HTML

Szálka

Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Heroikus küzdelem az első nyilvánosan közvetített vágótokívásért.

Friss topikok

Linkblog

Csongrádi antihalász és rapsicellátó a Mahorban

2008.02.10. 11:18 Shi Manó

Kezembe kaptam a februári Magyar Horgászt, és most önuralmat gyakorlok, nem rugózok Szalay főszerkesztő-Mohosz-elnök vezércikkén, meg a Mohosz által bitorolt és rendszeresen lerabolt, tönkretett Tisza-tóról szóló cikkeken (minden számban legalább három nagy anyagban főszereplő a Tisza-tó, ami mégis pofátlanság egy olyan laptól, amelynek a tógyilkos a tulajdonosa), hanem örömmel konstatálom, hogy ha néhány hónap spéttel is, de eljutott a Mahorig (és így az országos horgásznyilvánosságig) Mészáros András volt sporthalász kezdeményezése. Mészáros a Csongrád Megyei Sporthalász Egyesület elnöke volt, az egyesületet tavaly év végén föloszlatta, majd aláírást kezdeményezett az élővizek üzemszerű halászatának megtiltása érdekében. (A Dél-Magyarország december közepén már írt erről cikket, itt meg lehet nézni. Egyébként a lap munkatársa, Bakos András rajta van a halásztémán, érdemes végigöngészni a cikkeit.)

Kell-e mondani, hogy minden erőnkkel támogatjuk Mészáros András kezdeményezését. A mai szabályozás szabadrablást enged a halászati cégeknek, a varsás  "őstermelőknek"; nevetséges, hogy állami tulajdonú vizekre halászati kft-k adnak ki engedélyt, a cégek működése a tízmilliókat befizető horgászok számára ellenőrizhetetlen, mi több, a halászoknak van ellenőrzési joguk a saját területükön. az államnak kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy a vizeinek kezelőit, a halvagyonát ellenőrizze. Az eredmény látható: drámaian csökkenő halállomány, pusztuló vizek. Szabadrablás, pitiánerkedés, több százmillió forint értékű hal legyilkolásának árán néhány milliót összeguberáló halászcsapatok. (Hogy milyen kvalitásos és nagyvonalú emberek rendelkeznek megyényi élővizek halászati joga felett, azt jól mutatja a Szolnok megyei Tisza-szakaszt birtokló kft. vezetőjének intézkedése. Talán sokaknak szemet szúrhatott - benne van a fogási naplókban - hogy a szolnoki Halászati Kft. szakaszán, tehát gyakorlatilag az egész Szolnok megyei Tiszán tilos a halradar használata. Ennek azaz oka, hogy egy szolnoki halradarforgalmazó nyilvánosan fölszólalt az élővizi halászat betiltásáért. Na, erre varrjanak gombot!)

Egyébként a halállományokért aggodó Magyar Horgász apróhirdetései közt, mint már évek óta, ezúttal is ott a rapsicellátó képes ajánlata: hálók, varsák, táplik, parás és ólomkötelek - www.halaszhalo.hu. Kurva anyád, az.

11 komment

Címkék: tisza mohosz szolnok csongrád antihalász mahor kurva anyád

A bejegyzés trackback címe:

https://szalka.blog.hu/api/trackback/id/tr68333086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gringo 2008.02.10. 11:41:27

Ez a halászhálós csóka nekem is szemet szúrt már rég. Mentségére legyen mondva, hogy a tógazdaságok is használnak jócskán a termékeiből. Halász apósom révén nekem is volt szerencsém részt venni egy szeptemberi tógazdasági lehalászáson. Kb. olyan volt, mintha visszarepültem volna az időben: szerintem 500 éve is ugyanilyen kerítőhálóval művelték a témát, az egyetlen különbség a mellescsizma. Hideg időben így is nagyon kemény meló tud lenni, és akkor még nem beszéltem a kézi törpeharcsa-válogatásról... Egy szó mint száz: nemcsak a rapsicok használnak hálót.

Ettől függetlenül kívánom, hogy az összes kibaszott haltolvajt a Doszpot Péter rajzolja körbe fehér krétával.

b0mb 2008.02.10. 14:49:08

Szájíz gyanánt, tapasztalati úton szerzett tudás, egy állami tulajdonú viz (Hármas-Körös) kezelője (Gyomai halászati Kft.) számonkért bennünket (egy ladikos halásznak álcázott nem-rétinéger), hogy mi a búbánatos istent keresünk mi ott és főleg mit merünk csinálni a területi engedélyeinkkel felvértezve.. Az ellenőrt nem ellenőrzi senki ?

Bugajozsinemszepgyerek 2008.02.19. 15:19:51

Halaszhalo. Megnézted az árlistáját. Nem konkurál a rapsicoknak szállítókkal. Inkább a vaterán lesd meg a többszáz méteres perlonhálókat, tetszőleges méretű varsákat, dobóhálókat pár ezer forintért kínálók árveréseit. Ja és az eladók mit írnak az áru helyéhez? Csongrád megye. No comment. Úgyhogy szerintem nem kéne anyázni a halászhálós oldalt.

hiba 2008.02.26. 16:44:57

Shi Manó: azért mielőtt elragadna a kénköves indulat, gondold már át milyen baromságot írsz. Nem lehet, hogy a halradar tiltása pont a haltolvajok ellen van?

ekkerjoz 2008.02.26. 18:56:09

Kedves Hiba,

el tudná mégegyszer olvasni a teljes postot?

Üdv:EJ

hiba 2008.02.26. 21:44:58

Kedves Ekkerjoz!
Kérésére elolvastam mégegyszer a postot. Továbbra is azt gondolom, hogy a még legalább 6-7 évig hasznosítói jogviszonyban lévő, a bevételeinek jelentős részét a horgász jegyekből szerző Kft. vezetője nem azért tiltja a halradar használatát, mert egy halradarárus felszólalt a halászok ellen.
Üdv,
hiba

ekkerjoz 2008.02.27. 08:34:17

Kedves Hiba,

azért gondolom, hogy megsértődhetett a Halász Kft ügyvezetője, Csoma Gábor, mert korábban egyáltalán nem tiltakozott a halradar ellen, csak miután komoly kritikát kapott, éppen egy halradar forgalmazótól.

Érdekes véletlen, egyébként sem tudom, hogyan tilthat egy gazdasági szervezet, ebben az országban mindenki hatóságot akar játszani.

Az egyik társunkat hétvégén azért vegzálta két Halász Kft-s fazon, meg egy rendőr, mert a horgászhelye közelében szemetet találtak.

Fel is jelentették, ahogy kell.

Szerencse, hogy a Tiszába kerülő 2-3000 tonna szaros pelenkát, meg petpalackot nem ők találták meg, akkor tán agyon is lövik.

Üdv:EJ

hiba 2008.02.27. 11:02:32

Kedves Ekkerjoz!
Mint gondolom kiderült, én a történetet kicsit a sokat szidott halászati joggal bíró hasznosítók, vagyis a halász és horgász szervezetek oldaláról is látom. Az biztos, hogy a horgász mindig elégedetlen lesz kedvenc vize hasznosítójával és viszont. Nincs is ebben semmi baj, mert az érdekek ellenkezősége mentén kötött kompromisszum még vezethet egy víz megfelelő hasznosításához. Szólni csak a hisztérikus hülyeségek ellen szólnék, mert pl tudom, hogy sok horgász sem nézi jó szemmel a hiper halradarokkal felszerelt sporik tevékenységét. Annak viszont kimondottan örülök, hogy barátait a szemét miatt vegzálták, legközelebb talán összeszedik mások szemetét maguk körül és ők is vegzálják azokat akiket szemetelésen kapnak. Valahol el kell kezdeni, mert tragédia ahogy kinéznek a horgászhelyek időnként.
Üdv
Hiba

ekkerjoz 2008.02.27. 12:39:06

Kedves Hiba,

nem nagyon értjük egymást, szerintem teljesen nonszensz, hogy rendszeresen halásszanak olyan vízen, amire horgászengedélyt is adnak, az pláne irreális, hogy éppen a halász adja ki vastag pénzekért a területi jegyet, és mindenféle korlátozással még meg is tetézi a bajt.
Ez a hisztérikus hülyeség, szerintem.
Halradar dologban akkor lett volna következetes a Halász Kft, ha ők sem használnák, mikor egyidőben másnak tiltják.

A szemetelés itt a balkánon még sokáig elviselt dolog lesz, nekem az nem tetszett a hétvégi intézkedésnél, hogy gyakorlatilag bárhol lemegy a Tiszára, 15-20 méteres szakaszt nem talál szemét nélkül, mert minden áradásnál átjön párezer tonna Ukrajnából.

Ezt tán nem a horgászon kéne leverni, mert nem feladata más szarát összeszedni, már elnézést.
A vízkezelőnek, a halászati jogok élvezőjének viszont kötelessége lenne, de könnyebb a pecás ellen intézkedni, ugye. Ha az Ön ajtaja elé öntene valaki egy kukát, és ezért Önt jelentenék föl, másként gondolná, majdnem biztos.

Magyarul, nem biztos, hogy a Tiszát és mellékvizeit a horgászokkal kellene takaríttatni.
Biztosan van olyan bunkó horgász is, aki szemetel a víz mellett, tessék ellene föllépni eréllyel, a szabálytisztelőket pedig megbecsülni, hátha egyszer ők lesznek többen.

A többit magán levélben kellene megbeszélni, mert megunnak itten minket.

Üdv:EJ

hiba 2008.02.28. 08:53:13

Kedves Ekkerjoz!
Nem tudom mi lehetne jobb fórum a témához mint egy "Élővizek mindhalálig! Nyálka, pikkelyek, síkosság, fokgazdálkodás. Ébredő horgászok a halászat, a Mohosz és a többi kommunisták ellen." ars poetica-jú blog. Én maradnék itt továbbra is.
Halradar kérdésben nem mennék tovább, mert nem tudom használnak e a Kft. halászai ilyet.
Az, hogy a halászat és a horgászat nem fér meg egymás mellett az a hisztéria. Simán elzavarnának a megélhetésétől többszáz embert és megszüntettnének egy ősi mesterséget? Szerintem a vizeink legnagyobb baja nem a halászat, hanem az orvhalászat. Ebben viszont kb annyi halász bűnös mint horgász, a visszaszorítására tett kísérleteken nem kéne megsértődnie a horgászoknak. Abban igazat adok ennek a blognak, hogy a jövő a horgász központú halászati hasznosításé, de ez a legtöbb folyószakaszon már most is így van. A halászatnak azonban mind társadalmi mind pedig ökológiai szempontból fent kéne maradnia a horgászat mellett.
Üdv
Hiba

ekkerjoz 2008.02.28. 14:15:30

Kedves Hiba,

most jött el a pillanat, hogy összeboruljunk!
Szerintem MINDEN élővizet, ami állami tulajdonban van, HORGÁSZ kezelésbe kellene adni, figyelem, nem mohosz, hanem területi alapon szervezett civil ellenőrzésű horgász egyletek pályáznának, kaucióval, környezeti felelősség vállalással. Akár közhasznú, de jobb, ha nyereségérdekelt cégek formájában. És akkor a horgász adná ki a területi jegyet, csónakengedélyt, a vízre csak az menne, akinek van oda jegye, ha halászni kell, azt is meg lehetne oldani.
De ez a mostani helyzet, ez a régi rendszer öröksége, szánalmasan unalmas, és engem bizony hisztérikus rohamra késztet, cizellált voltam?

Üdv:EJ