helyett az árusok sátrai között ténferegtem, nincs erre jobb szó, mikor sodródsz a tömeggel, fejed jár jobbra-balra, nézed a sok portékát, hátha feltűnik valami érdekes.

Úgy értem, hasznosan érdekes, mert van itt kérem minden, illetve főleg mindennek az alja. Nem feltétlen horgászcikket kerestem, mert hát a fél garázs tele van egyszermegkívánt, de sosemhasznált dolgokkal. Kelletett volna viszont egy jó kés, szegény svájci bicskám helyett, el akarom már tenni "M" zárolt készletbe, megharcolt az idők alatt. A stilettom meg eltört, mikor Franciaországban féket javítottam vele.

Kés viszont az egész fegyverneki búcsúban nem volt, pedig végigjártam az Arany János és a Dózsa György utat, ez nagyjából öt kilométer, vagy több, odavissza. Késes nem települt ki, összesen két pulton voltak kínai vackok, nagyon sokat kellene ahhoz innom, hogy vegyek közülük.

Kerestem volna aztán valami sapkát, lehetőleg gyapjúból, amolyan dokkmunkás stílben, nem kaptam. Nem volt. Se bőrből való derékszíj, se halászlépasszírozó. Vessenek meg a bajai stílusban halatfőzők, nem szégyenlem én, néha darálok alaplét, mert azt is szeretem. Viszont bogrács se kapható a búcsúban, ki tudja miért, csak zománcozott fazekakkal jöttek, főleg erdélyi kereskedők.

Aztán a sok mászkálás közben megcsapta az orrom egy ismerős illat, nehezen tudtam helyretenni. Az édességet áruló sátrak között éreztem finom vanília, meg gyümölcsillatot, mintha horgászboltok etetőanyag pultjai közt válogatnék.

Bandi komám világított fel, hogy nagyjából ugyanazt az aromákat adják el az édességeseknek, meg az etetőanyagosoknak, akik néha ugyanazok. Egy vegyipari nagykernél dolgozik a haver, érdekes dolgokat mesélt a savanyító vállalkozásokról is, milyen vegyszereket szoktak szeretni.

Vigyázni kell, mit eszünk, ezt nagyjából tudtam eddig. De hogy nem tudok kést venni egy hagyományosan nagy forgalmú vásárban, na ezt nem szeretem.