Danicska József mindszenti halászmester a XIX. század második felében, éppen a folyamszabályozások idején élt és dolgozott. Írásai egyedülálló források a régi tiszai halászkultúrát megismerni próbálók számára. Danicskát - akinek leszármazottai ma is Mindszenten élnek, bár már nem halásznak -  szülei papnak szánták, tehetséges gyerek volt, de végül nem volt pénz a taníttatására, ezért a családi mesterséget, a halászatot folytatta. Művelt és írástudó emberként igyekezett rögzíteni megfigyeléseit, szakmai fogásait, leírásai szinte tudományos igényűek. Egyik cikkét elküldte a Természettudományi Társulatnak is, de Herman Ottó nem találta közlésre alkalmasnak, mondván, "ichtyológiai elemei és leíró módszere nem felelnek meg a természetrajzi szak követelményeinek", példaként hozza, hogy Danicska a bucót fehér színű halként írja le, holott, írja bírálatában Herman, a "...Buczo = Aspro, tehát éppen nem fehérhal". Mindettől függetlenül Danicska megfigyeléseire és leírásaira maga Herman is támaszkodik több helyen (A Magyar Halászat Könyve 1887). A halászmester cikkeiben pontosan leírja a fokgazdálkodás módszerét: a Tisza legendás halbőségét kedvező adottságai mellett ennek a gazdálkodási formának köszönhette; az árterek mélyebb részeibe kis csatornákon, "fokokon" keresztül engedték magas vízállás idején a Tiszát, itt leívtak a halak, azok egy részét kifogták, másik részét tovább nevelték illetve a fokokon keresztül visszaengedték a folyóba. Danicska alábbi két cikke a Mindszent "vegyes tartalmú hetilapban" jelent meg 1888. augusztus 19-én. A második cikkben a balatoni halászat gondjairól elmélkedik, és a viszonylag gyenge balatoni halászai eredményekért a Sió zsilip helytelen használatát teszi felelőssé. Százhúsz év alatt nem sokat tanultunk, na. (Bocsánat, szkenneltem inkább, nem volt türelmem beírni.)