Azt olvassuk, hogy az Egri Közműtervező és Kivitelező Iroda Bt. készíti a kétéltű-átjárók és terelők („békaátjárók”) kivitelezéséhez a kiviteli tervdokumentációt a tenderterveket és intézi a közútkezelői hozzájárulások beszerzését..
Mindezt 725 ezer forintért. Nem is sok, sőt. Pedig ügyesen nem versenyeztették, hanem megcsinálták az engedélyezési terveket valószínűleg értékhatár alatt majd a szerzői jogukra hivatkozva egyszemélyes eljárást bonyolítottak le velük. Bevett gyakorlat, de szerencsére most ez a része érdektelen.
Megtudtuk Türk Antal ügyvezető tervezőtől, hogy eredetileg öt helyet vizsgáltak és pályáztak, de csak kettő nyert. Nevezetesen Felsőtárkányon és Bogácson épülnek közutak alatt békaátjárók. Mindkét helyen egy-egy már meglévő átereszt bővítenek ki mind két oldalon 50-50 cm-es padkával illetve két újat építenek,amelyek 1x1 méteres négyzetes szelvények lesznek terelőfalakkal. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága még az idén tervezi megépíteni a létesítményeket.