Imént olvastam, hogy Tiszabábolna környékén négy gólyát nyilazott le valami barbár, az egyik gólya holtában fennakadt egy nagyfeszültségű vezetéken. Nekem a gólyák gyengéim, tavasztól-őszig, mikor az Iskola környékén van dolgom, leülök a lépcsőre, és csak nézem őket, pihés fióka koruktól augusztus végéig, mikor már alig lehet megkülönböztetni a kölyökgólyát a szülőktől.

Kubában nincs gólya, se barbár, valahogy kiesik megszokott útvonalukból ez a sziget, sőt az egész amerikai földrész. A túlzott mértékű sárkányeregetés tán jó játék, ami genetikusan öröklődött a korai spanyol gyarmatosítókról a karibi népességre, ki tudja. Mindenesetre igen sokan építenek, és eregetnek sárkányt, néha nem túl alkalmas helyen. Tudták, hogy a sárkány nem is repül, ha elengedik a zsinórját? Vessünk egy felületes pillantást a vezetékekre, de gyorsan kalandozzunk lejjebb. A tetőfedés anyaga egykor míves manufaktúrákban égetett, agyagból sajtolt kerámia. Engem Toszkánára emlékeztet a valódi kolostorfedés. Kétféle cserepet sorban egymásba borítnak, és egy nemes, elegáns tetőfelületet kapnak. Sajtok, borok, mézsűrű olaj jut eszembe, friss paradicsom ízét érzem, kesernyés olajbogyóét, ha a tetőre nézek.

Nem tudok elszakadni latino érzéseimtől, a fal felülete, a nehéz kovácsolt acél rács, a kandeláber akárha Andalúziában volna, a kőfal időtlenséget áraszt. Pedig az ablakkáva sok alakításon ment át, mire jelenlegi funkciójába ért, a lámpa üvege elveszett a forradalom illúziójáért vívott hosszú harcok alatt. A negyvenes izzó éjszakára sejtelmes sárga fényt vet a durva falra, a kövek árnyéka egymásra nyúlik, jó lehet arra andalogni egy hűvös estében. Valahol már láttam ilyen falat, itthon Európában. Még a vasrács is hasonló volt, azt hiszem Cordobában lehetett, biztosan egy aréna fala volt ilyen, ha visszagondolok, még az "olééééééé"-t is hallom, érezni a port, a tömeg szagát, egyszerre ugranak fel a helyükről, ha a bika túl közel ront el a pikador mellett, a végén operettpózban döf a torreádor, a bika lassan a porba rogy, két lovas kivonszolja, a lelkes ünneplő nézők párnákat és virágot dobálnak a sztár felé.

Megint drótok és tetők, inkább nézzük az arcokat. Kuba népe az egyik legjobban ellátott népesség egészségügyi szempontból, az ingyenes orvosi ellátás, a gondos preventív szolgálatok, és a magas szintű kórházi ellátás miatt sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy megérik és élvezik a nyugdíjat. Biztosan sokat javít a helyzeten a stresszmentes élet, nem kell aggódniuk azon, hogy lesz-e holnap is munkahelyük, vagy miből fizessék be kéthetente a soron következő járulékot, adót, illetéket, sarcot. Nagyon kevés a maszek (magán szektorban dolgozó vállalkozó), most filózik Raúl Castro, hogy az állami kezelésben lévő, gazdaságtalanul működő mezőgazdasági területek egy részét bérbe adja vállalkozó szellemű polgároknak, hátha jobban boldogulnak. Ha ez sikerül, előbb-utóbb kialakulnak a polgárjogi-közkereseti társaságok, gazdasági munkaközösségek, azok a cégformák, amiken magunk is keresztül estünk a rendszerváltás előtt, mint kisgyerek a bárányhimlőn. Felgyorsul az információs verseny, állami és politikai szinten kénytelenek lesznek a mobilhálózatokat, internetszolgáltatókat komolyan venni. Át kell majd engedniük az internetes tartalmakat szűrés nélkül. Kína is eljutott ide, fogcsikorgatva ugyan, de kénytelen lebontani a Nagy Kínai tűzFalat. Amint viszont lesz a társadalom egy részének magánvagyona, amit már féltenie kell, igyekszenek majd védeni is, nem ússza meg Kuba a társadalmi változást. Nem tudom, mennyire bíznak ebben, vagy félnek ettől a fotó szereplői, mindenesetre most nem a kapitalizmus, vagy a szocialista rendszer sírját ássák éppen, a kép békéjét tán tanítani kellene.