Az energofish egy egészen durva "horgász" végszereléket forgalmaz. A felirat alapján arra tipplehetünk, hogy más országokban is forgalmazzák. Egy biztos, Magyarországon tiltott eszköz, mivel többször annyi horog van rajta, mint a megengedett.

A neve: Extra Six Mini etetőkosaras szerelék

Extrának extra:

Horgászkajak kipróbáló vasárnapot tartott a Szálka. Tudjuk, hogy van, tudjuk, hogy fasza csak még nem próbáltuk. Világhírű tesztmesterünk három típust ízlelgetett, de a tapasztalatok megosztásával megvárjuk Őt. Addig is képriport, meg a végén varázslatos mozgóképek.

További megdöbbentő részletek a hajtás után:

1989. április 12., szerda - A Balatonon, ahol részleges halászati tilalom van, az orvhorgászoknál is nehezebb féken tartani a varjakat. Ezek, az időnként és helyenként hasznos madarak, az ívás időszakában valóságos hadjáratot indítanak a keszegek ellen.
A keszeg, az ívás idején - ellentétben a 2-3 méteres mélységű vízbe vonuló fogashüllővel - a parti kövek közé húzódik. A gyerekek ilyenkor kézzel fogják az elalélt halakat. Őket már féken tartják a szülők és a horgászok. Jóval nehezebb azonban meggátolni az
orvhorgász varjakat, melyek csapatosan várják a parti kövek között az ívás idején elbódult és védtelen keszegek rajait. A vérengző madarak nem elégednek meg az első zsákmánnyal, csőrükkel gyorsan végeznek a halakkal és egy-két falat után új zsákmányra csapnak le. Ezekben a napokban a partőrök és a horgászok gyakoribb körjárattal és riasztással kísérlik meg távoltartani a madarakat a vízparttól. (MTI)

A horgászat mellett két dolgot csinálok gyakran, a másik régi műszaki holmik gyűjtése, restaurálása. Már gyerekkoromban imádtam a kormos, füstös mozdonyokat, a vezérállásban megfogdosni számtalan sárgaréz kallantyút, megütögettem a párás manométereket, töröltem hőmérőt. Közúti járművek közül a lemezvillás Csepel volt a kedvencem. Ezt a motort a mai napig szeretem, pedig volt már 1948.-as Zündappom, mégrégebbi BMW-m is. Nagyon szeretem a régi mechanikus svájci órákat, egyszerűen lenyűgöz a szerkezetük, a stílusuk, a hangjuk. Képzeljenek el egy közel kétszáz éves órát, ami még működne, ha muszáj volna. És föl merném húzni.

Sokáig filóztam, vajon miért pont ezek a technikai érdekességek hoznak techno-nekrofil izgalomba, aztán rájöttem. Hiába készült mindegyik antikvitásból több száz, vagy több ezer darab, mindet komoly szakmai alázattal, és a kézművességnek gépekkel utánozhatatlan stílusában rakták össze. A vén dolgok nem szalagon készültek, hanem tanult mester által, figyelmes, pontos mozdulatokkal. Bennük van az ember, a maga ügyességével, verítékező homlokával, a törekvéssel, hogy más gyártók, mesterek fölé nőjön.

Ma már kevés holmi készül így, átvették a gépek a gyártás nagyját, így aztán némely sok tárgyban hiába keressük a lelket. Pedig általában keressük, én legalábbis sokkal többre tartok egy tiszabei rongyszőnyeget a legjobb bokharait utánzó, géppel készült perzsánál. Mondjuk ez egy roppant szar hasonlat, mert még sose vettem szőnyeget, csak nézegettem, ha itt-ott közelembe került.

Viszont horgászbotokkal sokat szemezek, midőn betérek valamilyen horgászboltba csontit venni. Először mindig a botokat nézem, aztán az orsókat, szákokat, horgokat, érdekelnek az új dolgok is, persze. Nem veszek sűrűn új botot, ami van, azzal igyekszem halat fogni. Sokáig azt hittem, hogy túl nagy újításokat már nem lehet a botépítésben elérni, csak az anyaguk és az akciójuk miatt különböznek. Valahogy mind egy kaptafára készül, gondoltam. Rosszul.

Készülnek ugyanis egyedi darabok, amiket nem érdemes boltban keresgélni. Nem a versenyzők számára, promócióban gyártott botokról beszélek, hanem a cimborám botjairól. Bezony, létezik a botépítésnek egy igen ritka változata, a kézműves bot.

A szándék nem túl régi, pár éve unta meg egy horgásztársunk a bolti botokat. Rájött, hogy nem kell beérnie a gyári botok egyenhosszával, konfekcionált méretekkel. Nem muszáj mindig kompromisszumokat kötni, választani a "jó gyűrűk, de olcsó nyél", vagy a "gerinces pálca, de igénytelen kivitel" között. Félreértés ne essék, mindenki tudja, hogy a szalagon gyártott botokkal is lehet szórakozva halat fogni, nem akarok itten botsznobizmust ölteni arcomra. De haverunk jobban érezte magát, ha minőségi botot építhetett.

Úgy bizony. A mester gyakorlatilag bármilyen botot legyárt, pergetőbottól, legyezőboton keresztül a matchbotig. Rakósat még nem rendeltek tőle, de például a bojlis botjai már kedveltek. Egyelőre szűk kör, egy levelezőlistás társaság rendeli és teszteli a pálcákat, minden létező méretben, kivitelben. Úgy tessék ezt elképzelni, mint az egyedi motorépítést. Bemegy a motoros mondjuk a radical, vagy a gigamachine műhelybe, előadja, mit szeretne, mire akarja a motort használni. Aztán a tervezők agyalnak egy sort, fúrnak-faragnak, és a végén születik egy csopper, ami senki másnak nincs a világon.

Lényeges különbség viszont, hogy míg az épített motorok költsége a gyári gépek árának többszöröse, addig egy-egy unikális botot meg lehet rendelni a bolti ár környékén. És itt akkor legyünk azonnal gecimód részrehajlóak. Ezek a pálcák sportex minőségűek, mert a bottest is Sportex, Fuji gyűrűkkel, de a gyárinál kicsit mégis jobb az eredmény. Azám, nem kínai, sárgavégű kategória. A lehető legjobb, legtartósabb alkatrészekkel dolgozik a gyártó, nem búcsúban lövi az árut. Azt gyártja le, amit kér a vevő, egyiküket sem érheti meglepetés.

Kérem szépen. Nekem van egy ilyen kézműves botom. Úgy alakult, hogy rendeltem egy pergetőt cimborámtól, aztán a barátaim megfinanszírozták. Ajándékba kaptam végül, és nehezen tudtam megköszönni. Azt hiszem, velem fogják temetni, annyira kedves darab. Nem túl sok rekordhalat fogtam vele, de nagyon kellemes szerszám. Finom, elegáns bot, a lehető legjobb gyűrűkkel, akcióban felkeményedik, rettenetes tartalékok gyűlnek benne. Könnyű bot, süllőre pergetni való, csónakban ideális, mert nem túl hosszú. Egész nap lehet vele dobálni, pontos, gyors, gerinces. Mint sok barátom és példaképem..

Próbáltam pár fotót lőni a botról, tessék ámulni.

Mondom. Jegyezzék hát fel. Kultikus darabok. Az enyém szakrális, egyben.

Organizátor
Boszorkány
Cigányasszony

Nyösztetnek néha, miért nincsen új Cuba-post. Kérem, azért nincs, mert Yozuri Béla harcol a válság ellen, nem küld elég fotót, így aztán nincsen miről írni.

Szerencsére páran helyszínről tudósítanak a saját blogjukon, hát ajánlom szeretettel az alábbiakat, Cuba-hiányban senyvedőknek.

Kuba, cukor nélkül 
egy zárt szigetről, nyitott szemmel

jön valami kurva nehézfém, mert egy hete véletlenül eltört a cső. Mindig akkor törik el, ha megtelik a zagytározó. A környezetvédelmi-külügyi impotencia csúcsa, akár a Rába-habzás elleni fellépés. Idióta, szarfaszú politikusok, eszük ágában nincsen megoldást keresni. Szégyen.

Provance környéki étel volna, nagyjából annyi féle módra főzik, ahány provanszál dialektust beszéltek valaha. Leírom, ahogy Marseille melletti kempingben láttam főzni.

Venni kell a halpiacon (nem a sznoboknak való, yachtok mellett lévőn, hanem ahol a konténereket pakolják, kint az ipari kikötőben) olcsóbbféle halat, vagy négy-öt kilót (2-3 db). Mondjuk ki bátran a varázs-szavakat: "bujjabesz-szilvuplé-merszi", és olyan halat adnak, ami jó lesz a levesbe.

Ha már ott vagyunk, vegyünk feketekagylót, fésűskagylót, narancsot, édesköményt, koriandert, petrezselymet, citromot, póréhagymát, vöröshagymát, fokhagymát, paradicsomot. Ugyanitt lehet kapni kannásbort, csempészett cigarettát, bőrdzsekit, általában mindent, ami le szokott esni a hajókról.

Pucoljuk fel a halat, filézzük ki, a csontos részekből, fejből főzzünk hallét, legyen benne két citrom, vagy liter fehérbor, babérlevél, fej hagyma, fokhagyma, petrezselyem, só, bors. Egy-másfél óra múlva szűrjük le, maradjon legalább két liter alaplevünk.

Nehéz, öntöttvas fazékban hevítsünk fel deci olajat, égessük meg benne enyhén a fokhagymát, pirítsuk le az apróra vágott hagymát, fonnyasszuk el a petrezselyemzöldet. Karikázzuk a póréhagymát, metéljük fel az édesköményt, sózzunk. Az érett paradicsomot magozzuk, hámozzuk, kockára vágva adjuk hozzá a zsiradékhoz. Addig kell párolni a mindenféléket, amíg a paradicsom, hagyma összefő. Fölöntjük a hallével, kerüljön bele szemesbors, esetleg sáfrány, de két narancs héját is reszeljük bele. Egyszer föl kell forralni, és utána hozzáadni a halfilét, kagylókat.

Amíg fő, legfeljebb félórát, szeljünk kenyeret kockára. Dobjuk forró olajba a kenyérkockákat, amíg barnára nem pirulnak. Vegyük ki az olajból, csepegtessük le, dörzsöljük meg fokhagymával.

Tálaláskor még reszeljünk a ragura narancs és citrom héjat.

Kolumnista, legyezés, felnőttkor, bikini, ábránd.

A barátaink alkotta Pannon Kenguru Team hirdetett szemétszedő akciót Szegeden, az eseményen részt vevőknek szeretnének minél több fórumon köszönetet mondani. Természetesen a Szálkának küldték el először az anyagot és persze, hogy a Szálka azonnal helyet biztosít a legkevésbé sértődős barátjának a humor Paganinijének, kissgabor-nak.

Februárban, márciusban többször jártam horgászni, néha csak sétálni, fényképezni a Szeged mellett található Algyői főcsatornán. A természet szépségei és megnyugtató csendje mellett sajnos szembesülnöm kellett az emberi gyarlóság szembetűnő nyomaival is, köbméterszám tornyosult mindenfelé a szemét. Barátaimmal úgy döntöttünk, nem szemléljük tétlenül, és április 5.-re megszerveztük az első Pannon Kenguru Team szemétszedő versenyt.

Az Algyői főcsatorna a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzet része, a szegedi Fehér tó halastavait táplálja, a horgászható szakasz közvetlenül a Tisza töltéstől indul és mintegy 3 km hosszú. Ritka madarakat, fekete gólyát, bíbicet, nagy fakopáncsot is láthat itt a természetbarát, de ha csak a lába elé néz, akkor is találkozhat jó fotótémával.

Tábla jelzi a tájvédelmi körzetet

Gyöngyös Gyöngyösön

Gyöngyös Sárváron

http://cvikli.tumblr.com/post/92996769/a-dunabogd-nyi-pisztr-ngos-ember

Ha horgászok beszélgetnek, akkor a halak és a vizek mellett szinte mindig előjön a vizek kirablása is. Nemcsak a "hagyományos" horgász-halász érdekellentétről beszélek. Az orvhalászat, orvhorgászat az, ami ma már a természetes vizeken magától értetődő jelenség. Az, hogy ki műveli ezt a "sportot", nem érdekes, senkinek sem kellene. Halőrzés hivatalosan van, de gyakorlatilag nincs. (Ha csak azt veszem alapul, hogy engem természetes vízen átlag ötévente ellenőriznek, akkor ezt nem kell túlságosan alátámasztani.) Vagy nem éri meg őrizni vagy nem érdeke őrizni az illetékesnek. Ezt egy konkrét Tisza-szakaszra alapozva mondom, de az hiszem, hogy a Duna, Tisza, Körös, Rába, Maros, Dráva, ... mentén élő horgásztársaim is sokan a saját vizükre ismernek a leírás alapján, sajnos. A rapsickodás pofátlansága is egyre komolyabb. A horgászok felháborodása is egyre nő.

Aztán jött a hír, hogy a Dunán valami alakul, egy fecske (halőr) is csinál nyarat. A rapsickodás visszaszorult, a horgászok közérzete javult, a horgászzsákmány nőtt. Egy horgászt sem ismerek, aki ne örült volna annak, hogy halőrzés van a környéken. Ez a példa ragadós volt, a napokban kiderült, hogy újabb horgászok gondolják úgy, tehetnek valamit a vizük érdekében, és az engedélyek is folyamatban vannak. Reméljük, a pillangó hatásnak vagyunk szemtanúi, és az országban egyre több horgász gondolja úgy, hogy tehet és tesz is a természetes vizek érdekében.

Elképesztő lehetőség kínálkozik Bugyiban: aki a világválság alatt is el tudott különíteni diszkrecionális jövedelméből 70 milliót (bár szerintem tuti, hogy lehet alkudni), és elhivatott horgászparadicsom-fejlesztő, annak tényleg vissza nem térő alkalom: 12,5 hektárnyi, 24 karátos horgásztó, extrafürge halakkal az említett irányáron eladó.  Jet-skiengedélye is van - reméljük, már nem sokáig.

A fülest ~dá~-tól kaptuk, az Urbanistáról

A jó halpaprikás alapvető hozzávalója a minőségi hagyma. Olyan hagymát válasszunk, ami ránézésre is csíp, könnyeztet, mint a mohosz éves beszámolója. Makói bronzot javaslok, billiárdgolyó keménységűt. Kell még fej fokhagyma is, aprószemű, pucoláskor ragacsos érzetű.

Olvasszunk fel pár kanál zsírt, ezen kissé pirítsuk meg a kés lapjával szétnyomott fokhagyma gerezdeket. Mehet bele a finomra vágott hagyma, három-négy fej. Két cső nyílméreg paprikát helyezzünk a zsírba, ezt követi pár tekerés bors. Sózzuk rendesen, fedjük le. Mikor a hagyma üvegesre változik, öntsük fel két deci borral. Fedő alatt hagyjuk pöfögni.

Míg a szaftunk készül, kockázzunk fel két-három kiló harcsafilét, vagy pontyfilét. Vegyük le a lángról és hagyjuk kicsit hűlni a zsiradékot, szórjunk bele egy púpos kanálnyi őrölt paprikát. Tegyük bele a halat, keverjük át, mehet vissza a tűzre, halkan rotyogni. Kevés bor kerülhetik a fazékba, vagy a bográcsba.

Fedő alatt tíz-húsz percig hagyjuk párolódni, már nem szabad kavarni, csak rázni az edényt. Mikor készen van, öntsük fel tejföllel, amit érdemes átkeverni kevés szafttal, hogy ne legyen csomós. A tejfölös paprikásunk gyakorlatilag kész, állítsuk be a savát, borsát, hagyjuk melegen.

Közben fél kiló lisztből, két tojásból, csipet sóból, kevés zsírból és vízből gyúrjunk tésztát. Ha leválik a kézről, fedjük le valamivel, kicsit pihennie kell. Wokszerű serpenyőben olvasszunk ki apró kockára vágott szalonnát, a tepertőt szedjük ki a  zsírból.

Nyújtsuk ki a tésztát vékonyra, majd vágjuk kockára. Lobogóan forró vízben főzük ki, a leszűrt tésztát forgassuk bele a forró serpenyőbe. Törjünk rá zsíros túrót.

A túrós csuszát szedjük mély tányérba, adjuk mellé a halpaprikást, tepertőt, külön csuporban tejfelt is.

Itt van-e: megtalálták a világ legnagyobb halraját. Több százmillió hering. És most majd a brit tudósok kikutatják, miért is mozognak ekkora rajokban. Jó lesz sietni, mielőtt kihalásszák az utolsót.

Az előbb szóltunk, hogy extrém horgásztörténetek nem csak vérnősző halőrnő nádasba hurcolásáról szólhat, hanem igenis lehet veszélyes üzem. S itt nem csak a lékpecáról szólhat a dal. Legyezni például tessék napszemüvegben! Mindig.

Tessék vigyázni !

Azt mondja a Szabolcs Online: Magyarország, Románia, Ukrajna és Szlovákia konkrét intézkedéseket hoznak a Felső-Tisza hullámterében lévő hulladék összegyűjtésére. Az érintett országok elvi egyetértése után tettekkel akarják megóvni a folyót. Lássuk, lássuk. Mert nyaranta lassan annyi petpalack úszik lefele, hogy az ember hajlamos Bangladesben érezni magát.

A Szent György-vonal szakavatott ismerőinek, szikvizeseknek és alpesi szajblingozóknak kötelező megtekinteni: eladó egy Budapest közvetlen közelében lévő forrás (Mogyoródi-patak töve) a hozzá tartozó forrásfoglalással (kissé romos kúria) együtt.

Azt még megértem - de nem fogadom el -, hogy valaki megvesz egy komplett dunai öblöt, de vajon miért építkezne bárki forrás fölé? Nem vizel be éjszaka?

Részletesebben, műszaki rajzzal itt:

http://urbanista.blog.hu/2009/03/24/elado_egy_budapesti_patak_forrasa_a_fole_epult_hazzal_egyutt

A szálka legyezni volt Boszniában. És nagyon tetszett neki. 

„A horgok szakállát meg nyomjátok le! Bpete”  jött emailon az utasítás. Tudni kell, hogy egy alig néhány centis műlégy horga igen kicsi a rajta lévő szakáll meg szinte alig látszik. Szemüvegben és nagyítóval kísérleteztem, de az eredmény gyakorlatilag láthatatlan lett. Az indulás előtt azt álmodtam, hogy miközben derékig állok a folyóban a partról a sas szemű Ranger kiszúrja a fekete wolly buggeren a szakállt majd int és a parton felsorakozik egy háromfős bosnyák népviseletbe öltözött osztag elöltöltős puskákkal, céloznak de az utolsó pillanatban megjelenik Angus Young aki előbb szarvat formáz kezeivel majd a ökölbe szorított jobb kezét kinyújtja és hüvelykujjával felfele mutatva megkegyelmez miközben én belehugyozok a gázlónadrágomba. Nem ébredtem pihenten pedig egész napos vezetés állt előttem a boszniai Ribnik folyóig.

Ugrás után néhány kép.

Brit tudósok, nyilván, és háromdés szennyezettségi térkép robothallal. Gyönyörű!

>>Daily Mail

Megközelíthetőség: egyszerű

Távolság Budapesttől: 135 km, lábon

Vízfelület: Tisza faluközelben, fegyverneki, szajoli, szandaszőllősi holtágak 15-20 km körzetben

Vízkezelő, halászati jogosult: Tiszára, Szajol-, Tiszapüspöki-, Alcsi-holtágakra a Halász Kft, a fegyverneki holtágra a települési önkormányzat

Szállás, étkezés: a falu honlapján lehet szállást találni, kocsma működik, étkezést saját leleménnyel kell megoldani. Bolt nincs.

Egyéb kikapcsolódás, program: kizárt dolog, ne is reménykedjenek. Esetleg nemeskócsag fotózás a rezervátumban, szigorúan nemzeti parki engedéllyel. Gáthajtási engedélyt a szolnoki vízügynél kell venni, anélkül nem érdemes a faluba jönni.

Ajánlott módszer: kuttyogatás, pergetés, az Avatagi részen rakósbot. Holtágakon rakós, match, finom szereléket használjon.

Fogható halak: közép-Tiszára jellemző fajok, kapitális rabló méretek az elmúlt öt-hat évben nem mutatkoztak. Szép jászok, nyurgapontyok szinte mindig foghatóak, a kövesparton menyhal, busa a teljes folyómederben. A holtágakra jellemző a törpeharcsa, de a szajoli, fegyverneki ágakban ott van az amur, süllő is. Alcsin fogtak rekordlistás amurt, pontyot.

Ajánlás: Erősen ajánlom. A környéken minden faluban van többféle horgászbolt csalival és napijeggyel, de literes csontit, szúnyoglárvát ne keressenek. Csónakot hozni kell, plusz elegendő benzint, a faluban nincsen benzinkút.

http://www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=21065

Menyhalat telepítenek a Kerkába. Én Lentiben voltam katona, inkább fehércápát telepítettem volna.

Halas és halatlan történetek.

A fokgazdálkodás szót manapság sokszor hallani, az ártéri gazdálkodással együtt. Nézzük meg egy kicsit halas szempontból a dolgot. Mivel a fokok elsődleges hasznosítása egyértelműen a halászat volt. Az ártéri gazdálkodás többi ága csak a halászat mellett kapott szerepet.

Elsőként nézzük, mi az a fok. A fok a folyó övzátonyában kialakult vágat, alacsonyabb rész, amin keresztül a folyó vize áradáskor ki tud lépni a mederből, és apadáskor az ártéren rekedt víz visszafolyhat. Ezekhez a fokokhoz fogalmilag hozzátartozhat az elöntött ártér, árok, csatorna is, ekkor az egészet együtt nevezték foknak. Maguk a fokok, (a kilépési helyek) ma is megvannak a folyók mentén, csak el vannak zárva az eredeti ártértől.

A halászat úgy folyt a fokokon, hogy a kiáradó folyóval az ártérre kiúsztak a halak is enni vagy ívni, a visszafolyó vizet azonban elrekesztették, így a halak kint rekedtek az ártéren. A kezelt fokok ekkor haltartó tavakká alakultak, ahonnan könnyen elérhető volt a hal. Ezek a fokok komoly értéket képviseltek, főleg a halászat jövedelme miatt. Mivel ezeket a fokokat nem engedték elmocsarasodni, így egészséges szaporodóhelyek is voltak a halak számára, az ivadékok pedig a halászat során sem pusztultak el, mert a vesszőből font rekeszek résein keresztül vissza tudtak úszni a folyóba apadáskor. Ezek a fokok úgy voltak kialakítva, hogy a legkevesebb kezelést igényeljék, az ártéri tavakat alulról töltötték fel, és engedték vissza. Ehhez a fölső kilépő helyeket eltömték, az alsót pedig karbantartották, csatornákat ástak, így írányították a vizet. A munkák általában egy-egy fokhoz kapcsolódtak, nem voltak összehangolva nagyobb területeken. A török támadásokig virágzott a rendszer, a karbantartott fokoknak köszönhetően az árvízcsúcsok sem voltak pusztítóak. De elsődleges cél mégis a hal, és az abból származó jövedelem volt. A sok helyen idézett, középkori utazók által megírt óriási halbőség a fokgazdálkodás virágkorára datálható. Annak oka, hogy az utazók számára olyan csodálatosan sok volt a hal a Tiszában, valószínűleg a fokgazdálkodásnak volt köszönhető. A rendszeresen karbantartott fokok jobb ívóhelyek és halnevelők lehettek a természetes állapotnál is, ennek köszönhetően a természetes mennyiségnél több hal élt a vízben.

A török betörések után elnéptelenedett az Alföld, nem volt aki a fokokat karban tartsa, ennek következtében a fokok elmocsarasodtak. (A háborús időkben a mocsarak védelme sem jött rosszul.) Az, hogy 150 év mit jelent a vizeknek, megítélhetjük, ha megnézzük, mi történt a Tisza-szabályozás óta azokkal a holtágakkal, amelyeket a levágásuk óta nem kotortak. A fokok teljesen tönkrementek, nagy munka lett volna helyreállítani, és nem is volt, aki helyreállítsa. Hiszen aki elköltözött, elhurcoltak a vidékről, legfeljebb az ükunokája költözött vissza, de valószínű az sem. Gyakorlatilag fogalmuk sem volt az új betelepülőknek, hogy mi az a fokgazdálkodás, és azt kellett volna nagy befektetéssel a semmiből létrehozni. Azt hiszem, elég egyértelmű, hogy ez nem történt meg. A tönkrement fokok mellett az elterjedt vizimalmok által létrehozott duzzasztásnak köszönhetően, az ártér víztározó képessége csökkent, az árvízi csúcsok magasabban lettek, mint korábban. A helyi érdekeknek megfelelően az egyes városok elkezdtek gátakat építeni, ami tovább emelte az árvízcsúcsokat. Ennek köszönhetően az 1700-as években korábban soha nem tapasztalt pusztításokat okoztak az árvizek. A fokgazdálkodás megszűnése miatt az árvizek korábbi komoly haszna viszont elmaradt. A jelentkező pusztítás a haszon hiánya mellett egyenesen vezetett a folyószabályozáshoz. Nagyon valószínű, ha valaki a török idők előtt megemlíti, hogy a Tiszát szabályozni kéne, levágni az ártereket, fokokat, akkor a városok, az egyház és az érintett földbirtokosok testületileg küldték volna melegebb éghajlatra. (Még Debrecen határában is haszonnal folyt fokgazdálkodás!)

Következtetésként annyit levonhatunk, hogy ha a legendás, középkori halbőségre áhítozunk, ahhoz tenni is kell, hiszen a középkorban - a folyó jelenleginél természetesebb állípotában - is évről évre sok munka kellett a halbőség fenntartásához.

Pontosabban: mit meg nem esznek a halak. Nem újdonság, de kevés helyen esik szó a piros szívogató márnáról. Ez a kis aranyos elég speciális étrenden van, bőrbetegségeket eszik, szó szerint. Eredetileg Irak és Irán termálvizeiben élt, és a helyi lakosok bőrbetegségeit eszegette évszázadokon át, a gyógyulást tovább segítette, hogy evés közben gyógyhatású anyagot juttat a bőrbe. Mostanában felkapott wellness szolgáltatás lett ezekkel a halakkal megetetni az egyes bőrbetegségeket. Hasznosságuk miatt eredeti környezetükben erősen megcsappant állományuk.

(kép:www.hotdog.hu)

Brit tudósok, persze, és a kétfogú drakulahal. Brutál. Szerencsére nincs két centi.

http://index.hu/tudomany/2009/03/11/felfedeztek_a_halak_drakulajat/