A Szálkát ikra kora óta foglalkoztatják az egzotikumok, de nem azért, mert ilyesmi itthon nincs, hanem azért, mert sajnos van. Egyszer egy más kontinensről érkezett barátom mondta a Rákos-patak partja fölé érve: - Nahát! Miért kell ebbe az árokba folyamatosan vizet ereszteni? Nem tudtam akkor eldönteni, viccel-e vagy sem, inkább magamban elpityeredtem. Mintha az achillesemet harapta volna át...
Keveseknek adatik meg, hogy olyan helyen horgásszanak januárban, ahol egyrészt nincs fűtésszámla, másrészt kötelező a horgászbot. A Szálka-közeli Benyuska Ricsi közéjük tartozik; érzelmek befolyásolására erősen alkalmas vizuális portfolió van nála, és nem fél használni azt.
A hajtás után kendőzetlenül kibontakozik a képes úti beszámoló karikatúra-szerű puffancshallal, berácsozott varánusszal, ujjpercfékes fárasztással és kommunista bitangsörrel.
Januári balin
2008 januárjára összejött a tervezett Ázsiai turné, a hátizsákba persze bekerült egy travel shimano pergető, egy technium 2500-as és pár csali is.
A tervezett országok: Malajzia 1 hét és Indonézia (Bali) 2 hét.
Az egész út fantasztikus volt sok pozitív élménnyel, az alábbi sorokban azonban csak a halakkal kapcsolatosakat említeném.
Malajzia
Beugrottunk a kuala-lumpuri akváriumba, elég faszán megcsinálták, van nagy medencés üvegfolyosó az ilyenkor szokásos cápa, óriásrája és giant grupper-mozival, nekem azonban két hal okozta a legnagyobb örömöt:
A kígyófejű hal: 
És az Amazonas királya, az Arapaima: 
Egyszer sikerült tengerközelbe jutni és helyi arcoktól szerzett gilisztaszerű csalival egy órát pecázni. Kapás volt, de a laza gilisztát secpec lerágták, nem sikerült meghorgolni a kisebb termetű halnépet (esetleg rákot).
Nem aggódtam. Éreztem, hogy Bali lesz a „hely”… Nyugodtan gyönyörködtem a látványban, élveztem a januári időjárást.
Melakkaban a varánusz nem ritka látvány, például, ha lenézel egy csatornafedőn:
Bali
Átrepültünk Balira, azonnal zongorázni lehetett a különbséget. Balit sokan említik az istenek szigetének, a földi paradicsomnak. Ezzel ne is vitatkozzunk sokat, illetve terjesszük ki
nyugodtan a horgászat, halak világára is.
Az első napokban csak gyűjtögettem az infókat, turistáknak szervezett trolling-programokat sikerült fellelnem (4 óra - 80 Usd), de ehhez nem füllött a fogam, valami eredeti élményre vágytam, igazi helyi arcokkal.
Aztán sikerült rátalálni egy cuki-muki kis halászfalura a délkeleti oldalon. Padangbai a falu neve, ami horgászati és egyéb szempontból is tökéletes.
Padangbai egy kis öbölben:
Jobbról mellette a „blue lagoon”:
És balról a „white sand beach” :
Itt már nem tartott sokáig összeismerkednem, majd összebarátkoznom Ketut-tal, aki egy 27 éves helyi halászfiú. Minden reggel kimegy a vízre a jukungjával, amit még az apja keresztelt „Mola Mola” névre.
A Jukung egy nagyon ötletes vízi jármű. A testét egy egész fából faragják ki, és oldalról
két bambuszrúddal támasztják ki. A végeredmény egy könnyű, de stabil test - igaz nem éppen fehér emberre van méretezve. A bambuszrudakat kötéllel rögzítik a tartókra, ezeket a partrahúzás előtt leszedik (mint a képen). Belvárosi dunai pecára a turistahajók forgatagában ennél jobb választás nem is lehetne.
Kupaktanács:
Aztán jött az első reggel (általában csak a napfelkeltekor mennek ki) 4.30-kor kiléptem a víztől 20m-re található bungalóból, és irány a koromsötét tenger. Első körben letettünk 200 méternyi hálót makrélára. Azért sötétben, mert ilyenkor nem lássa a makréla és beleúszik
Napfelkeltekor aztán termeltünk:
Összejött egy pár darab:
Aztán felszeleteltünk egyet és nekiláttunk egy kis bottom fishingnek:
Jött ez-az pl. snapper, jacketfish
Vagy chickenfish (horogszabadítás közben tényleg hasonló hangokat hallat)
A fogott halakat aztán a partra érkezvén egészen egyszerűen meggrilleztük és megettük.
Volt más is, aki örült a zsákmánynak:
Aztán a többi reggel hasonlóan folytattuk, azzal a különbséggel, hogy nem szeleteltük a makrélát, hanem beleakasztottunk két kampót és becéloztuk a nagyobb testű halakat.
A felszerelést a minimalizmus ihlette:
A technika is elég egyszerű: lassú vontatás, lebegtetés, „pure” kézimunka. Bot + orsó, na az nincsen. Placinak igazi kihívás lenne a pálya.
Sajnos az elején két nap is hal nélkül jöttünk ki, bár volt kapásunk, de sajnos nem lett meg:
Sebaj, addig is gyönyörködtem a tájban. A háttérben a 3154 m-es Augung, amit csak reggel lehet látni, utána felhőkbe takarózik.
Napkelte: 
Szerencsére ez az üzemmód „otthon” sem okozott gondot, általában 9-10-re ki is mentünk, mire a mama is kényelmesen felébredt, és a teraszon elfogyaszthattuk a fenomenális reggelinket.
A beachen órákig snorklingoztam, iszonyatos mozi volt a korallok közt. Néha segítettem a trumpetfisheknek becserkészni a kishalrajt, volt muréna, lepényhal, sqiud, napoleonfish, 10kiló körüli parrotfish…
Néha azért a botot is elvittem:
Közben azért végig a jó halra gondoltam, kíváncsi voltam, milyen érzés lehet puszta kézzel megbirkózni egy termetesebb jószággal. Vajon örök jelként levágja majd az ujjamat a zsinór??? Ilyen hülye kérdéseken töprengtem..:)
Aztán eljött az utolsó horgász nap, meglepő nyugalommal keltem egy kellemes alvás után, és menetrend szerint ittam meg a csónakba szállás után egy kis palack Krattindenget, ami legjobban a red bullhoz hasonlít.
Nyugodt voltam, pedig volt tétje a napnak, de nem lövöm le a slussz poént.
Az előjelek jók voltak, szélcsendes gyönyörű idő, ráadásul előző nap sikerült egy kisebb szárnyashalat zsákmányolni, ami igazi ínyenc csalinak minősül. Szerencsére volt még 3 darab kisebb makrélánk is, ami jó, mert itt a kisebb csalira nagyobb hal elv érvényesül.
Kb. egy óra horgászat után aztán kapásom lett. A kapás nem úgy jelentkezik, mint amire ilyen körülmények között számítani lehet, nem egy bud spenceres pofonként, hanem egy finom elnehezedés érzetével. Ilyenkor kézzel adagolni kell a zsinórt (akár 10-20 métert is) majd egy jól szinkronizált hirtelen kéz és vállmozdulattal betörölni. Kb olyan, mint amikor elcsúszol egy fürdőkádban zuhanyozás közben, csak ez szándékos.
Hirtelen csak annyit érzel, hogy kicsit nehezebb lett a zsinór majd indul a játék. A tettes
egy 10 kg körüli mahi mahi volt, ami gyorsan kiderült mivel kb. 2 m magasra kiugrott a vízből a csónaktól vagy 50 m-re. Kb. 10 perc múlva aztán megszelídült, és be tudtuk emelni a hajótestbe. Önfeledten nevettünk.
Megnyugodtam, mert volt egy tervem amiben szerepet osztottam egy jobb halnak, ami most végre meglett. Persze folytattuk a pecát, hiszen még bőven időben voltunk. A horgon most a kis szárnyashal hasított, tényleg kicsi volt, kb úgy 15 cm. Sajnos nem fotóztam le, pedig le kellett volna, mert némi ráncigálás után igencsak elnehezedett. Vártam vele, majd próbáltam felvenni a kontaktot,de semmi.
Óóó, mondom, nem kéne elb.szogatni itten a kapásokat. Kicsit cincáltam, majd megint akció. Vártam, adagoltam, majd egy kellő pillanatban BUMMM. Megvan!
A „szokásos” súlyt éreztem, de valahogy ez nem akart feljebb, közelebb jönni. Sőt... Kérte a zsinórt, de azért a precíziós ujjpercfékkel meg lehetett állítani.
Kb. 15 perc múlva éreztem, hogy kezd fáradni, szépen nyertem vissza a zsinórt, majd egyszercsak felsejlett egy csodálatos ezüstszínű test úgy 1,5 m hosszban. Majd behugyoztam a gyönyörűségtől! Kellett még vagy tíz perc mire bekérecckedett a Molába. Kb. 20 kilós Wahoo volt, ami hasonlít a Király Makrélára a helyiek azonban egyszerűen csak Barracudának hívják.
A partra érkezvén nagy volt az öröm. Csináltunk pár fotót, majd megkérdeztem Ivettet, hogy tudja-e mi volt a hal szájában? Nem - mondta nem túl meglepő módon. Ekkor mondtam neki, hogy talán akkor nézze meg. Ketut kinyitotta hal száját, amiben ott vigyorgott egy tengerkék kővel díszített ezüstgyűrű. Ezt Ivett előbb egy mosollyal, majd egy instant pityergés szettel konstatálta.
Erre aztán nekem is innom kellett egy sört
Röviden tehát ilyen volt 2008 januárja halszemmel. A többi se volt pite, de ezt majd eccer máskor…Vagy tudjátok mit, inkább csekkoljátok le ti is!
Rics
