Gereblyézés
Tyű. Kedvencem a "gereblyézés, kapálás" kifejezésekkel illetett rablómódszer. Az eljárás lényege: rövid, erős üvegbotra nagy áttételű orsót erősíteni, ötvenes damilra tízdekás végólmot szerelni.
A végólomba öntik a gigantikus hármashorgot. Ezt a brutális szereléket behajítják a mederbe, és erős rántásokkal, kaszáló mozdulatokkal cibálják ki, hátha fennakad a horog valamilyen halon.
Egy vonuló busa rajban szinte biztos a fogás, ami nem is lenne különösebb probléma. Aki a busát eszi, az megérdemli. Sokkal nagyobb gond, hogy szép nemeshalat is el tudnak így csípni az Isten barmai, már amikor. Láttam már olyan döglődő amúrt, bőven tíz kila fölött, aminek le volt nyúzva a fél oldala. Gondolom, akadt, de letépte magát, a fatökű gereblyézős meg bosszankodott.
Goromba egy módszer, és teljesen érthetetlen, miért csinálják. Annyira sem eredményes, mint a kapásjelzős-sárgavégűbotos fenekező horgászat. Ha már van csónakja a gereblyésnek, mert ez ugye feltétlenül kell, miért nem perget a marhája, sokkal több esélye lenne rendes halra, szabályosan. A bombaként vízbe csapódó ólomtól a busán kívül minden rendes hal szétrebben.
Szóval, biztos vagyok benne, hogy műcsalival pergetve több halat fognék ugyanannyi dobással, mint gereblyézve. Meg hát a busa kell a fenének, annyi köze van a halhoz, mint Szintiboynak a Korghoz. A kutyámmal nem etetném meg a busát, mégiscsak egy okos németjuhász.
Arra jöttem rá végül, hogy a gereblyézés hagyományos halászmódszer lehetett. Vagy tán még mindig az, tengeren biztos eredményes, ha makrélaraj közé csapkodnak a derék halászok. Még az is lehet, egykor olyan habőség volt vizeinken, hogy megérte kapálni a vizet.
Biztosan kell valamilyen érzék, legalább sejteni kell a rabsicnak, hol lehet a hal, mielőtt dobálni kezdi. De akkor meg miért nem pecál szabályosan? Mondom, rejtély. Az egész egy nagy titok.