Emír Kusturica filmje (Dom za vesanje) egyik sokszor nézett mozim. Másik, szintén tőle a Macskajaj-nak fordított Crna macka, beli macor. Néztem egyszer a Szőke kólát, ez amolyan Kusturica utánérzés, műcigányokkal. Szőke Andris Tündérdombja se nem utánérzés, se nem film, de annak jó. Hirtelen ennyi mozi jut eszembe, ami cigányokkal foglalkozik és nem dokumentarista, vagy riport. Biztosan akad több is az egyetemes filmtörténetben, mert hálás egy téma az etnikumról néha filmet csinálni, kár, hogy Kusturicát leszámítva egyik rendező sem képes hitelesen bemutatni a cigányokat. Mondjuk, főleg a magyar szerzők ritkán fordulnak elő olyan közegben, ahol megismerhetnék őket, nálunk mindenkinek sztereotipiákra jár az agya.
Pláne a zenbereknek.
Kicsit túl lett lúgozva az agyunk. Kádárnak többször kellett volna Tito marsallnál vadásznia, mert igaz ugyan, hogy a rencerváltás előtt nem volt különösebb fröcsögő cigányozás, de valahogy a délszlávoknál most sincs. Pedig ott is vannak sokan, a népesség 10 százaléka ma is szinte nomád cigány. Mégsem váltak nemzeti közellenséggé. Nem nagyon fizetnek adót, és katonának sem álltak be az ezredvégi háborúkba, de segélyekre sem szorulnak, megélnek a túlzott többségi gondviselés nélkül.
A montenegrói cigánynak sértés, ha romának nevezed. Nálunk fordítva van. A cigány szó lett, bármilyen összetett szóban, pláne önállóan, sértő.
Roma. Magyarul ember. Akár az eszkimóknál, ami nem jég, vagy fóka, az inuit. Ember.
Akkor emberek. Tegyenek arról, hogy a politika szakadjon le magukról. Ne hagyják, hogy segélyekkel szúrják ki a szemüket. Verekedjék ki maguknak a gátépítést, mederrendezést. Érjék el, hogy a cigány önkormányzatok felügyeljék a Tisza környéki melókat. Rugdossák meg a képviselőiket, hogy csak cigányok kubikolhassanak, a politikaközeli cégeket zavarják el a Tisza mellől. Ne hagyják, hogy mindenféle pártkasszába csorgassák a túlszámlázott milliókat. Érjék el, hogy a hullámtérben a cigány önkormányzatok kezeljék a mindenkori műtárgyakat. Ne azt fingassák meg, aki cigánybűnözésről beszél.