Kis magyar helyzetkép, Két kerékkel kevesebb, avagy Tisza parton mit keresek és hasonlók
(Ezt az írást több, mint egy hónappal ezelõtt fogalmaztam meg hirtelen felindulásból, de hihetetlen volt, hogy így marad a helyzet, ezért aludtam rá inkább, várva a tavaszt, és a felvilágosodást. Tudhattam volna, ez utóbbira ugyan várhatok…)
A Magyar Turizmus Rt. 2008-at a vizeknek szánta. Nem a horgászoknak, hanem úgy általában a vizes turizmusnak. Tavaly a zöldön meg az aktívon volt a hangsúly, amibe még simán beférhetett volna a horgászat (a lovaglás meg a természetjárás mellé), de valahogy mégis kimaradt. Ez is jól jellemzi kedvenc hobbink megítélését.
Mindez egyáltalán nem lenne érdekes, ha a vizek évében nem azzal indulna/indult volna a szezon, hogy attól harsog a vízpart, hogy Magyarország legjobb horgászhelyét, a Tisza-tavat, a nyugati oldalról egyszerûen lehetetlenség megközelíteni gépkocsival a töltések lezárása miatt.
Mindenki hõzöng, mármint a horgászok, mivel a több kilométerre lévõ állások elérhetetlenné váltak. És egyáltalán, mi az hogy nem lehet a gáton közlekedni? Ez már a helyieknek sem tetszik.
No lássuk.
Szóval a lényeg az, hogy a Tisza-tó körül pályázati pénzbõl kerékpárutat alakítottak ki, ami azt jelenti, hogy a gát tetejét leaszfaltozták, és így az kerékpárút minõsítést kapott. (Kisköre-Tiszafüred között már volt, Kisköre-Poroszló között tavaly adták át).
Annyira kerékpárútra sikerült, hogy mivel eleve annak indult még 2004-ben, ezért aztán arra is kapott forgalomba helyezési engedélyt. Az országos szövetség (Mohosz) lapja, a Magyar Horgász (mahor), ezt egy cikkben adta közre, sûrû felháborodások közepette. Az írásból kiderült még, hogy átverés fennforgásának esete forog fenn, mert nem errõl volt szó, és különben is!
Magyarul: mondák nekik, hogy bekaphatjátok a farokalattit, itt akkor is bringaút lesz. Ja, és kuss legyen, mert még a végén a másik partot is lezárjuk, khm, kerékpárúttá minõsítjük. (Itt kell megjegyezni, hogy valamiért csak ez az új út a gondok forrása, és heves megyei kezelõje ilyen durci csak a Poroszló-Kisköre szakaszon, a korábbi kerékpárút Jász-Nagykun-Szolnok megyei szakaszán ugyanis – tehát a „másik parton” – lehetõség ad a közlekedésre az illetékes hatóság. Akkor ezt most hogy lehetséges?)
Volt egy kósza kísérlet a vízügy részérõl, hogy ne csak õk használhassák a kerékpárosokon kívül a nyugati töltéskoronát, hanem mások is – lehetõleg azok, akiknek a vízügy szeretne eladni engedélyt jó pénzért –, de elutasították a kérést, és maradt az aszfaltcsík bicikli és Kötivizig út.
Biztos ami biztos, a gátak tövénél lévõ – alternatív megoldásként felmerülõ – földutak megközelítését is lehetetlenné tették.
A horgászszövetség – amely a Tisza-tó halászati/horgászati hasznosítója – azon lázad, hogy itt kérem, a horgászturizmus súlyos csapást szenved el. Mondja ezt úgy, hogy azon kívül, hogy telepítget és fõként állománymentõ halászat címszóval levillanyozza a vizet, összesen annyit tesz, hogy területi engedélyeket ad ki. Na jó, még talán õrizni is próbálja ezt az értéket, de sajnos nyílt titok, hogy nem megy neki. Szóval sérelmek érik a horgászturizmust!
Horgászturizmus? Valaki elárulhatná, hogy Magyarországon mit jelent ez!?
(Talán azt, hogy régi halastavakból, tározókból, markolóval ásott gödrökbõl kialakított párhektáros horgászcentrumokba jár a magyar horgászok zöme hétvégenként, egy-egy napra, vagy órára? Vagy azt, hogy az átlagosnál nagyobb víztározók bojlis paradicsomként várják a jómódú vendégeket, akik egyébiránt el sem mozdulnak a vízpartról? Netán azt, hogy egy jó nagy, sok ember számára elérhetõ víz mindenféle szolgáltatást képes eltartani a környékén?)
A Mohosznak se bérelhetõ tanyája, szállása, se kikötõje, vagy egy megveszekedett csónakja nincs a Tisza-tavon, de még partja sem. Hát nem szánalmas? Kiszorult a „saját” vízérõl, és legalább hat éve – de még inkább ’99 óta – a fura jogi helyzet miatt egy millimétert sem fejleszt. Ha tisztább lenne a helyzet, akkor sem lenne képes rá, hogy építsen bármit is, de ez más kérdés...
(Két évvel a kiírás után, 2001-ben egy érdekes, megkérdõjelezhetõ döntéssel a Torgyán-féle minisztérium a „Tisza-tavi Sporthorgász, Halászati, Természetvédelmi és Környezetvédelmi Kht.”-nak ítélte oda a halászati jogot, amire a korábbi kezelõ, azaz a Mohosz is pályázott. A 385 millió forintos kártérítést azonban senki sem volt hajlandó kifizetni a szövetségnek, így azóta is egy függõ jogi helyzet áll fent, vagyis még mindig a Mohosz halasítja a Tisza-tavat – amikor éppen nem lehalássza).
Szóval horgászturizmus… A Tisza-tó az egyetlen hely, ahol lehet ilyesmirõl beszélni, mintegy globálisan. Mint annyi mindennek ennek is van pár gazdája, csak hogy felelõst ne lehessen találni, viszont mindenki megsüthesse a maga kis pecsenyéjét.
Van itt vízügyi – és környezetvédelmi – igazgatóság, mindjárt három (Köti-Kövizig, Ékövizig, és Tikövizig), nélkülük nem élet az élet! Van ugye horgászati hasznosító, ebbõl is kettõ – majdnem, ld. fent. Aztán közel egy tucat település, saját vízparttal, meg privát vízpart tulajdonosokkal. Természetvédelem madárrezervátummal és nemzeti parkkal. Regionális idegenforgalmi bizottság. Három megye, egy tulajdonos, az is az állam – na errõl ennyit.
Mégis tudott rá szervezõdni egy komplex szolgáltatáscsokor. Ez is majdnem el lett kúrva, de olyan tartalomszerûséget tudhat magáénak, amit más horgászhelyek közül egyik sem.
Van rahedli kikötõ (zömmel magán) bérelhetõ csónakokkal, szálláshelyek (apartman, magánház, szálloda stb.), vonzerõ, és talán még hal is. Még.
De kinek is fáj igazán ez a gátlezárás dolog? A „horgászturizmus” mely szereplõinek? A vadkempingezõknek. Akiknek szélsõséges elemei miatt mocsok és szemét marad a parton – tisztelet a kivételnek. A bozótba szaróknak, akik hozzák magukkal a kaját, vagy a helyi (Cba, Lidl, Spar) boltokban vásárolnak be, és Adambrau söreiknek nyomait a természet hordozza magán. Nem étterembe járók, nem panziófoglalók, nem csónakot bérlõk. A turizmus számára tökéletesen láthatatlanok. Mint egyébként a legtöbb horgász idehaza. Valljuk be!
Hiszen ha igazságos akarok lenni, létezik egy józan – ha nem is túlnyomó, ha nem is „új” – többség, pláne ha nem is többség, mely egyszerûen le szeretne jutni a vízpartra. Nem horgászturisták õk, mi, hanem csak horgászok, akik nem akarnak kilométereket gyalogolni, és valamiért nem szeretnék autójukat hátrahagyni, magára.
A csónakos horgászat a cél? Szép dolog. Mellesleg elképzelhetetlen. Én is szeretem a csónakos pecázást, de kétszázezer horgásztársam parthozragadt, és ezt el kell fogadni. Különösen úgy, hogy néha kifejezetten szerencsésebb, eredményesebb, kényelmesebb partról horgászni. De hát magyarázzam ezt egy akkora horgász-szaktekintélynek, mint a Turizmus Zrt. vezetõje? Õ nyilván jobban tudja…
El kéne fogadni, hogy a horgászturizmus így, ilyen formában csak egy álom, de különösen ártó is, ha az egyszerû mezei horgászok kárára szeretnék/tudunk csak vendégeket csalogatni.
Sok olyan rossz jelenség van, ami nem a pecázó pecásokhoz köthetõ, és amivel már tele az pukkaszó-hólyagunk; a lehalászó halászok, gátlástalan rapsicok, ügyes vízügyesek, túlpörgött természetvédõk, ipari szennyezõk, töketlen törvényszolgák... hosszú a sor. Ezért nem szép dolog talán épp a Mohoszt basztatni, vagy horgásztársainkat, pláne, ha pont minket horgászokat szopatnak ezúttal. De az meg a mellúszomon jön már ki, hogy a szövetség, miközben abból él, hogy érdeket véd (érdeket véd?), nem veszi észre, hogy az érdekvédelem nem arról szól, hogy hendikepes helyzetbõl anyázunk, ráadásul olyan lõzungokkal, hogy horgászturizmus, basszameg. Hagyjál már! Az odamondogatás úgy látszik arra elég, hogy kellõen megutálják a horgászokat, de arra nem, hogy valamit elérjünk (ld. az FVM-nek címzett korábbi Mahor vezércikkek). A hátrány behozhatatlan: ott ül a parlamentben, meg a bizottságokban a Haltermosz fõhalásza? Ott. És ott ül a Mohosz fõhorgásza? Nem. Van olyan, hogy Vízügyi minisztérium? Végülis van. És van olyan hogy Horgászügyi akármi? Nagyon nincs.
Kicsit elkanyarodtam, talán úgy tûnhet, de végül is minden mindennel összefügg, így nem volt nehéz eljutni az elzárt gáttól, a horgászturizmusért kiáltó töketlen Mohoszig.
Merthogy a horgászturizmust bezony nem fogja befolyásolni ez a gát mizéria, de nem ám.
A strandoló, a vízi túrázó, a gépesített újgazdag (helyi vizes tájszólásban: jachtos köcsög), és a kerékpáros sokkal többet ér manapság, ráadásul nem is a vízparton alszik.
A gát tehát csak a kezdet…
