A világ teteje
Sosem értettem, miért ragaszkodik Kína mindenáron Tibethez. Egy olyan országhoz, ahol egy épület szintkottája négyszámjegyű, magyarul többezer méterre magasodik a tengerszint fölé. Mi lehet olyan vonzó, nincs tengerpartja, különösebb ipara főleg nincsen, se nyersanyagai, hacsak a juhokat, meg a lámát utánzó jakot, és a sziklával is jóllakó kecskét nem tekintjük fontos stratégiai nyersanyagnak. Nincsenek utak, hiába van India és Kína között, sosem bonyolítottak különösebb tranzitforgalmat, inkább tengeren szállítják egymás között az árút, Tibetet kihagyják, olcsóbb hajózni, mint leküzdeni 4-5000 m magas hágókat. Nem túl nagy a népsűrűség, mindössze 3.5-4 millió tibeti él 1230000 km2 területen, bár ez az adat elég bizonytalan, mert sem a népesség nem egységes, sem a terület nem tisztázott. A mai napig vitatja India és Kína a tibeti határokat, éppen a tibeti népnek nincsen ebbe beleszólása.
Valamilyen felfoghatatlan ok miatt Tibetre sokan fenték a fogukat, pedig a mi népvándorlásunk idején Tibet még szinte agresszor volt, az akkori kínai fővárost is elfoglalták a tibeti csapatok. Ez a dicsőség évszázadokra eltöltötte a sebezhetetlenség érzetével a tibetieket, boldog vallási áhítatban forogtak az ima-malmok, csak a buddhizmussal törődtek. Mikor Dzsingisz kán letarolta a fél világot, Tibet inkább téríteni kezdte a behatoló mongol törzseket, szinte beolvasztotta magába. Később, ahogy gyengült a mongol, és erősödött a kínai hatalom, Tibet is jobbnak látta a kínai protektorátust elfogadni, hogy a nomád, sehová nem tartozó hordák ellen védve legyen. A párizsi kommün idején lépett először kínai katona tibeti földre, kiépült kínai közigazgatás intézménye, megmaradt ugyan a lhásszai kormány és Tibet függetlensége, de a kínai császár követe (helytartója) érvényesítette az államapparátusban Kína érdekeit, illetve elsősorban a sajátjait.
Azokban az időkben a vallási vezető, a dalai láma ritkán érte meg a nagykorúságát, a korrupt világi vezetés és a kínai helytartó érdeke más volt, mint az egyházé. A gyarmatosítás kora váratlan fordulatot vett, az angolok ugyan megvoltak szinte egész Ázsiával Tibet nélkül is, jelentős befolyásuk volt Kínára, Indiára, mégsem hagyhatták, hogy más nemzet tegye rá a kezét Tibetre, megállapodtak a kínai császárral a tibeti kereskedelmi jogokról, és be is vonultak gyorsan, hogy megvédjék érdekeiket. Ezután roppant bonyolult hatalmi egyezkedések kezdődtek, a 13. Dalai Láma őszentsége sok nyúlkáló kézre kellett, hogy rácsapjon, az angolok, mongolok, kínaiak, bhután és az indiaiak, sőt még az oroszok is beleszóltak volna, hogyan alakuljon Tibet sorsa. A diplomáciai manőverek végére kiszorították Tibetből a kínai csapatokat, és született egy megállapodás, ami kimondja Tibet autonómiáját, de elismeri Kína (vagyis az angolok) védnökségi jogát. Na, ez a világon soha, sehol nem működött jól, Tibetben sem. Ennek ellenére a 13. Dalai Láma őszentsége megpróbált modern közigazgatást, vasút és úthálózatot, távíróvonalat, iskolákat építtetni, de a reformjai komoly ellenállásba ütköztek a maradi egyházi vezetőknél. Halála után majd húsz évre ismét a régensek uralták az egyházat és az államot.
Mire az angolok lemondtak Indiáról, Kínában is véget ért a polgárháború, az új Kínai Népköztársaság első dolga volt Tibetre mászni, csatlakozási tárgyalásokba kezdtek, sikertelenül, ezért csapatokat küldtek Tibetbe, fegyveres harcban a kínaiak elfoglalták a fővárost. Gyakorlatilag azóta folyamatosan ott eszi őket a fene, hiába születetett jónéhány megállapodás, egyezmény, Kínának esze ágában nincs lemondani Tibetről. Az ötvenes évek végén a tibeti nép egy része fellázadt ugyan a kínai elnyomás ellen, véres zavargások törtek ki, ezért a Dalai Láma őszentsége 1959.03.17.-n emigrálni kényszerült, jelenleg is külföldön él.
A napjainkban zajló tibeti zavargásokat a kínai vezetés szerint a Dalai Láma őszentsége szervezte, hogy lejárassa Kínát az olimpia előtt. Milyen szép tiszta logika, tipikus komenista gondolkodás. Annak idején Mao Ce-tung kulturális forradalma nem hagyta, hogy a buddhizmus jelképe, a buddhista állam fennmaradjon, a materialista világképbe nem fér bele az egyház. De most feszelegni egy ezerszer elnyomott, elmaradott kisebbséggel, miközben Kína lassan gazdasági nagyhatalommá növi ki magát, lehetnének kicsit nagyvonalúbbak. Még hogy az olimpia...
A Dalai Láma őszentsége viszont elébement a komenista praktikáknak, és inkább lemond a vallási vezetői méltóságról, de több vér nem folyhat Tibetben.
Valamilyen felfoghatatlan ok miatt Tibetre sokan fenték a fogukat, pedig a mi népvándorlásunk idején Tibet még szinte agresszor volt, az akkori kínai fővárost is elfoglalták a tibeti csapatok. Ez a dicsőség évszázadokra eltöltötte a sebezhetetlenség érzetével a tibetieket, boldog vallási áhítatban forogtak az ima-malmok, csak a buddhizmussal törődtek. Mikor Dzsingisz kán letarolta a fél világot, Tibet inkább téríteni kezdte a behatoló mongol törzseket, szinte beolvasztotta magába. Később, ahogy gyengült a mongol, és erősödött a kínai hatalom, Tibet is jobbnak látta a kínai protektorátust elfogadni, hogy a nomád, sehová nem tartozó hordák ellen védve legyen. A párizsi kommün idején lépett először kínai katona tibeti földre, kiépült kínai közigazgatás intézménye, megmaradt ugyan a lhásszai kormány és Tibet függetlensége, de a kínai császár követe (helytartója) érvényesítette az államapparátusban Kína érdekeit, illetve elsősorban a sajátjait.
Azokban az időkben a vallási vezető, a dalai láma ritkán érte meg a nagykorúságát, a korrupt világi vezetés és a kínai helytartó érdeke más volt, mint az egyházé. A gyarmatosítás kora váratlan fordulatot vett, az angolok ugyan megvoltak szinte egész Ázsiával Tibet nélkül is, jelentős befolyásuk volt Kínára, Indiára, mégsem hagyhatták, hogy más nemzet tegye rá a kezét Tibetre, megállapodtak a kínai császárral a tibeti kereskedelmi jogokról, és be is vonultak gyorsan, hogy megvédjék érdekeiket. Ezután roppant bonyolult hatalmi egyezkedések kezdődtek, a 13. Dalai Láma őszentsége sok nyúlkáló kézre kellett, hogy rácsapjon, az angolok, mongolok, kínaiak, bhután és az indiaiak, sőt még az oroszok is beleszóltak volna, hogyan alakuljon Tibet sorsa. A diplomáciai manőverek végére kiszorították Tibetből a kínai csapatokat, és született egy megállapodás, ami kimondja Tibet autonómiáját, de elismeri Kína (vagyis az angolok) védnökségi jogát. Na, ez a világon soha, sehol nem működött jól, Tibetben sem. Ennek ellenére a 13. Dalai Láma őszentsége megpróbált modern közigazgatást, vasút és úthálózatot, távíróvonalat, iskolákat építtetni, de a reformjai komoly ellenállásba ütköztek a maradi egyházi vezetőknél. Halála után majd húsz évre ismét a régensek uralták az egyházat és az államot.
Mire az angolok lemondtak Indiáról, Kínában is véget ért a polgárháború, az új Kínai Népköztársaság első dolga volt Tibetre mászni, csatlakozási tárgyalásokba kezdtek, sikertelenül, ezért csapatokat küldtek Tibetbe, fegyveres harcban a kínaiak elfoglalták a fővárost. Gyakorlatilag azóta folyamatosan ott eszi őket a fene, hiába születetett jónéhány megállapodás, egyezmény, Kínának esze ágában nincs lemondani Tibetről. Az ötvenes évek végén a tibeti nép egy része fellázadt ugyan a kínai elnyomás ellen, véres zavargások törtek ki, ezért a Dalai Láma őszentsége 1959.03.17.-n emigrálni kényszerült, jelenleg is külföldön él.
A napjainkban zajló tibeti zavargásokat a kínai vezetés szerint a Dalai Láma őszentsége szervezte, hogy lejárassa Kínát az olimpia előtt. Milyen szép tiszta logika, tipikus komenista gondolkodás. Annak idején Mao Ce-tung kulturális forradalma nem hagyta, hogy a buddhizmus jelképe, a buddhista állam fennmaradjon, a materialista világképbe nem fér bele az egyház. De most feszelegni egy ezerszer elnyomott, elmaradott kisebbséggel, miközben Kína lassan gazdasági nagyhatalommá növi ki magát, lehetnének kicsit nagyvonalúbbak. Még hogy az olimpia...
A Dalai Láma őszentsége viszont elébement a komenista praktikáknak, és inkább lemond a vallási vezetői méltóságról, de több vér nem folyhat Tibetben.