Azt mondja Gosztola Annamária a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, hogy egy Jakob Gillig nevű festő kifejezetten halakra specializálta magát. Kértem, hogy írjon róla. Írt. Köszönjük.
Jacob Gillig Hollandia fénykorában, az ún. "aranyszázadban" élt. Az ország egyik legjelentősebb művészeti központjában, Utrechtben született 1636 körül, itt dolgozott, és itt is halt meg 1701-ben. A város legnevesebb halfestő specialistájaként tartja számon a művészettörténet, bár eredetileg kereskedő és városi börtönőr volt. Feltételezhetően Adam Willaerts tengerképfestőnél képezte magát. A kor gyakorlatának megfelelően a festőműhely legtehetségesebbje feleségül vette a mester lányát. Ez esetben is így történt, Jacob Gillig 1661-ben kötött házasságot Hester Willaerts-szal. Gillig folyami és tengeri halak festésére specializálódott. Kiválóan ismerte a különböző halfajtákat, Utrechtben a halpiac közelében lakott. Csendéleteit néha mások által festett tájképi háttér elé helyezte. Ez a budapesti képe 1679-ben készült. Tipikus édesvizi halakat láthatunk, így: -csukát (Esox lucius) -pontyot (Ciprinus Carpio) -bodorkát (Rutilus rutilus) -csapó sügért (Perca Fluvialis) A festő azt a látszatot kelti, mintha a zsákmány az éppen felboruló, vesszőből font füles kasból borulna ki, holott az élettelen haltestek tudatosan, gúlaszerűen felépített kompozícióba rendezettek. Különösen bravúros, ahogy a háttér félhomálya előtt a balról érkező erős fényben érzékelteti a halak plaszticitását, ahogy tapinthatóvá teszi ezüstös, síkos, pikkelyes bőrüket. A hátteret jobbról egy gondosan összerendezett dobóhálóval egészítette ki, az előteret pedig apró csigákkal. A leölt állatokat ábrázoló csendéletek jellemzően az elmúlást szimbolizálták. Nem tudni, hogy Gillig szándékozott-e moralizáló tartalmat csempészni képébe, dekoratív stílusa, a mindennapi látvány élethű visszaadása azonban kiváltotta kortársai csodálatát.