Abraham van Beyeren
Halcsendélet tengerparton

Az ugrás után simán kiderülhet, hogy Gosztola Annamária művészettörténész jóvoltából
megugrik a Szépművészeti Múzeum látogatottsága.

Olaj, vászon, 86,5 x 102 cm
Szépművészeti Múzeum, Budapest, ltsz.: 5641
Nemes Marcell ajándéka, Budapest, 1921.

Abraham van Beyeren (Hága 1620/21 – 1690 Overschie) nyughatatlan természetű vándorlélek volt. Csak 1678-ban, közel 60 évesen telepedett le Overschie-ben, Hága, Leiden, Delft, Amszterdam és Alkmaar után. Festészetében sem ragadt le egy témánál: pályáját halak és tengeri látképek festésével kezdte, majd 1650 után egyre több virág-, gyümölcs-, illetve ún. pompacsendéletet festett. Ebben a műfajban a holland iskola egyik legkiemelkedőbb mestere, hírnevét is elsősorban ennek köszönhette. Azt azonban legmerészebb álmaiban sem gondolhatta, hogy csaknem négy évszázad elteltével a Szálka blog egyik sztárja lehet.
Budapesti festményén ízelítőt nyújt tájképfestői képességéből is. A háttérben Egmond aan Zee látható, vízparton tevékenykedő halászokkal, egy vitorlással, balra pedig a Szent Ágnes templom tornyával. Fő témája azonban a frissen fogott zsákmány: a kisebb-nagyobb tőkehalak társaságát néhány északi-tengeri rák és egy lepényhal színesíti.
Beyeren művének értelmezéséhez a maasluis-i halász-egyesület fogadalmi képe nyújt támpontot, amelyet 1649-ben festett Pieter Verbeeck-kel közösen. A hajókat és halakat ábrázoló kompozíciót a különböző halfajok versbe szedett felsorolása és egy ima egészíti ki, amely kéri a Mindenhatót, hogy segítse a halászok nehéz munkáját. Végül – a halászok önbecsülésének jeleként – emlékezteti a jámbor halandót arra, hogy Jézus a halászok közül választott tanítványokat, a későbbi apostolokat. Míg a mai néző – és remélhetőleg e blog olvasója is – leginkább a mester virtuóz technikáját és a profán téma festői megörökítését csodálja, addig a kortárs szemlélőben a halak látványa még ébreszthetett vallásos asszociációkat.
Gosztola Annamária