A CSIRO (Australia's Commonwealth Scientific and Industrial Research Organisation - Ausztrál Államközösség Tudományos és Ipari Kutatóiszervezete) ismét lemerült kispolszki nagyságú mélytengeri alattjárójával, hogy választ kapjon a kérdésre: a növekvő széndioxidkoncentráció és a globális felmelegedés okoz-e a szokásosnál nagyobb pusztulást az élővilágban, vagyis egyszerűbben fogalmazva, térdig lehet-e gázolni a Tasmán-tenger aljára hullott koralldögökben?

Az idei túrát már megelőzte egy tavaly októberi, melynek eredményeként a rendszertan kesze-kusza fájára majdnem annyi új faj neve került fel, mint ahány Sai Baba installáció van egy átlagos delhuszadzsoni-házban (274), és a tengerkutatók ezredszerre is elcsodálkozhattak, hogy a mélyben is van élet. A legnagyobb titokról akkor azonban nem sikerült lecibálni a mélytengeri fátylat, vagyis koralhulla még mutatóba sem akadt.

Ezúttal a csapat még mélyebbre hatolt, meg sem állt 4050 méterig, de a kudarcélménytől így sem menekültek meg: korallzátony-roncs helyett csak újabb fajokat találtak, köztük azért néhány igen figyelemre méltót. Ilyen például az a zsákállat, amely csaknem fél méter magasra nő, szerepelt az Idő Urai című rajzfilm-akciódrámában, akkora szeme van, mint Baló Györgynek, és zavarba ejtő módon a mai filogenetikus rendszertan szerint ugyanabba a rendbe törzsbe tartozik, mint az említett TV-cápa vagy Cin-Cincin lovag, vagyis a gerinchúrosokéba.

De lakik a tasmán vizek mélyén vadi új óriás tengeri pók, száz csápjával a zavarost halászati mgtsz-ként szűrögető tengeri rózsa és goffrira emlékeztető masszázsfotelnyi  szivacs is.

A titok azonban titok maradt: hová tűnnek az elhalt koralállatkák, mert annyi sejthető, hogy sorban dobják fel tapadókorongos bakancskájukat. 

A kutatást vezető Ron Thresher professzor szerint a mészkőkutya a tengervíz kémiai változásaiban van feloldva, de biztosat csak további vizsgálódások után lehet mondani.

www.csiro.au/news/Deep-Sea-Expedition.html