A nehéz tölgyfa kapu előtt ballagó fakó öszvéren jutazsák a nyereg, nylon a kötőfék, kenderből van a kantár, akár Óballán is készülhetett volna a fotó, ha lenne ott ilyen színű kapu. De ezek a színek csak Havanna Trinidad sajátjai, mint az egyenes tartású, derűs lovas kalapja, egy tengeri sásból font remekmű, szinte már sombrero. Sokat kéne gondolkodnom, ha nem tudnám, hol készült a kép, talán csak a kigombolt zseb, ami az egész inget lehúzó személyi és tömegszervezeti igazolványokat rejti, csak a zseb vezethet nyomra. Annak idején nekünk is olyan személyink volt, mint most a kubai polgároknak, több mint ötven oldalas okirat, benne a tulajdonos összes létező adataival, mindenféle állandó és ideiglenes lakcímek, elismert gyermekek száma, neme, neve, életkora, az összes eddigi munkahely, iskolai végzettség, katonai szolgálat, semmi nem volt titok. Bizony, a legrejtélyesebb a "hatósági bejegyzések" című rovat, oda írták be, ha valaki ref-es, azaz állandó ellenőrzésre okot adó személy volt, az igazoltató rendőr ott kezdte az olvasást, és este nyolc után már vitték is a ref-es polgárt, ha az utcán találták, aznap már nem kellett hazamennie.

A társasági élet Kubában főleg az utcán zajlik, ott még beszélgetnek egymással az emberek, nem olyan sivár a kommunikáció mint nálunk. Érdeklődnek a másik felől, híreket cserélnek, pletykálkodnak persze, castro-vicceket mesélnek, szidják az usa és az orosz kormányt, szimpatizálnak viszont Chavezzel, és a venezuelai néppel. Reménykednek, hogy csak véget ér egyszer a forradalom, időszerű lenne. A gyerekek közben játszanak.

Ha legközelebb bármelyik könyvkiadó szeretné illusztrálni Ernest Hemingway Nobel díjas regényét (az "Öreg halász, és a tenger" címűt), ne is keresgéljen alkalmasabb fotót címlapra, Santiago nem lehet más, mint a képen látható úr.

Hihetetlen karakteres portré, tiszteletre méltó arc, makulátlan fehér ing. Figyeljük meg, a gallér nem kopott, nem koszos, a képen nem egy prolit, vagy napszámost látunk.

A kubaiak adnak magukra, sehol nem látni mosdatlan, vagy koszos embert, még a zsúfolt, ritkán közlekedő buszokon, ahol hírből sincs légkondi a 45 fokban, nos még ott sem érezni izzadságszagot, ami mondjuk a pesti Combino sajátja, a próbaüzem óta.

Kubában sokkal igényesebbek az emberek, mint nálunk, igényesebben tanulnak, a közoktatás színvonala az egyik legfejlettebb a világon.