Pillanatképek

Havanna a színek városa lehetne, ha kevéssel többet költenének a homlokzatok, köztéri bútorok, tárgyak dinamikus színezésére.
Szerencsére az emberek egyáltalán nem unalmasak, nem szürkék, nyitottak, jókedvűek, nyíltan néznek a fotó objektív mélyére.
Senorita Isabella del Cienfuegos is csak azért nem örül a fotózásnak, mert éppen siet haza, hogy a kerületi alapszervezeti gyűlésen, a nemzetközi nőnapra kapott virágot mielőbb vázába helyezze a hőség elől. Isabella nagyon távoli rokona Camilo Cienfuegos elvtársnak, aki egyszer olyan repülőgépen utazott, ami azóta sehol nem szállt le.
Sajnos a helyi cukrász-szakszervezet egykori főtitkári fövegét viselő urat nem sikerült megismernünk, annyit tudtunk meg róla, hogy annak idején az egyik híres mulatóban volt főkrupié, de Batistával együtt főnöke is elmenekült az emlékezetes szilveszterkor, a teljes személyzet bérével és útlevelével, miközben a képen látható úr a zsetonokat szedte össze a felborított asztalok mellől.

Fenti fotónk is Havannában készült, egy igen ritka szolgáltatásról. A lábbal hajtott, tuk-tuk féle  járművek a délkelet ázsiai  kommunista  országokra jellemzőek igazán, valamiféle joghézag, vagy fegyverbarátság miatt azonban itt is épült egy ilyen energiatakarékos eszköz. Egyszerre hasonlít a Flintstone sorozat járműire, az igényes munkával kidolgozott ponyvatető legalábbis nagyon ismerős, már csak a dínó fejével kéne óvatosan átszakítani. A sofőr és utasa majdnem összeöltöztek, a dizájncenterbe illő jármű talán háromfős utastere mintha még egy leendő utast várna, hogy együttesen belevessék magukat a bővített újratermelésbe.
Harmadik fotónk elsőre nem valami szívderítő, donna Clara de Hernandez magányosnak tűnhet, szerencsére megtudtuk, csak az bántja, hogy nem jutott el a házbizalmi kisebbik gyermekének névadójára, és kicsit aggódik, nehogy a házban emiatt később esetleg megszólják. Nagy fiesta volt pedig, a harminclakásos társasház gondnoka hozzájutott két üveg rumhoz, szinte mindenki berúgott, reggelig zenéltek, táncoltak, tizenkét gitáron szakadt el a húr, emlékezetes buli volt. A körzeti megbízott is nagyon jól érezte magát, többször próbált kimenni a negyven éve befalazott mellékutcai kijáraton, és a mobil adóvevő tartalék elemeit is elvesztette a sokaságban, majdnem biztosan hazárdjátékon, amit Romeo i Julietta szivarban játszottak. Ilyen szivar már két éve az egész kerületben nem volt senki birtokában, de ez igazán nem probléma.
Végül, nagyhét alkalmából teljes tisztelettel emlékezzünk meg az egykori hitéletről, aminek nyoma a totális egyházellenes diktatúra vasfegyelmét kijátszva még hitelesen jelen van. Kopottan ugyan, de nagy becsben tartva tűnnek fel az egykori jelképek, latinokra jellemzően túldíszített  szobrok, vallási kegytárgyak. Képünkön látható, annak ellenére, hogy a szobrot a fal felé fordította a hatalom, szemernyi por sem lepi, gondos kezek lopva ugyan, de gondját viselik.  A proli galambok, gerlék viszont  nem tisztelik a klérust, Havannában  sem...