A Tanú című kultfilm óta majdnem mindenki vágja, hogy az ürge a gátak ellensége. Nem a fokgazdálkodásért rinyáló, Szálkára rondító ürge, hanem a Spermophilus (korábban: Citellus), mely a földön élő mókusfélék (Xerinae) alcsaládjának Marmotini nemzetségébe tartozó nem.

Akárhogy töröm a fejem, én ürgét nem láttam gátat fúrni, inkább nagy, széles mezőkön hallottuk gyerekkorunkban, ahogy füttyögetnek egymásnak. Gátoldalba a hörcsög fészkelt, mondjuk az se jobb, vízkormányzati szempontból.

Amíg védetté nem vált, sűrűn előfordult, hogy asztalra került a jószág, főleg a háború környéki időkben. Viszonylag könnyen zsákmányul lehet ejteni, már Petőfi is megverselte, mikor Arany János fiához írt egyet.

Akiknek a cigányokról fogalmuk nincsen, hajlamosak az ürgelevest egyfajta cigányételnek leszólni, hát, elég messze járnak az igazságtól. Az ürge többször került a zsellérek asztalára, de a kubikosok sem vetették meg. Pedig ők ugye szinte szakmunkások, független egyéni vállakozók voltak.

Én egy Nagykörűből elszármazott karcagi juhásznál ettem először ürgelevest. Szerzett egy rakás ürgét, párszáz hektár legelőt járatott a birkákkal, ideje is volt bőven, kifüstölte hát a jószágokat. Ahogy emlékszem, nem nyúzta, sőt elmagyarázta, hogy nem is lehet nyúzni, forrázni kell, és ledörzsülni a szőrt. Ennek kissé ellentmond, hogy léteznek olyan bundák, amelyeket ürgeprémből ácsoltak, de ilyet még nem láttam.

A leves igen jó volt, enyhén édeskés, nagyon tartalmas, igazi húsleves, sok zöldséggel, a kanál meggörbült benne. Másfélnapos birkanyírás után nagyon jólesett, el is fogyott mind.

Hát, ennek lassan harminc éve. Azóta elveszett az élőhelyük jó része, eltűntek az ürgék. Védett állat lett. Ahogy fogyott az ürge, úgy fogytak el a sólymok, akik szintén szerették az ürgehúst. Tanulság: az utolsó ürge után eltűnik a legutolsó sólyom is.

Mindez azért került a Szálkára, mert halétel nem jutott hirtelen eszembe.