeges halpusztulást mutattak. A halhullák összegyűjtésére Tokaj alatt uszályos mederelzárás létesült. A szakaszon kifogott haltetemek mennyisége összesen 13 t volt, ez azonban az összes mennyiségnek csak töredékét jelenthette, hiszen ezzel a módszerrel csak a nagytestű halak összegyűjtése volt lehetséges. Ezen túlmenően a dögök egy jelentős része lent maradt az iszapban, illetve csak az alsóbb szakaszon jelent meg. Ezt megerősítették a mederben húzóhálóval végzett vizsgálatok, de a tiszalöki erőműnél kora nyáron végzett tisztító munkálatok során a fenékről felszabaduló tetemek is ezt támasztják alá.

Úgy hittük a puszítás megállíthatatlan. A Tokaji tisza hídról zokogó cimborák, a Szolnokiak, mindenki. Azt gondolom, a vízügyi hatóságok mindent megtettek a katasztrófa következményeinek enyhítése érdekében...

A kiskörei víztározóban több millió m3 vizet tartottak vissza a szennyezés megérkezése előtt, így ennek segítségével tovább tudták hígítani a szennyeződést. A másik fontos eredmény az volt, hogy a megemelt vízszint nem engedte kijutni a főmederből a szennyezett vizet s így a Tisza-tó élővilága csak kisebb mértékben, az adatok tanúsága szerint 3-5%-ban károsodott.Jelentős munkálatokat végeztek Szolnok ivóvizének tisztántartása érdekében, aminek következtében a szennyezés ideje alatt is megfelelő minőségű ivóvizet lehetett biztosítani a város lakossága számára. Mindemellett a 2 mg/l cianid koncentrációjú időszakban (február 9. 01.00-08.00 között) a Tiszából a Katasztrófa Elhárítási Operatív Bizottság utasítása alapján nem vettek vizet.

A szennyezés levonulásának végén. Konklúzió helyett:

Figyelemre méltó, hogy az ökotoxikológiai teszt még a Tisza legalsó szakaszának vizsgálata során is teljes pusztulást mutatott mind a hal, mind a kisrák teszt szervezetekben a csúcskoncentrációk ideje alatt. A mérgezőhullám levonulása utáni időszakban végzett mindegyik teszt eredménye negatív volt.

A Tisza történek eddigi legdrámaibb agressziója ekkor végetért. A következő hetekben-hónapokban tapasztalták a Tisza mellett élők, a Tisza mégis élni akar. Mára kiderült, a halállomány ugyan kismértékben lejjeb költözött, de él, és köszöni jólvan. A Tiszavirág rajzik. Nem kis szálka a szemünkben a pusztitáskori képsorozat, ami szinte kizárólag busákat mutat. Ők egy hosszabb távú, fél évszázada divatos, a  "természetet az ember szolgálatába" eszme következtében fellépő ökológiai katasztrófa hírmondói.

A Tisza él. A régi önmagához képest nagybeteg ugyan (és itt nem A ciánmérgezés előtti állapotokat tekintsük egészségesnek) de így betegen is gyönyörű.

Örökké szeretni fogom.

 

19 komment

Címkék: állatvédelem állatkínzás kommunisták a tisza élővilágának emléknapja

A bejegyzés trackback címe:

https://szalka.blog.hu/api/trackback/id/tr48320369

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tarkin kormányzó 2008.02.01. 08:40:29

Szemét rohadt románok, legszívesebben fejbelőnném az összeset. Pofátlan, arrogáns cigány népség. Még mindig iszonyatos indulatokat vált ki belőlem ez a történet (Tisza mellett élek). Ha jól tudom, a mai napig nem fizették ki a kártérítést.
(egyik haveromat meg egy busznyi román akarta megverni szegeden azért, mert egyik honfitársuk összetörte a cimbora kocsiját)

Héttörpe (törölt) 2008.02.01. 09:08:46

Felcsút Corporation? Inkább Motim Aurum te senkiházi... Jó hogy nem azt ugatod, hogy Orbán békaembernek öltözött és ürgebőrbe varrt ciánt engedett a Tiszába...

ekkerjoz 2008.02.01. 09:37:40

Kedves HétTörpe,

ez nem az a blog, de nem is az a post, ahol sértegetjük a szerzőt.

Köszönjük,hogy benézett, ég Önnel.

Ekker J.

gringo 2008.02.01. 09:56:01

Csak idő kérdése volt, hogy megjelenjenek a balos-jobbos hülyegyerekek.
Nagyon tudom sajnálni azt, aki ebben az országban bármelyik oldal mellett ilyen véresszájúan áll ki. A sok kis agymosott köcsög nem látja, hogy mindig ugyanaz a pár ember áll a döntések hátterében (akiket nem ismerünk, és soha nem is fogunk), és ilyen-olyan bábokkal mossák a nép agyát. Most négy évig te vagy a császár, aztán majd jön a másik, hogy ő se maradjon ki.

Részemről ennyit a politikáról. Ha választás van, engem a vízparton találtok. Én így nyilvánítom ki a véleményem.

Tarkin kormányzó 2008.02.01. 10:08:17

Pántlikás újhajnalt polgár Héttörpe :)
Régebben még én is azt hittem, hogy van különbség a két párt között, de ma már látom, hogy nincs. A szocik szerint mindenről a zorbán tehet, a fidesz szerint meg mindenki monnyon le. Egy kutya, másik eb. Abban versenyeznek, hogy ki tud jobban kibaszni azokkal az emberekkel akik adójából olyan gusztustalanul megszedik magukat.
Na persze én elmegyek a választásra és ha addig meggyőznek, hogy nem fog a fidesznél landolni a jobbikra leadott szavazatom akkor rájuk szavazok. Írom ezt úgy, hogy én is hibás vagyok a mostani kormányfelállás kialakulásában.

gringo 2008.02.01. 10:08:20

Bélának vígasztalásul egy képsorozat a kubai autóparkról:

www.danheller.com/cuba-cars.html

Héttörpe (törölt) 2008.02.01. 10:15:23

Kedves Ekker J.!

Ugyan mondja már el, mivel sértettem meg a szerzőt? Tényleg kíváncsi vagyok rá.

gringo 2008.02.01. 10:16:56

Tudjátok, mi a legnagyobb baj?
Ebben az országban valakik azt próbálják elérni, hogy az emberek csak lényegtelen és felesleges dolgokkal foglalkozzanak, és közben egymást gyepálják. Egyre mélyebbre süllyednek a sztárhírek, a kamerás mobilok és a politikai pártok mocsarába, miközben nem veszik észre, hogy egy qrva nagy mátrixban élnek.
Mennyél szavazni, mert így döntesz a saját életedről... Na pont ezt nem tudják az emberek: dönteni a saját életükről.

gringo 2008.02.01. 10:19:09

A "senkiházi" nem elég, HétTörpe? Húzzál a rákba.

ekkerjoz 2008.02.01. 10:23:07

Kedves HétTörpe,

válaszom a postafiókjában.

Üdv:EJ

gringo 2008.02.01. 10:33:39

Riszpekt ekkerjoz-nak a higgadtságáért. Én remegős idegbeteg leszek az ilyen csókáktól.

Palinta 2008.02.01. 10:51:56

Szerintem Hét Törpének Hókefélke hiány van, ha megtalálná azt b....á.

csiró géza · http://szalka.blog.hu/ 2008.02.01. 11:01:20

Noha nem felém irányul a kritika, és nem is szokásom mások nevében reagálni, most mégis így fogok tenni.

A szerkesztői gárda igen "tág tűrésű" tagokból áll, és talán még a legnívosabb japán műcsaligyár nevét viselő barátom sem sértődne meg a "senkiházi" jelzőn, ha nem tudná, mi volt a cikk záróakkordjának előzménye, ha nem volna jegyzett versenyhorgász, és ha nem szentelné minden szabadidejét a Vizek - a mindenkori pártoktól mentes, de nagyon is valódi - kommunizmusától való megszabadítására.
Nem szidtuk Orbán Viktort - ugyan miért is tettük volna? -, hiszen a jelenlegi áldatlan állapotok általában nem köthetők közvetlenül egyetlen politikai szereplő személyéhez sem, sokkal inkább a negyven évnyi "népi demokráciához", és annak ma is élő reliktumszervezeteihez.
Az ok, amiért Felcsút bekerült az írásba, annyira prózai, hogy félek, a sok paprikás hangvételű levél után meghökkentő, sőt hihetetlen lesz: ott is van ismert focicsapat.
Igen, sikerült párhuzamot találnunk az állandóan főcimeken szereplő Magyar Futball-tvshop és a tenni nem akaró "vizes szájtépés" között.
Adódott volna még ezer analógia - elismerjük.
Lehet, nem ez volt a legszerencsésebb.

dixi 2008.02.01. 11:17:56

Szemét rohadt románok, meg orbángyurcsányozás?
A téma komolyságához méltatlan hozzászólások!
Nem kanadai és auszrál bányászati cégek (ezen országokban próbálnál eldobni egy csikket vagy darab papírt, lelőnnének) a főkolomposok (na jó meg a lassan hozzánk hasonlóan európai pedigréjü ottani politikusok).
A Verespatak és a Tisza romániai szakaszán élő románok nem a vízből egészítik ki a megélhetéshez valókat, nem locsolják a kis földjeiket?
Itthon olyan jól állunk természetvédelemből?
Ha igen akkor nem értem miért takarítom ki a környéket saját pénzből saját két kezemmel (évi 30-40 köbméter szemétről beszélek), rendőrség tesz rá, önkormányzat tesz rá (adott területről letagadja, hogy önkormányzati mert akkor neki kellene eljárnia és büntetnie saját magát).
Na ja a szemetet a románok orbángyurcsány utasítására és hobbiból szórják szét.
A fejlett környezettudatos demokráciák bányászati (és minden egyébb) cégei meg látva milyen hülyék és széthuzóak vagyunk saját országunkban és a térségben (KE), hát azt csinálnak amit akarnak.

csiró géza · http://szalka.blog.hu/ 2008.02.01. 11:27:30

Kedves dixi!

Minden szavával egyetértek, jobb kommentet írt, mint amilyen az én hozzászólásom volt.
Az "önkormányzat" szót viszont duplán aláhúznám, és erre még vissza fogunk térni.

gringo 2008.02.01. 11:40:13

Azért a környezetvédelemmel oly sokat törődő országok is tudnak más portája elé piszkítani. Lásd habzó Rába, német szemét stb. Valószínűleg Kanada és Ausztrália sem kivétel, csak túl messze vannak ahhoz, hogy ide szemeteljenek. (Bár az, hogy mindkét országban elég kevesen élnek, jelentheti azt, hogy kevésbé szennyeznek. Tudja fene.)
Természetesen orbángyurcsányék nem felelősek közvetlenül a szemetelésért, de a dixi által is említett széthúzásért vastagon... Mint már mondtam, nem azzal foglalkozunk, amivel kéne...

Boracsso Braun 2008.02.01. 12:58:58

Héttörpe jó érzékkel réárzett az írás lényegi mondanivalójára.
Lézerpointerével rámutatott a cikk fő mondanivalójára, hogy igazából mit is sugall nekünk a szerző. Héttörpe tud a sorok között olvasni. Volt egyáltalán szennyezés a tiszán?

ekkerjoz 2008.02.01. 15:08:51

Az is megérne egy külön postot, ahogy minden nagyobb ukrán eső, és áradás után elindul a szarospelenka, meg pillepalack áradat (ezer tonnákről beszélek) a Tiszán, és Szegedig lassan "lerakódik, mint a guánó, keményen, vastagon", mert jó, ha 80%-át sikerül kihalászni a mederből.
Sokat kibír szegény Tisza-anyácska, de ez is egy jellemtelen mocskos dolog, folyóártérre hordani a szintetikus meg kommunális hulladékot, mi meg dédelgetjük más szemetét, civilizáltan, európai módon.

dixi 2008.02.01. 21:43:29

ekkerjoz (ekkerjoznak van amúgy saját blogja és igen odabasz, terjeasszétek az igét mert amiről ír és főleg ahogy, nyomtatásért sikolt) némiképp felbaszta az agyamat! (nem direkte csak amivel megtoldotta ez a posztot)
Ghandi az erőszakmentesség (passzív ellenállás)
igéjével megváltotta India szabadságát (bele is halt)(és a végén lett belőle egy Pakisztá is és most a két "nemzet" atombombával mutogat egymásra, a lassan ötven éves konbfliktusban életüket vesztettekről nem is beszélve) de pusztán türelemmel mi megóvhatjuk a tiszánkat, nemzetünket egyáltalán önmagunkat attól amit mások (bármilyen idíttatással) tesznek ellenünk? (teszünk mi bármi indíttatással mások ellen)

Az elmúlt 5 évben rókát nagyítóval se lehetet látni a környéken. Nyár végén ide költözött egy szerencsétlen rókacsalád. A Rókadombra (történelmi források szerint 300 éve fut ez a halom ilyen néven). A valamilyen felsőbb regnum szerint vadőrökként fundáló fegyveres környezetrombolók, pusztán szórakozásból (a varjakat már elüzték (már amit le nem mészároltak)) kilőtték őket.


Embernek ember farkasa.