Azt mondja Gosztola Annamária a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze, hogy egy Jakob Gillig nevű festő kifejezetten halakra specializálta magát. Kértem, hogy írjon róla. Írt. Köszönjük.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jacob Gillig Hollandia fénykorában, az ún. "aranyszázadban" élt. Az ország egyik legjelentősebb művészeti központjában, Utrechtben született 1636 körül, itt dolgozott, és itt is halt meg 1701-ben. A város legnevesebb halfestő specialistájaként tartja számon a művészettörténet, bár eredetileg kereskedő és városi börtönőr volt. Feltételezhetően Adam Willaerts tengerképfestőnél képezte magát. A kor gyakorlatának megfelelően a festőműhely legtehetségesebbje feleségül vette a mester lányát. Ez esetben is így történt, Jacob Gillig 1661-ben kötött házasságot Hester Willaerts-szal. Gillig folyami és tengeri halak festésére specializálódott. Kiválóan ismerte a különböző halfajtákat, Utrechtben a halpiac közelében lakott. Csendéleteit néha mások által festett tájképi háttér elé helyezte. Ez a budapesti képe 1679-ben készült. Tipikus édesvizi halakat láthatunk, így: -csukát (Esox lucius) -pontyot (Ciprinus Carpio) -bodorkát (Rutilus rutilus) -csapó sügért (Perca Fluvialis) A festő azt a látszatot kelti, mintha a zsákmány az éppen felboruló, vesszőből font füles kasból borulna ki, holott az élettelen haltestek tudatosan, gúlaszerűen felépített kompozícióba rendezettek. Különösen bravúros, ahogy a háttér félhomálya előtt a balról érkező erős fényben érzékelteti a halak plaszticitását, ahogy tapinthatóvá teszi ezüstös, síkos, pikkelyes bőrüket. A hátteret jobbról egy gondosan összerendezett dobóhálóval egészítette ki, az előteret pedig apró csigákkal. A leölt állatokat ábrázoló csendéletek jellemzően az elmúlást szimbolizálták. Nem tudni, hogy Gillig szándékozott-e moralizáló tartalmat csempészni képébe, dekoratív stílusa, a mindennapi látvány élethű visszaadása azonban kiváltotta kortársai csodálatát.

Mai műtárgyunk a dr. Holly Iván szerkesztette 1977-es (a második kiadás 1984; istenem, akkor még hogy hasítottak ezek a könyvek!, és évtizedek alatt sem avultak el) Keszeghorgászat versenyhorgászat című kötetből való. Igazi minimalart, leginkább a testnevelőtanárok gyakorlatbemutató rajzocskáihoz hasonlít, ezt az érzést talán az is erősíti, hogy a méretes spiccbottal félkilós keszeget mellre vevő (vagy fejre, vagy láb alá) figura láthatóan egy tornaszekrényen (aka: svédszekrény) ül.

A pálcikaember három részből összeálló karja különös anatómiai jelenséget dokumentnál, talán egyszer módosult tudatállpotban lezúgott egy parti kövezésről és vállficamot, esetleg nyílt felkartörést szenvedett, vagy sajátos művészi látásmód megnyilvánulása.

Dr. Holly zseniális neve ellenére nem tartozott a horgászirodalom Hunyady Attila-, Antos Zoltán- vagy Vígh József-szerű üstökösei közé, viszont szürke eminenciásként meghatározója volt a hetvenes-nyolcvanas évek (az aranykor) horgászkönyviparának. Lektorként, szerkesztőként szinte minden fontosabb műben benne volt a keze.

A cupák, vagy ahogy a vágóhidak kifolyóiban az azt gyűjtögető romák becézik: horgasfejű galandféreg a horgászvilág legkontrasztosabb szereplője. Esztétikusnak véletlenül sem mondható megjelenése, ugyanakkor mítoszgeneráló fogóssága miatt a csalétkek Kiszel Tündéjeként is szokták emlegetni. A kecsegére ördögi vonzerűvel bíró féreg eredetét 150 évig vitatták, a közelmúltban azonban fény derült a titokra.

A világ legépebben megmaradt gyűrűsféreg-kövületét találták meg egy amerikai egyetem kutatói Marokkóban. A fosszília csaknem félmilliárd éves, és felbecsülhetetlen értékét az adja, hogy lágy szövetei is teljesen épen megőrződtek, kiválóan tanulmányozhatóak.

A titokzatos kisállat „részleteiben” már számtalanszor előkerült (nevet is adtak neki: machaeridian- pancélos féreg), nem kis fejtörést okozva a komplettebb kőlenyomatokhoz szokott peleontológusoknak.
Néhányan a tüskésbőrűekhez sorolták, mások a puhatestűekhez, és voltak, akik az ízeltlábúak közé próbálták bepasszírozni a biológiai rendszertan terebélyes fáján.

Aztán idén januárban fordult az üledékes kőzetkocka, és kiderült, hogy érdemtelenül vették fel fizetésüket az apró páncélosokat tanulmányozó őslénykutatók: ez a lény ugyanis nem bogár, nem rák és nem is tengeri uborka, hanem egy huszonnégy karátos gyűrűsféreg, vagyis a mi cupákunk, a csalilegenda legelső őse.

 http://www.sciencedaily.com/releases/2008/01/080109173812.htm

A szálka blog Kubai tudósitója jelenti Havannából

Havanna belváros. 32fokban, enyhe szellőben, egy jó szivar és rum után sétálni indulunk a tengerhez. A Malecón-on sétálva örömmel tapasztalhatjuk, hogy itt is, mint a világ minden vízzel megáldott városában (legyen az tenger, folyó vagy tavacska) van horgászélet. Az urbánus horgászok kasztjába tartozó egyén nagyjából mindenhol egyforma, jellegzetes rituális kellékekkel bír, ilyen például a horgászbot és orsó (ki gondolta volna), a diszperzites vödör, nejlonszatyor, helyi férgekkel tömött konzervdoboz (a szerző nem kedveli a mai magyar keményműanyag gilisztásdoboz-irányzatot, épp ezért gilisztavásárlás után általában áthelyezi őket egy kukoricás konzervdobozba, így autentikusabb), bicska  (ezt valószínűleg a művelt horgászvilág a Székelyektől vette át), baseball sapka. Jellegzetes még, hogy a rituálé kellékeiből valamelyik darab mindig otthon marad.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Morro erőddel szembeni szakasz közkedvelt Havannai horgászhely

Ritkán találja fején a bevándorlóhalat úgy horgász, mint ahogy azt Ekkerjoz törzskommentelőnk tette a Szálka / A magyar horgászirodalom legemlékezetesebb illusztrációi CXVII postra reagálva.

Bizton állítom, hogy a naturalisztikus részekbe a legkeményebb kórházsorozat-rajongók is beleremegnek, a busafogó módszer elolvasása után pedig az oly tapasztalt Szálka is felmelte mindkét szikár kezét: 

"Hadd szitkozódjak kicsit:
Hát annak, vagy jogutódjának tetováljon a farkára valamelyik valóságshow szereplő balkézzel ilyen műcsalit, aki behozta a busát.
A legundorítóbb hal, ami létezik, a friss húsa olyan, mintha előre lenne emésztve, nyúzni kell, közben vérzik, gusztustalan.
Derék Főző Péter (mahor publicista, szintetikus csali teszter), madártejjel etet a busára, amit strandi vízipisztollyal lő a vízre, és hungarocell golyócskákba fészkelt horoggal akasztja szájba a halat. Aztán fárasztja. Elhiszitek ezt, szaktársak?
Ritkafürtű Rákosi Mátyás nem tudott ilyen kretén meséket kiagyalni, mikor először akarta a téeszcsébe szervezni a parasztokat, de őt legalább elenyésztették valahol korábbi barátai.
De nekünk miért kell ezeket a busával kapcsolatos írásokat megszenvedni, évek óta nem olvasok Magyar Horgász szennylapot, a régieket sajnálom kidobni, néha átfutom, mindben van busa, utálom."

Tudós szegedi horgász barátunk értesülése szerint a Hermann Ottó Horgászegyesület irodájában feltűnt egy aláírásgyűjtő ív, amelyen a természetes vizek üzemszerű halászata ellen lehet tiltakozni. Egyelőre nem tudjuk, ki szervezte, de lélekben mindannyian aláírtuk már! Országos mozgalmat követelünk.

Kérem szépen, a kutya nem lerágott csont. Hiába vigyorgott évekig ránk unos-untalan a téli horgászmagazinok címlapfotóiról, hiába próbálták mindenre elszánt pecások módosult tudatállapotban titkát megfejteni, hiába költöttek kisszerszámos halászok misztikus népmeséket róla, a titok titok maradt.Eddig.

Mindenki előtt ismert tény, hogy a kutya (vagy ahogy a szakbarbárok hívják: a menyhal) csak és kizárólag a téli félévben fogható, éjszaka, halszelettel, esetleg gilisztával vagy babahallal.

De gondolta volna valaha is, hogy a nappal nyüszögő kis spánielként a partvédő kövezéshez simuló uszonyos az est leszálltával az északi vizek Tánczos Gáboraként veti magát a fiatal, hamvas combú gázlómadár-lányok után, ha pedig ezzel sem tudja csillapítani Lagzi Lajcsinénál is nagyobb étvágyát, megpróbálja becserkészni a frissen metamorfolódott kecskebékafiúkat is?
Hogy fajtársait előszeretettel gyömöszöli a központi költségvetésnél is feneketlenebb bendőjébe?
Bizony, a bamba kis jószág barátságosan foltos külseje egy igazi északi, keményfarkú rozmárlelket rejteget.

A menyhal nem kicsi. Szélsőségesen hideg telű kontinentális klímán - amelyért jobban rajong, mint a regionális gázszolgáltatók, - akár 34 kilósra is cseperedhet!

Kanadai tudósok azt a mende-mondát is megcáfolták, miszerint a menyhal nyáron lidocain-szprével fújkálja magát a meleg ellen, és az sem bizonyult valódi információnak, hogy szárnyashajók aljára tapadva utazik a nyáron forró Pestről a hűvös Frankfurtba.

Viszont egészen mellbevágó az a tudományos felfedezés, hogy képes a magyar politikai közbeszédnél is mélyebbre süllyedni, ha kell egészen 700 méteres mélységig is.

A menyhal, ha biológiai órája párosodásra hívja decemberber és február között, úgy felizgul, hogy vándorolni is alig bír - megelégszik az első szembejövő sekély, homokos partszakasszal. Viszont ott akkorát szeretkezik, hogy a nőstény képtelen abbahagyni az ikrázást egészen másfél millió darabig.

"A szegény ember homárja" - így hívják Észak-Amerikában, és rossznyelvek szerint ez a becenév egy olyan partin született, ahol a legszegényebb résztvevő is minimum egy hallgatólagosan elfogadott Rockefeller-zabigyerek volt.
Ebből már következtethetünk ízére és árára: zseniális és nagyon magas.
(bővebben itt: szindbadek.hu/)

Noha holarktikus fajként írja le a szakirodalom (vagyis a teljes északi féltekén megtalálható), három alfaja is van: az európai törzsalak, az amerikai és a szibériai.
Ha valaki utóbbit megfogná a pesti Dunán, az óriási tudományos szenzácioó volna. (Ez esetben kérjük, juttassa el a Szálkához, garantáltan meg fogjuk kóstolni!)

Nos, a menyhalszezon nem ért még véget. Mindenkinek ajánlom, hogy üljön le a Duna-partra éjjel, tűzze fel a beles kárászpatkót, és fogjon jó sokat ebből a csemegehalalból, hiszen a főváros teljes területére érvényes engedélyek szűk harmincezres árából még öt kiló filé sem jön ki!  

Kandinszkíj és Max Ernst találkozása a kubista tviszteres dobozban. Merészen absztrakt, ugyanakkor expresszív körforgóvillantó-ábrázolás Ferenczi Dénes és dr. Hunyadi "Klottgatyában Vallatom a Csökös Háglit" Attila Különféle halaink és horgászatuk című könyvében (Mezőgazdasági Kiadó - Mohosz, 1981). A legendás, elsősorban rablóhalas munkássáról ismert szerzőpáros nem csak a nyelv anyagát kezelte bravúrosan. A villantó testének geometrikus, szinte műszaki rajzos fegyelmezettségét zseniálisan oldják a kissé bizonytalan elrendezésű horogszárak és az első ránézésre kissé elnagyoltnak tűnő, talán Max Ernst szürrealista nem-euklideszi hatását mutató műlégypamacs.

1980-ban, a kézirat leadásának évében úgy tűnik, még nem  adtak ki párthatározatot arról, hogy a busa igenis finom, a szerzők a mű egyik utolsó mondatában  így írnak ugyanis: "A busák húsa, a mi ízlésünk szerint, minőségében meg sem közelíti a pontyét. A Dunából kikerült példányok, a testükben felhalmozódott szennyező anyagok következtében, tapasztalataink szerint, általában alkalmatlanok a fogyasztásra."

Ehhez képest ugyebár évtizedeken át nyomatták minisztériumból, Mohoszból, halászati téeszekből azt a pofátlan hazugságot, hogy a busa milyen jó ízű hal. Amikor már belátták, hogy ezt a hülyeséget senki sem veszi be, akkor kitalálták, hogy egészséges.

Telenyomatták a női lapokat és az egyébként pocsék, de a magyar étkezési kultúrát a mai napig meghatározó szakácskönyveket busareceptekkel, és a mai napig alig lehet olyan receptgyűjteményt találni, amelyben ne volna kétszer annyi busaétel, mint amennyi fogas, mintha a busa legalábbis a magyar vizek legnagyobb kincse volna, nem pedig a szemetje.

(Szegény hülye Magyar Horgásznak persze megint nem szóltak, hogy rendszerváltás volt, ezért újabb és újabb munkásőregységeket dob harcba a busa mellett, még a legutóbbi számban is előadta egy önjelölt gasztroguru, hogy a busa igenis nagyszerű hal.)

 

Mint ahogy első látásra feltűnik a szálka okos, körültekintő és vicces is. Most a szemfülességéről teszünk tanúbizonyságot, hiszen a mai Közbeszerzési Értesítőben jelentek meg az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság nyílt ajánlati felhívásai. Mindkettőben a tervezőt kívánják kiválasztani. A 20585/2007. számú ajánlati felhívásban a Tatai Öreg-tó és az Által-ér vízgyűjtő rehabilitációja.

Ez magába foglalja az Által-ér alvizi levezetőmedret, a Tatai Öreg-tó levezető medreit, a Tatai Öreg-tó keleti parti fövenyének helyreállítását, az Által-ér, a Tatai Öreg-tó és a Pusztavám közötti medrek rekonstrukcióját. Továbbá az Által-ér mellékvízfolyásai sem maradtak ki, úgy mint a Dunaalmási belvízcsatorna, a Fényes-patak, a Mikovényi árok mederrendezése és az Oroszlány-Kecskédi vízfolyás mederrendezése. Természetesen mindenhol a műtárgyak rekonstrukcióját és új műtárgyak építését is kérik. Van még két misztikus pont. Az egyik a tatai vizes élőhely kialakítása, a másik az oroszlányi szűrőmező kialakítása. Ahhoz, hogy erről többet tudjunk meg 150.000,- Ft + Áfáért kellene kiváltanunk a pályázati dokumentációt, de azt reméljük, hogy lesz olyan kommenterő, aki segít megfejteni a titkot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 20595/2007. számú ajánlati felhívás pedig a Nagy-Pándzsa vízgyűjtő területének engedélyezési és tenderterveiről szól. Ebbe belepaszírozták a Rabkerti-tó iszapoló jellegű kotrását, vízszintszabályozó műtárgyakat, a Helbényi zsilip rekonstrukcióját. A Vezseny-ér meder rendezése pedig a Mindszentpuszta térségében kialakítandó árvíztározó miatt lehet izgalmas. A nyúli mederőr pedig előre dörzsölheti a tenyerét, mert a mederőr telep átépítése is tervezői feladat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Izgalmas lenne tudni, hogy ezek a tervezői kiírások vajon mikor valósulnak meg, illetve, hogy áll-e rendelkezésre forrás a kivitelezéshez. A tervezésre bizton állíthatjuk, hogy igen, hiszen mindkét feladatra minimum 25-25 millió Ft + Áfát szán az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A közbeszerzés lezárultáig információhoz jutni nem lesz könnyű, de ígérjük, hogy figyelemmel kísérjük mindkét projektet. Különös tekintettel a „tatai vizes élőhely kialakítása” mondatra.

Nem kizárt, hogy intenzív MOHOSZ-tanfolyamon vettek részt azok az amerikai kutatók, akik halmentés címén sodorták a kihalás szélére a Föld legritkább hal- és egyben állatfaját.

A bamba kis pikkelyes egy egészen különleges helyen, a Mojave-sivatagban lakik egy rózsadombi jakuzzi méretű hévizes tavacskában, és bátran versenghetne a "világ leghülyébb halneve" titulusért is, hiszen szabadfordításban "az ördög lukának babahala"  (The devil's hole pupfish) nevet kapta a népi keresztségben.



























a világ legritkább állata

Vidáman tengette unalmas (ragadozó nem él vele együtt) kis életét az amúgy igen tetszetős külsejű, királykék színű jégkorszaki reliktumfaj, amig a vakondnadrágos, búzaszálrágcsáló jenki farmerek bele nem fúrtak a pirinyó tavat is tápláló karsztvíztároló-rétegbe, és innentől kezdve rohamosan csökkent a vízszint.
(lásd: Hévízi-tó esete a bauxitbányászattal)

Ekkor jöttek a szakemberek, és a megszokott forgatókönyv szerint először "figyelemfelhívtak", aztán lebugrisozták a biodiverzitás-védelmi mozgalmakra oly vérlázítóan érzéketlen, MAGOSZ-mintára szerveződött mezőgazdálkodókat,
majd az akció megkoronázásaként "jól átgondolt" halmentő eszközeikkel kiirtottak az amúgy már félezerről bő kétszázra fogyatkozott állományból még nyolcvan példányt.

A lassan szó szerint maroknyivá zsugorodó halraj jövője teljességgel kilátástalannak tűnik.
Ez a faj ugyanis rendkívül alacsony libidóval rendelkezik, és jó amerikai módjára inkább néz egész éjjel Jay Leno show-t, mintsem hogy vadul szeretkezzen párjával a természet alkotta masszázskád bársonyosan simogató vízében. Ha pedig nagyritkán kettyintenek egyet, a nőstény csak úgy ímmel-ámmal rak le 9-10 ikrát,
ráadásul az ivadákok is lassan fejlődnek.

Nézzen kihalást élőben!

Már megint megelőztek minket, magyarokat. A nemzeti park a jólsikerült halmentő projekten felbuzdulva egy kihalásnéző-látványosság kiépítését tervezi, ahol a nagyérdemű és a szakemberek kulturált körülmények között követhetik figyelemmel, hogyan pusztul ki az élővilág eme parányi gyöngyszeme.

Nekünk is meg kellene fontolni, ne telepítsünk-e hasonlót, mondjuk a rétisasok kedvencz etetőhelyei mellé vagy a már betonnal bélelt és a még kibetonozandó patakmedrekhez...
kutatók épp egy vízbe pottyant sósmogyorókrémes
szendvicset keresnek

www.sfgate.com/cgi-bin/article.cgi
www.pahrumpvalleytimes.com/2007/Nov-23-Fri-2007/news/18058538.html
www.flmnh.ufl.edu/fish/InNews/pupfish2006.html

Dr. Székely Ádám: A harcsa és horgászata (Mezőgazdasági Könyvkiadó Vállalat - MOHOSZ, 1980, felelős kiadó: dr. Sárkány Pál, ára: 21,50 Ft.) című könyvében az ismeretlen illusztrátor megdöbbentő erővel ábrázolta a lótetűistállót. Dr. Székely műve egyébként forradalmat jelentett a harcsahorgászati szakirodalomban, vagy legalábbis egyfajta paradigmaváltás előhírnöke volt, kvázi, először merte azt állítani ugyanis, hogy az élő kishal a legjobb csali harcsára, nem pedig az agráriumban oly népszerű lótetű, a trágyadombok tigrise. A könyv kezdőmondata máig érvényes, mély emberi igazság: "A legtöbb horgász kimondott vagy kimondatlan vágya, hogy életében legalább egy nagy harcsát fogjon."

 

A mai nap délelőttjén A Pilisszentiváni horgászegyesület közgyűlésén volt szerencsém résztvenni. A tagdijbefizetést sajnos lekéstem, ellenben a 2007 évi beszámolót is.

 

Viszont a legszebb részt , a tagság, és bárki szabadon hozzászólásrészt sikerült elcsipni. A polgármester is résztvett a gyűlésen, ő volt az egyetlen, aki még nálam is később érkezett, és igen érdekes elképzeléseket vázolt a tó jövőjével kapcsolatban. A multinál, ahol dolgozom, erre minden gyűlésen külön fejezet szolgál, és a "Vision and Values" nevet kapta a keresztségben, amivel nyilván a jogdijgazda PR-os külsős cég agyig keresi magát.

 Mivel tavaly az utolsó előtti fát is kivágták a tó körül, felmerült a kérdés, milyen gyorsan növő fával kéne körbetelepiteni a tavat, ami nem szöszöl, mint a nyárfa?

http://www.pafi.hu/_pafi/palyazat.nsf/767f6c3e957e6df9c12572e7004a1842/687b5ca8502b0790c125738e003b77ec?OpenDocument

Remek pályázat. Egy kollázst képzelek el ahogy a srácok dobják a karbitos dobozt a tóba miközben a háttérben Apa integet a fával megrakott átalakított ladából. Vitathatatlanul tehetséges vonalvezetés, szinek kavalkádja, remekbe szabott prespektívák, kiválló szindinamika. Vajon mit szólna pl. az Európai Akadémia Galéria Köszhasznú Szervezet elnöke Géczi Ildikó művésztanár Budapest.

 

Ma Gödöllőre beköszöntött a tavasz. A fokgazdálkodás elismert szakértője is előmerészkedett szerverekkel fűtött szobájából. Nem titkolt célja, hogy tavaszra idomított harcsa csalit abszolváljon. Állatvédők, fel a barikádokra !

A fokgazdálkodás hamaros megoldása küszöbön áll. A probléma az időzítés. Ezért kénytelenek voltunk a megfelelő eszközt kifejleszteni, amellyel az első melegebb napon a sekélybe kimerészkedő pinafedél biztonsággal megfogható.

 

A legújabb tudományos kutatások minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a fokgazdálkodásnak helye van a mai mezőgazdaságban is. Azonban e sokat bizonyított módszer is igényel némi átalakítást, vagy inkább fogalmazzunk így: illesztést a mai kor adottságaihoz. 
A globális felmelegedéssel egyetemben változott a fok értelme is, és ezzel együtt a fok-redisztribúciós elképzelések. Hiszen nyáron kevesebb fok lett, télen viszont több. Ezért meg kell fontolni annak a lehetőségét, hogy a téli fokokból néhányat át kell tenni tavaszra, amely kedvező hatással lehetne a sekélyben gusztustalankodó pinafedélre, apácafúróra és  időben szélesebb allokáció esetén krokodilra.

Tegnap este a Mammut II táncszínpadán bemutatta az első hivatalos magyar salsa-figurát Yozuri Béla, a botrányairól elhíresült pilisszentiváni Yogibear-imitátor. A mozdulatsor az "El nino negro del caballo blanco" névre halgat, amely magyarul annyit tesz: A fehér ló fekete fia.