Stirlitz olvas:

A halász a négy alapvető foglakozás egyike a favágó, a földműves és az írástudó mellett a régi Kínában. A legenda szerint Fuxi volt az első, aki halat fogott, hogy megegye, és ő tanította meg az embereket a halfogás mesterségére és a halászháló készítésére. A Han-dinasztia idején a halászat teljes egészében állami ellenőrzés alatt állt. A halász mesterség igen nagy becsben áll Kína azon részein, ahol a rizs mellett, főként a hal jelenti az alapvető táplálékot. A 20. században halászathoz kapcsolódik Mao Zedong egyik híres mondása is, amelyben a partizán vezért a halászhoz hasonlította, aki szélesen elterítve kiveti hálóját, de a végét két kézzel tartja szorosan.

Noha a hajózás fejlődésével a bibliai időkben a Földközi-tenger vidékén a halászat helyenként már kereskedelmi méreteket öltött, az Ószövetség csak képletesen beszél e tevékenységről: a horogra akadt hal a bűnhődő gonosz képe, Jeremiásnál a halászat Isten szétszórt fiait gyűjti egybe. Pedig az a tény, hogy Jeruzsálem egyik kapujának Hal-kapu volt a neve, bizonyság rá, hogy a hallal kereskedés abban az időben már fontos szerepet játszott. A Földközi-tenger halai föníciai kereskedők révén jutottak el Jeruzsálembe. A Genezáreti-tó különösen gazdag volt halakban, de bőven volt hal a Jordánban és mellékfolyóiban is.

Többször szerepel a hal a Bibliában jelképes értelemben. Isten ítélete idején az ellenség mindenkit kifog hálójával. Ahogyan a hal nem tudja, mikor kerül hálóba, úgy nem tudja az ember sem, mikor éri veszedelem. A Jónást elnyelő nagy hal Jézus Krisztus halálának és feltámadásának a jelképévé lett. Az evangélium hirdetése emberhalászat. Izrael helyreállítása idején Isten sok halászt hív, úgy gyűjti össze népét mindenünnen.

Az Újszövetségben több fontos eseménynek a halban még ma is gazdag Galileai-tó vagy ennek melléke a színhelye; ezenkívül meglehetősen gyakran esik szó halról és halászatról. Péter, András, Jakab, János halász volt, s a halászat az apostoli munka képe. Péter és András apostolt Krisztus "emberek halászainak" nevezte. Jézus Krisztus olykor halnak mondta magát, a keresztényeket pedig halászoknak de átvitt értelemben Buddha is halásznak tekinthető.

A folyó- és tengerparti népek körében a halász a bölcs szimbóluma, aki a mélyből felhozza a gazdagságot.

A halászatot, mint a folyó- és tengerparti emberek életében fontos szerepet játszó, de többé-kevésbé bizonytalan kimenetelű munkát, számos hiedelem jellegű előírás és tilalom kísérte, amelyek a gazdag halfogást - a tengereken olykor a szerencsés visszatérést is - szolgálták.

A tobagóiak szerint a halászoknak a tengerre szállás előtt nem szabad olyan állatokkal játszaniuk, mint a kecske, birka, disznó, kutya, szamár vagy tehén, ugyanis ez esetben gyenge lesz a fogásuk. Úgy vélik, rossz dolog suttogni a halászat közben, mert ilyenkor haragossá válik a tenger. Hajóra szállás előtt nem ajánlatos a halásznak a parton üldögélnie, mert összepréseli szerencséjét, a halászhajóban pedig nem tanácsos szétterpesztett lábakkal ülnie, mert ez a pozíció megakadályozza a jó fogásban. Ha a halász vízmerőedénye a hajójában felfordítva áll, azt jelenti, hogy nem lesz fogása. Ugyanis a vízmerő felfordítása egyenlő a szerencse letakarásával. A halászok számára az egyik legbalszerencsésebb dolog az, ha véletlenül kifordított ruhával mennek ki a tengerre. Az örvénylés a tengeren ugyancsak balszerencsét jelent.

Viszont távol tarthatja a balszerencsét a halász hajójától, ha mielőtt a hajóba szállna, körbefordul a sarkán. Jó szerencséjükben hisznek a halászok akkor is, ha hajójukat olajokkal és kenőcsőkkel kenik be, vagy ha mésztejjel fürösztik meg, esetleg bokorról vágott ágakat és meszet visznek magukkal a fedélzetre. E praktikák távol tartja hajójuktól és személyüktől a balszerencsét. Sok halász hisz abban, hogy szerencséjét az a személy határozza meg, akit felébredés előtt először meglát. Ha az illető dolgos, szorgalmas ember, aznap szerencsés lesz halászatuk, ha viszont lusta, henye, akkor nem lesz jó fogásuk.

A thai halászok a jó szerencse érdekében a bárkáikra szalagokat kötnek, és a tenger istennőjéhez imádkoznak. Szerintük a hajón nem szabad halat sütni, mert ettől megriadnak a halak.

Az ír halászok mindig jobb oldalról szállnak be hajójukba, a nap járásával megegyező irányban futnak ki a tengerre. A hajójukat nem szívesen festik zöldre, mert ez a szín rosszat jelent a számukra; szerencsét hoz viszont a halászok után dobott széndarab. Megfigyelték azt is, hogy a Cregan vagy a Kerry családnevű emberek sohasem fulladtak vizbe.

Az izlandiak szerint, ha a halász halpucolás közben leejti a kést, és a kés hegye a tenger felé mutat, az azt jelenti, hogy jó fogása lesz legközelebb, amikor kimegy a tengerre halászni.

A skót halászok bizonyos állatokat és személyeket annyira balszerencsésnek tartanak, hogy még a nevüket sem szabad megemlíteni. A lazac helyett a "vörös hal" kifejezést használják, a disznót a "göndör farok", a patkányt a "hosszú farok" helyettesíti. A lelkipásztor "fekete palástot viselő férfi", "fehér torok", "prédikáló" stb. Sőt bizonyos családnevek például a Ross, a Coull és Whyte kimondása is tiltott. Az ember számára nélkülözhetetlen sót, amikor tengeren vannak, sohasem - még véletlenül sem - szabad megemlíteni. A balszerencsés szavak ellenszere a hideg fém megérintése. A halászatot meghiúsítja: ha nyulat vagy lazacot találnak a fedélzeten, ugyanezt jelenti a kitömött nyúlbőr is; ha a hálókat a hajó kikötő felé eső oldalán vetik vízbe; ha az első fogás előtt esznek; ha az elsőként fogott halat nem véreztetik ki. A halász feleségeknek, amíg férjük kinn tartózkodik a tengeren, nem szabad fésülködniük. Régi halász hagyomány, hogy megsózzák a hálóikat, hogy szerencséjük legyen, és időnként egy kis sót a tengerbe is szórnak, hogy elvakítsák a rossz tündéreket.

A Tobagó-i kerítőhálós halászok közül sokan erősen hisznek abban, hogy vannak olyan emberek, akik titokban "összeköthetik" a hajót a kerítőhálóval. Ennek az a következménye, hogy sem az összekötözött hajó, sem a háló nem tud halat fogni. Az egyetlen lehetőségük a halfogásra, a hajójuk "kibogozása". A hiedelem szerint, ha a hajót és a hálót "összekötik", akkor egy halász az út során elsodródhat, és örökre elveszhet a tengerben.

Már Polinézia őslakói tapasztalták, hogy amikor a banánfüzérekkel megrakott hajóikkal hosszú útra keltek, sok hajó nem tért vissza. Viszont, ha nem volt a hajón banán, akkor többnyire hazatértek, ezért a hajók eltűnéséért a banánt okolták. Végül is kiderült, hogy a hetekig tartó utazás során a banánokból a banánpókok által lerakott peték ezrei keltek ki, és amikor a halászok álomba szenderültek, az igen mérges banánpókok halálra marták őket. A holtestekkel teli, felügyelet nélkül maradt hajók a tenger mélyén végezték.

Európában a halászhajók kifutása előtt rossz előjelnek tartják, ha a mezőn a tehenek elfekszenek. Ha viszont állva legelésznek, jó ómen. Ennek a hiedelemnek az alapja, hogy a legtöbb állat biológiai órája a hold járását követi. Tehát ha a tehenek fekszenek, akkor a halak is passzívabbak, ezért ilyenkor nyilván rosszabbak a halászok kilátásai.

Egyes halász- és horgász tradíciók szerint balszerencsés dolog olyankor megházasodni, amikor a halak nem harapnak. Ugyancsak rossz ómen, ha a horgászfelszerelés közelében egy kutya ólálkodik. A skót halászok pedig azt vallják, hogy a szombaton tartott esküvő után egy hétig nem ajánlatos tengerre szállni.

Bár a halfogás sikeressége nálunk kevésbé volt meghatározó, néhány előírás a hazai halászhiedelmek köréből is fennmaradt. Általános hit volt, hogy a hálót holdtöltekor kell kötni, hogy jobban megteljék majd hallal. Néhol a kötést Luca napjától karácsonyig végezték; továbbá a hálóba szerencsét hozó mágikus tárgyakat (pénzdarabot, szentelt étel darabját stb.) kötöttek. Munkába induláskor a hálóba vagy a markukba köptek, amikor vízen voltak, kerülték a káromkodást.

Forrás: terebess.hu

Világnapra

Photofile.ru

VALÓDI MAGYAR SZAKÁCSKÖNYV IRTA: ZILAHY ÁGNES
Kiadja: A "MAGYAR NŐK LAPJÁ"-nak kiadóhivatala
Budapest, 1892.

A szépen, tisztán megmosott rákok apró lábait szedjük le gondosan, hogy a nagyollója és farka a ráktesttől szét ne hulljon, ha leves előtt vagy leves után használni akarjuk. (Csak e haszontalan apró lábakból gazdaságos a rák vajat késziteni.) Ha tehát leszedtük az apró lábakat, tegyük mozsárba és törjük meg azon nyersen, a lehető legjobban, mig csaknem péppé válnak azok a csontos kis részek;akkor tegyünk tiszta kis lábasba egy kanál vajat - vagy zsirt; ha jó forró lesz, tegyük az összetört ráklábakat a zsirba. Kavarjuk egy negyed óráig, mig jól megveresedik és egészen megszárad a rák héjasrésze,mert akkorra a zsir szép vörös lesz; szürjük át szitán e zsirt - vagy vajat - és tegyük félre használatig. Levesekbe, és némely hal- vagy rák-ételbe kitünő szolgálatot teszen, igen jó ize és szép szinével.

Jesús Matallana, a Barcelonai Autonóm Egyetem kutatója az Antarktisz legnagyobb félszigetét körülölelő Bellingshausen-tengerben fedezte föl 615 méter mélyen azt a tetszetős külsejű halat, amelyet aztán minden idők leghíresebb spanyol ichtiológusáról, Atila Esteban Gosztonyiról elnevezett nemzetségbe sorolt be, Gosztonyia antarctica néven.  

A felfedezést rejtő helyet az utóbbi időben érdemtelenül hanyagolták a tengerbiológusok - kutatóhajó utoljára akkor járt erre, amikor Amundsen még csak szánkókat faragtatatta Oslóban a Nagy Sarki Túrához, 1904-ben.

A magyar törvények illetve a kialakult gyakorlat gyalázatos állapotban lévő élővizeinken szabadrablást tesz lehetővé a halászati jog gyakorlóinak. A jogokhoz fillérekért - nem túl átlátható rendszerben, valós verseny nélkül - hozzájutott halászati cégek tevékenységét gyakorlatilag senki sem ellenőrzni, az illetékes halászati felügyelők többnyire szoros kapcsolatban állnak ezekkel a cégekkel, sokszor azokban dolgoztak, még azokkal a szerény jogokkal sem élnek - társadalmi halőrök kinevezése, személyes ellenőrzés -, amelyekkel a törvények fölruháznák őket.

És mit tehet a horgász, az egyszerű civil, amikor azt látja, hogy ívásidőben végig van varsázva az összes lehetséges csukaívóhely? Eddig semmit nem tehetett. A Mohosz kussol, a felügyelő az ő emberük, halőrzés nincs. De 2009 van, internet van, lehet írni a Szálkának, és mi az arcába mászunk a rablóknak.

Ha összehasonlítjuk a Tisza-tavat és a folyót Köre alatt, látjuk, hogy kikötő szempontjából óriásiak a különbségek. Míg a tavon egymást érik a kikötők, kempingek, addig a folyón lefelé alig találunk horgászcsónakunk tárolására alkalmas kikötőt. Így azért nem kell annyira csodálkozni, hogy nincs komoly horgászturizmus. Tudomásunk szerint kimondottan csónakoknak szánt kikötő Kisköre és Csongrád között Martfűn van. Persze a Wiking tiszaroffi, szolnoki és csongrádi yachtkikötője rendelkezésre áll, de egy horgászcsónakot havi 13eFt-ért tároltatni egyébként is luxus, pláne manapság.

Nem tudni, hogy mi lehet a fő oka annak, hogy a folyón nincs csónakkikötő. Egy viszont biztos, igény lenne rá. Ha végignézzük a folyót, csónakot tárolnak sok helyen, fához, régi műtárgyhoz kötve, annak ellenére, hogy lopják rendesen. Szerintem a Tisza menti falvak akár mindegyikében lehetne csónakkikötő, egy horgászbolt-büfével kombinálva biztosan megélne tavasztól őszig. De jelenleg erről szó sincs, aki most lép, az monopol helyzetben indul, még válogathatna is, hogy csak egész éves tárolást vállalna.

Egy kikötő létesítése nyilván nem egyszerű, ha az lenne, akkor azért több próbálkozás lenne rá. Több, mint tíz engedély beszerzése komoly akadály, nehéz leküzdeni. Az önkormányzatok előnnyel indulnak egy vállakozóval szemben, mert sok vízparti ingatlannal rendelkeznek, így könnyen találnának olyat, amelyikre kapnak engedélyt. Meglévő engedéllyel biztosan találnának olyan vállakozót, aki üzemeltetné. Ez könnyen maga után hozná egy horgászbolt, büfé, kemping, netán panzió létesítését, ami egy kistelepülésnek komoly fejlődést jelenthetne. Előnyben vannak azok a települések, ahol a yachtkikötők vannak, mert azoknak már most is van forgalma, ráadásul más célközönséggel, mint a csónakkikötőé, így a szolgáltatásoknak szélesebb felvevő piaca lenne. (Igaz, hogy más igények vannak, de az arany középút itt biztosan járható lenne.)

II. rész: Első reakció

Stirlitz hosszan tűnődött a Központ üzenetén.

Kétszer is dekódolta, hátha csak véletlenül írtak az elvtársak fasságokat, de minden érvényes kódkönyvből ugyanazt silabizálta ki.

A kommunista értékek védelmében, Sztálin elvtárs parancsára mielőbb vízlépcsőt kell építeni.

Az Alföldön. 

Stirlitz jó katona volt, derék volgamenti német családból származott, tudott késsel-villával enni, és ha úgy alakult, gopakot táncolni.
Tudta jól, kommunisták számára nincsen lehetetlen, őket másféle anyagból gyúrták.

Sztálinért majdnem mindent megtett, ha feladatot kapott, gondolkodás nélkül végrehajtotta.

De most tanácstalanul üldögélt, töprengett maga elé.

Kinek jó ez a duzzasztógát?  

Mit akar ezzel Sztálin? Nem elég, hogy dugdossák a tokaji biomaszat-égető üzem hatástanulmányát, nem elég, hogy osztrák szemétégető miatt térdel a külügyminiszter, most ez a tiszai projekt, nehéz lesz eladni.

Stirlitz gyufaszálakból próbálta kirakni a vízlépcső axonometrikus metszetét a csupasz, fekete asztalon. Nem sikerült, először egy kormorán, később Bormann profilja jött ki.

El kell mennem Müllerhez, gondolta Stirlitz.

Agyrémnek tartja a csongrádi vízlépcső-építési terveket Lőrincz István, a duzzasztómű megvalósíthatóságáról készült tanulmány környezetvédelmi fejezetének szerzője. Szerinte aki természetvédőként mást állít, azt zsebre tették a beruházást támogató politikai erők.
 
A Csongrád megyei önkormányzat megrendelésére készült dokumentum külön fejezetben foglalkozik a duzzasztóépítés környezeti hatásaival.
Bizonyára abban bíztak az anyag elkészítését sürgetők, hogy a szakmai vélemények kidolgozása után közeledhetnek az álláspontok a két tábor között, erre azonban egyre kisebb esély mutatkozik. Mégpedig azért, mert a környezetvédelmi fejezet írója sem talált olyan érveket, amelyek a vízlépcsőépítés mellett szólnának.

– Engem arra kértek, hogy állítsam szembe egymással a mederduzzasztás pozitív és negatív hatásait. Arra a következtetésre jutottam, hogy a természet szempontjából semmilyen pozitív hozadéka nem lenne egy csongrádi vízlépcsőnek – nyilatkozta lapunknak Lőrincz István, aki csak Afrikában talált példát arra, hogy a mederduzzasztás kedvezően hatott a környezetre.


Árvíz a Tiszán 2006-ban. Ha megépülne a vízlépcső, akkor a hasonlóan magas, tartós vízállás miatt a kecsegék könnyen kipusztulnának. Fotó: Tésik Attila

A Hortobágyi Nemzeti Park egykori munkatársa szerint nélkülözik a szakmaiságot azok a megfogalmazások, hogy tisztább lenne a folyó vize, ha betongát épülne a Tiszán. A szakember szerint állóvízzé válna a folyó a duzzasztó közelében, és algásodás kezdődne meg ezen a szakaszon, a Tisza feliszapolódna, a folyó halfajösszetétele pedig drasztikusan megváltozna.
Lőrincz István példaként a kemény medret kedvelő kecsegét említette, ami eltűnne a folyóból.
Elszaporodnának a keszegfélék, és a tiszavirágzás látványáról is lemondhatnának az itt élők.
– Ez egy agyrém. Aki természetvédőként mást állít, azt zsebre tették a beruházást támogató politikai erők – állította Lőrincz István, aki szerint átlátszó a döntéshozók viszonyulása ehhez a projekthez.
Úgy véli, arról kevés szó esik, hogy a Csongrád és a Szolnok közötti Tisza menti települések körében sincs egyetértés e fejlesztés kapcsán.

Tálas: Az arborétumot fenyegetné a talajvíz

Megoszlanak a vízlépcsővel kapcsolatos vélemények a Csongrád fölötti kistelepüléseken.
Tiszasas polgármestere, Laskai István például lapunktól értesült a konferenciáról, szerinte mindenképp egyezségre kell jutni ebben a témában.
Sinka Ferenc, Tiszaug első embere vízlépcsőpárti, de az önkormányzat még nem határozott arról, támogatná-e a beruházást.
A tiszakürtiek óvatosak. Részükről sok függ attól, hogy milyen vízszintemelkedéssel járna a Tisza duzzasztása.
Tálas László polgármester szerint felvizesedne a környékük, az arborétumot pedig tönkretenné a talajvíz.

Mikor nemrég lenyomott a takonykór, sokat tévéztem. Olvashattam volna persze, de már nem is nagyon láttam a láztól, összefolytak a betűk. A laptopot meg féltettem a vírustól, folyton tüsszögtem, nincs rajta ablaktörlő, szar kínai gagyi. Szóval tévéztem, ezzel gyógyítottam ki magam, a sok gügye reklámnak, beszédhibás politikusnak, műmellű hírolvasónak ugyanis komoly hatása van az élő szervezetre, beleértve a baktériumokat is. Ha még egy napig tévét kellett volna néznem, abba döglök bele, inkább meggyógyultam.

Kéremszépen, a tévések nem viccelnek. Régen az volt a mottó, hogy minden eladható filmben legyen kutya, vagy minimum egy gyerek. Most ezt tovább fokozták a sellőkkel, mindenki tudja miről van szó, mitológiai lények, a görög hajósok néreiszeknek nevezték őket. Gondolom, mikor már hónapok óta romboltak a Jón-tengeren, már néha a delfint is megugrották volna. Érdekes módon a germán mitológia is megalkotta a sellők mondakörét, az övéké sem volt sokkal barátságosabb a hajósokhoz, mint a görögöké. A leghíresebb germán sellő Loreley, Heinrich Heine is megénekelte, jawohl, natürlich.

Szóval, a modern amerikai médiamitológia újra felfedezte a sellőket, egy napra két ilyen filmet raktak, biztosan a szabad verseny jegyében, vagy ötlettelenségből. Nos, az amerikai sellők hableányokká léptek elő. Mindenféle kunsztot tudnak a vízben, de leginkább arról nevezetesek, hogy bombanők, segg alatt halfarokkal, amit hol hordanak, hol nem. Nagyjából mindkét film erről szólt, és mivel semmi jobb téma nem jutott eszembe, rakok be pár képet, mintegy influenzia utókezelésként.

Splash
(Nagy csobbanás)
1984
Daryl Hannah

Fish Tales
(Hableány a horgon)
2007
Kelly Brook

Egy brit horgász fogta ki Tájföldön Thaiföldön azt az édesvízi tüskésráját, amely tömege elérheti akár a 350 kilogrammot is, és ezzel lehet, hogy elnyeri a legnagyobb horgászbottal zsákmányolt édesvízi hal címét.

A Mekong-folyó réme nem csak az amúgy biológusként is tevékenykedő Welchet dolgozta meg alaposan, hanem még tizenkét helybélit is - ennyien kelletek ugyanis, hogy partra sikerüljön vonni, és még további tizenhárom, hogy beletegyék egy felfújható osanosmedencébe.

A fárasztás sem szűkölködött akciófilm-elemekben, a porcos többször is kis híján felborította a csónakot, ide-oda rángatta a horgászt, és beleásta magát az iszapba.

Végül is visszakerült éltető elemébe, miután Welch megjelölte, DNS-mintát vett belőle, és csókot nyomott a homlokára.

http://www.guardian.co.uk/world/2009/feb/24/stingray-catch-thailand-fishing 

Via Plastik Mikroblog

I. rész: A központ üzen

Maximillien Otto von Stirlitz SS Standartenführer szokásos kedd reggeli teáját szürcsölgette fogai közé szorított kockacukron által, csak úgy háziasan, előkelően csészealjból, mikor a reggeli online oldalak között felfigyelt az alábbi rejtjeles üzenetre:

Duzzasztóért lobbizna Csongrád

Előtanulmány készült egy esetleges csongrádi duzzasztóműről a Tiszán. Elsősorban a talajvízszint-süllyedés megállítása és a hajózás lehetővé tétele lenne a cél, mégis borítékolható a „vízlépcsőlobbi” és a környezetvédők közötti ádáz küzdelem.

Lassan két hete tolom ide-oda a következő hírt:

2009. február 12., csütörtök (MTI)

Az elkészült tervek szerint akár már az idei év végéig megoldódhatnak a Rába habzásával kapcsolatos környezetszennyezési problémák - mondta Göncz Kinga külügyminiszter csütörtökön Budapesten, miután találkozott osztrák kollégájával, Michael Spindeleggerrel.
A megbeszélés utáni sajtótájékoztatón szó volt a heiligenkreuzi
hulladékégető ügyéről is, amellyel kapcsolatban Göncz Kinga
kifejtette: arra kérte az osztrák külügyminisztert, segítsen abban, hogy olyan megoldás jöjjön létre, amely kielégítő mindkét fél számára. Amíg ez a megállapodás nem jön létre, addig ne kezdődjön el az építkezés - tette hozzá.
A témával összefüggésben Michael Spindelegger azt mondta, ez olyan kérdés, amelyet az érdekelteknek helyben kell megbeszélniük egymással. A kormányok nem tudnak kényszerítő erővel hatni a résztvevőkre - hangsúlyozta.
Mindkét külügyi tárcavezető a helyi megbeszélések fontosságát
hangsúlyozta a hulladékégetővel kapcsolatban.
A magyar környezetvédelmi minisztérium vasárnap közölte az
MTI-vel, hogy fellebbezést nyújt be az Őrségi Nemzeti Park a
burgenlandi hatóságok döntése ellen, amellyel első fokon engedélyezték a heiligenkreuzi hulladékégető megépítését. Az égető ellen már több magyar és osztrák környezetvédő szervezet, a Heiligenkreuz-cal szomszédos Mogersdorf képviselő-testülete, valamint Szombathely polgármestere is tiltakozott.
Michael Spindelegger a csütörtöki tájékoztatón a Rába habzásával
kapcsolatban - Göncz Kingához hasonlóan - úgy vélekedett, hogy rövid időn belül jó megoldás születhet az ügyben. (A Rába több éve habzik osztrák bőrgyárakból érkező szennyeződés miatt.)
Az osztrák diplomácia vezetője továbbá kiemelte, Ausztria számára
különösen fontos a regionális partnerség, amelyet a Duna menti
országok együttműködésének keretében szeretnének kialakítani.
Göncz Kinga elmondta: a megbeszélésen szó esett a következő közös
kormányülésről, amelyen téma lesz egyebek mellett az energiapolitika - amely a januári gázkrízis miatt különösen fontos -, valamint a kultúra. Hozzáfűzte, mindkét ország számára különösen fontos a Nyugat-Balkán európai integrációja.

Gratulálok a külügyminiszter asszonynak, ügyesen elérte, sikerült beszélgetni a sógoroknál dolgozó kollégával, nagyon szépen köszönjük.

Volna pár kérdésem:

-   Hol lehetne megtekinteni az elkészült terveket? Egyáltalán, milyen tervekről van szó, műtárgyak kiviteli terveiről, hatástanulmányokról, mikről?

-   A hulladékégető üzemét hogyan lehet mindenki számára kielégítően alakítani, néha megfordítjuk az uralkodó széljárást, páros napokon mi szagoljuk, páratlanokon pedig a sógorok? 

-   Tessék már megkérdezni az osztrák kollégát, hogyan értette azt, hogy "A kormányok nem tudnak kényszerítő erővel hatni a résztvevőkre", ezen ugyanis konkrétan beszartam, akkor ki a tököm tud rájuk hatni, a helyi önkormányzatok, vagy az uhudler, vagy mi, bazmeg Michael.

-   Van-e összefüggés a Rába habzás (rövid időn belül tervezett) megszűnése és a bőrgyárak bezárása között? Egyre több gyár dobja be a törölközőt, mert elfogynak a rendelések, ahogy csökken a gépkocsigyártás, úgy csökken az igény az üléshuzatokra, bútort is egyre kevesebbet gyártanak, "kész, fújt a bőrgyár". 

Mindenesetre mégegyszer gratulálok, és mert nem akarok igazságtalan lenni senkivel szemben, aki a Rába habzása ellen harcol, ezért hadd említsem meg kedvencz EU-parlamenti képviselőm, Olajos Péter nevét.
Biztos vagyok benne, hogy sok kört futott a sikerért, ha másként nem, axelrose kendős fejjel, gatyában motorozva.

Úgy néz ki, hogy a Szálka nem tud szabadulni a témától. Néhány gondolatot én is hozzáfűznék. A csongrádi duzzasztó ismertetése jelenleg kb. olyan, mint egy gyógyszerreklám, ami a potencianöveléstől a körömbenövésig mindenre jó. Hihetőbb lenne, ha az előnyöket és hátrányokat is felsorolnák. Kíváncsi lennék például a következőkre:

Az egyik szlogen, hogy javulni fog a turizmus. Vajon mi lesz majd a vonzerő a mostanihoz képest, ha Csongrádon medertározás lesz? Ami a jelenlegi állapottól annyiban különbözik, hogy állandóan magasabb lesz a víz és aszályos időszakban alig áramlik. Mondjuk a fő turisták jelenleg a vízi sportokat kedvelők, horgászok, fürdőzők.

A vízi sportokat nem sokban befolyásolja az, hogy a mederben sok vagy kevés a víz, vízisíelni, evezni így is lehet, úgy is lehet, plusz vízfelület nem lesz.

A horgászok jelenleg az alacsony vízállást szeretik legjobban, és nyilván kedvelik a folyóvízi halfajokat, hiszen ezért jönnek a Tiszához. Ha elköltöznének a kecsegék, márnák, jászok, akkor sokat veszítene vonzerejéből. Az a kérdés is felmerül, hogy ha valamilyen okból mégis növekszik a horgászok száma, akkor mit csinálnak az önkormányzatok. A kérdés arra vonatkozik, hogy most is sokkal komolyabb horgászturizmus lenne a Tisza mentén, ha az önkormányzatok csónakkikötőket létesítenének. Nem sokat lehet várni, ha a jelenlegi vonzerőt sem képesek kihasználni.

A tiszai strandok a homokpadokon vannak, ezek csak nyári kisvíznél bukkannak elő. Nyilván a duzzasztás után nem tűnnének el, de nem sokan fognak napozni, fürödni egy olyan homokpadon, ami pár méter víz alatt fekszik.

Természetvédelem - a példa minden esetben a Tisza-tó. Igen, csak ez távolról sem fog a Tisza-tóra hasonlítani. Itt nem lesznek elöntött területek. A mostani állapothoz képest annyi változás lesz, hogy nyári vízhozamnál átmegy állóvíz jellegbe, tehát a tipikus folyóvízi élőlények el fognak tűnni.

Természetvédelemi szempontból pozitív hatás lehet a víz visszatartása, és a talajban való felhalmozása (ami a már meglévő vésztározók megfelelő használatával, és oldaltározókkal tökéletesen kivitelezhető.) Valamint az emberi szennyezések is jobban hígulnak nagyobb víztömegben.

Árvízvédelem. Ez a legnagyobb kamu. Hogyan bontják meg a tér-idő határait, hogy a tározott plusz víz ellenére növekszik az árvízi kapacitás?

Öntözés ez rendben van, öntözővíz tározására alkalmas a tározó, más kérdés, hogy erre tökéletesen alkalmas lenne egy oldaltározó is (a Zagyván van belőle néhány, nagyon jól működnek horgásztóként is), a folyó életének befolyásolása nélkül. Egy oldaltározó valóban új életteret teremtene a jelenlegi romlása nélkül.

Hajózás. Nos ez ismét valódi pozitívum, mert biztosabbá válik a hajózhatóság. Itt azért ismét felmerül egy kérdés, mégpedig, hogy a Duna-Tisza-csatorna nélkül is megéri-e majd a hajózás. Mert ha a Dunán akarják végül elszállítani az árut, akkor vasúton vagy autópályán 100-200km, amíg egy fővárosi kikötőbe eljut az áru, addig vízen 800-1000km ugyanez. (Persze, ha Romániába akar szállítani valaki, akkor nem.)

Áramtermelés. Ha saccolnom kéne, akkor azt mondanám, hogy optimista hozzáállással a tiszalökihez hasonló teljesítményű lesz (bár kisebb a folyó esése), 11MW. Mondjuk itt is felmerül az a kérdés, hogy ennek megléte nem csökkenti-e a kiskörei teljesítményét, hiszen növeli az ottani alvízszintet, így kisebb lesz az ottani esés, és teljesítmény. Tehát a valódi energiatermelés nem biztos, hogy lesz annyi.

Teljesen laikusként, kicsit átgondolva ezek jutottak az eszembe. Illetve még néhány kérdés, amire érdekelne a válasz: Miért nem lett a tervezett magasságra duzzasztva a Tisza-tó? A becsei duzzasztó miért nem az eredetileg tervezett magasságra duzzaszt? (Esetleg a síkvidéki tározás ennyit tud?) Miért nem jó egy oldaltározó, a vésztározók mintájára? Nem szabad elfelejteni, hogy úgyis laikusok döntenek (politikai, civil szervezetek, választók), tehát a szakembereknek célszerű lenne érthetően tájékoztatni. Elhiszem, hogy jelenleg az uniós forrásokat el kell költeni, de ha lehet, akkor az ésszel való elköltés mellett tenném le a voksom.

Esetleg akar valaki Természeti értékek (?!)  kategóriában szavazni ?

Alig három napja, hogy egy brit repülőmérnök a februárban szolgálatba állított Google Ocean segítségével felfedezte az ókori filozófus és történetiró, Platón krónikájából ránkhagyott legendás ország, Atlantisz nyomait.

Ma pedig az áll a napilapok hasábjain, hogy a délutáni teázás hazájának szülötte óriási szonárbakot lőtt, a csupa derékszögből álló mátrixrajzolat kábé annyira emberkéz alkotta, mint a Marson látható, sejtelmesen bámuló Hiller István-fej. Mielőtt belekiabálná bárki a "Már megint egy Roswell!" -t a monitorba, lerántom a mélytengeri leplet: a vonalkák valójában a tengerfeneket ultrahangozó hajók mérési adatainak összegzésekor keletkeztek, teljesen technikai jellegűek, a valóságos víz alatti formákhoz semmi közük - állítja legalábbis a Google.

A Szálka eddig is sejtette, hogy itt valami másról lehet szó, de mi legelőször egy sokkal kézenfekvőbb magyarázatban gondolkodtunk, miszerint a barázdák tényleg emberi beavatkozás nyomai. Mint ahogy már korábban beszámoltunk róla, néhány pofátlan halász olyan módszerrel űzi természetpusztító tevékenységét, amely már az űrből is észlelhető. Adta magát a feltételezés, hogy hátha ez is az, annál is inkább, mivel az ilyen jellegű fenékformák a Mexikói-öbölben a leggyakoribbak, pont ott, ahol a halászcsürhe "lebukott". Visszanézve a régebbi híradást azonban világosan látszik, míg hogy a halászbrigád útvonala teljesen sztochasztikus jellegű, leginkáb az elfogyasztott viszki és a kormánykerék körüli verekedések függvénye, addig a digitális fenéktérkép vonalai mindig merőlegesek egymásra.

A süllő szó eredetéről bontakozott ki vitaszerűség a Nyelvész fantázianevet viselő nyelvészvitafórumon, konkrétan a Volt-e török-magyar kétnyelvűség? topikban. Külön a hozzászólásra sajnos nem lehet linkelni, ezért az egész topikot ugróhivatkozzuk legitt.A kovacse nickű júzer egészen kimerítő és pazar levezetése a süllő szó eredetéről, csuvas referenciákkal.

Stílusosan a Népszabadság nevű, ökológiai kérdésekben mindig is mérvadónak számító lap reklámozza a Betonozzunk Egy Kurvajót Mozgalom újabb, illetve harminc év után újramelegített akciótervét, amelynek célja a csongrádi vízlépcső megépítése.

A legviccesebb, hogy a környezetpusztítás régi vágású szakemberei megpróbálnak lépést tartani a korral, és retorikájukba már beépítették a környezetvédő érveket is, most például a globális felmelegedést rántják elő, mint a vízlépcső szükségessége melletti ultimate indokot:

 Duzzasztás nélkül kiszáradhat a Tisza

A klímaváltozás sürgetővé teszi a csongrádi vízlépcső megépítését

A globális felmelegedés kikényszeríti, hogy érdemi lépéseket tegyenek az alföldi vízvisszatartás érdekében - egyebek között azt is, hogy Csongrádnál megépüljön a Tiszán régóta tervezett duzzasztómű. A különböző pártállású politikusok egyetértenek ebben, egyes természetvédők viszont ellenzik a duzzasztó megépítését. 
 

Az írás kulcsfigurája Ördögh József vízügyes, aki már 1978-ban építésvezető volt a csongrádi vízlépcsőt előkészítő beruházásokon, és azóta várja (ma már nyugdíjban) azt, amiről minden vérbeli tájbetonozás affinitású építőmérnök álmodik, egy faszányos vízlépcsőt. 

A teljes cikk itt elérhető:

http://nol.hu/lap/zold/lap-20090219-20090219-42

Az egyik legszebb rész (most mellőzve az olyan közgazdasási dilettantizmusokat, hogy azért kell válság idején vízlépcsőt épiteni, mert nem keletkezik eladhatatlan áru), ahogy a valóban környezettudatosan gondolkodók, és tenni akarók véleménye megjelenik az írásban, egyszerűen szitakötővédőknek degradálva őket:

A természetvédők szerint viszont károkat okozna a csongrádi duzzasztómű megépítése. Lőrincz István környezetvédelmi szakértő a csongrádi tanácskozáson is elmondta: a világon már megépült valamennyi duzzasztómű csak kárt okozott a természeti környezetben. Tanulmányában a tervezett csongrádi duzzasztómű vonatkozásában is hosszan sorolja azokat a védett fajokat, amelyeknek életterére káros hatást gyakorolna a beruházás. A politikusok és a szakértők elismerik, hogy valóban összébb szorulna például a sárgás szitakötő élettere - megjegyzik azonban, hogy ha választani kell, ők inkább az emberek megélhetését igyekeznek szem előtt tartani. Amikor a politikusok az emberek megélhetéséért vízlépcsőt épittetnek. Ez már egyenértékű vízió azzal, ha például az ember beülne a Hattyúk tavára egy olyan kortárs feldolgozásban, ahol mondjuk Siegfried (vagy akár Odett) szerepét az örök beugró Drazsé (Draskovics Tibor) játszaná. Igen, ez még víziónak is borzalmas.

A téma nem hagyta érintetlenül a csongrádi horgásszervezeteket sem, hamár a horgászturisztika is tényező lett a vasbeton és az energiatermelés mellet.

A Peca.hu-n megjelent véleményükből az alábbi részletet emelném ki:

 – Sokkal nagyobb a baj most a Tiszával kapcsolatban, minthogy legyen-e duzzasztó, vagy sem. A csongrádi szakaszon az őshonos halállomány vészesen lecsökkent, horgásztapasztalatok és felmérések is ezt igazolják, de hiába mondja az egyesület évek óta – jegyzi meg az elnök lemondóan.
– A természetes vízi halászat egyszerűen kizsákmányolja a folyót. Őstermelőként, mindenféle kontroll nélkül dolgoznak a halászok. 33 kishalász engedély van kiadva Csongrádtól Röszkéig, míg a Csongrád-Záhonyi szakaszon ennek csak a töredéke! Ráadásul amíg a felsőbb szakaszokon védik a vermelő helyeket, itt szabadon lehet halászni az összeállt halakra télen is. A halászati tevékenység önkontrolljára volna szükség, amire a Dunán is van példa, de az úgy nem megy, hogy ha 176 fenék varsa van kitéve a fahídtól Bokrosig.
A halászok saját bevallás szerint 40-50 mázsa halat zsákmányolnak évente, míg a horgászok 4,5kg/fő halat fognak a Tiszából.

Gyapjas Mihály hozzátette még, hogy évenként 50 millió forintot fizetnek be a területi jeggyel a Csongrád megyei horgászok az illetékes halász szervezetnek, de hogy ebből visszaforgatnának valamit, azt nem lehet tapasztalni.
Ráadásul, – a csongrádi egyesület ugyan nem, de – a megyei horgász szervezetek egy része is a szegedi Tisza Halászati Szövetkezettől veszi a halat.
A folyó is meg tudna termelni 6-7 mázsát folyamkilométerenként, de nincs rá mód, mert az ívó halakat lehalásszák, de ha le is tud ívni a hal, akkor az ártérből nem tud visszajutni a főmederbe, mert nincsenek meg a szivárgók, a víz kezelője pedig nem végez ivadék mentést. De azok az ikrák sincsenek biztonságban amiket a folyó menti kövekre raknak a halak, ezeket ugyanis a nagyteljesítményű kishajók, jachtok hullámai kiverik a partra.
– Ha így megy tovább, 10-15 éven belül nem lesz hal a vízben – mondta az elnök végül keserűen.

 Tehát a horgászturizmus fejlődéséhez élőhelyvédelem, halvédelem kéne, nem pedig vízlépcső.

Ma már mindenféle társadalmi csoportnak, rétegnek, különféle sportegyesületnek, gazdasági szervezetnek, vagy az őket ellenőrző hivataloknak is saját indulójuk van. A fradihimnuszt az óvodások is fújják, munkásőrinduló és a bányászinduló valamiért kiment a divatból, szerencsére jöttek bankok, közösségépítő marsokkal, és ha jól tudom az Apeh dolgozók is saját indulót fütyörésznek.

Ezen felbuzdulva keresgéltem a neten, hátha akad a horgászoknak is indulója, de nem találtam sehol. Nemaddiga, ez így nem korrekt, gondoltam, 337431 ember nem létezik el valami lelkesítő, kórusra és (esetleg vagy) fúvósokra hangszerelt dal nélkül.

De hiába írtam be egyben és külön a horgászinduló, horgász-himnusz kifejezéseket négyféle keresőbe, nem találtam semmi értékelhető dolgot. Nem írnám le, mi mindent dobott a gép, az angol nyelvű keresések voltak a legizgalmasabbak, találtam is egy oldalt, ahol a 2002. évi skótduda vb. győztes zenekara adja elő a Tom Fisher's March cím művet, jó pénzért letölthető az egész album, a kéményseprők és sajtkészítők kedvencz himnuszával együtt.

Végül is egy német weblap segített ki, hiába na, a jó svábok persze írtak indulót a halászoknak, mit indulót, menüettet, bazameg.

Hallgassák egészséggel.

Ha valakinek van elfekvő, lejátszható formátumú indulója, himnusza, népdalgyűjteménye a halak körül, és ezt önzetlenül megosztaná, dobjon már egy mailt. Azon is gondolkodtam, volna-e igény pályázatot íratni, legalább a legyezőhorgászok, vagy bojlifanok tudnák ezt értékelni.

Van egy nagyon kedves barátnőm, Hagi, akit nem csak azért utálok zsigerből, mert minden télen elutazik elutaztatják a trópusokra (bár ez önmagában is megérne egy rozsomák-fintort), hanem ráadásul csaj létére ott meg is horgásztatják, de nem akármilyen helyen, hanem egy olyanon, amiről még Hemingway is csak Herman Ottót olvasgatva álmodott Alcapulcóban, ráadásul fog is, és hazaérkezvén mindezt pofátlanul el is meséli nekem.

A bődületes arcátlankodás színtere ezúttal Elefántcsontpart volt, annak is egy olyan spéci óceáni pályája, amilyen nálunk az úszó szaros Ördög-árok kifolyója, csak tengeri méretekben. Egy megaolajiparisztikus fúrótorony-komplexum közvetlen környezetéről van szó, ahol izmos, hónapokra összezárt férfitestek egymásnak feszülve dolgoznak naphosszat, és anyagcseréjük (csakúgy input, mint output) közvetlen kapcsolatban van a vízzel, ezzel odacsalogatva a kisebb perverz halakat. Erre aztán odabandázik a cápa, ton, és a hatalmas kard.  Ideális nagyhalas horgászvíz.

Barátnőm saját szavaival regéli a történteket, nem lövöm le a poént, de elszabadul a végén (videó!) egy szűk négymázsás pallos is, amelyet egy fekete fiatalember szerencsétlenkedik le egy kandelláber méretű vágóhoroggal egy diszkóparóka-szerű medúza-imitációról. Galamblelkű tudósítónőnk azt már nem rögzítette mobiltelefonjával, hogyan veri ki a törzsfőnök az ügyetlenkedő fiatal elefántcsontparti metszőfogait a falu egy hónapi kajájának eleresztése miatt.

Horgászkaland Afrika partjainál

 

Bár kedvenc horgászbarátaimnak már régóta nyafogok, hogy ugyan vigyenek el magukkal hallesre, eddig nem sikerült egyeztetnünk naptárainkat. Sebaj, januárban végül csak összehoztam életem első horgászatát – ráadásul rögtön nagypályán, az Atlanti-óceánon.

Épp Elefántcsontparton élveztem az otthoninál nagyjából 40 fokkal melegebb klímát, amikor a szervezők szóltak, hogy el lehetne menni mélytengeri horgászatra. Ezen annyira fellelkesültem, hogy a hajó imbolygásától tartva az előző napi bulit is lightosra vettem (mint kiderült, nem kellett volna). A reggel 7 órás indulás sem szegte kedvem, ergo fél 8-kor már Abidjanban a Merlin Bleu nevű kikötőben lebzseltünk, startjelre várva, az ijedősebbek gyógyszerrel és üres gyomorral küszködve a potenciális tengeribetegség ellen. Végre kifutottunk, öt vendég, egy kapitány és két helyi erő kényelmesen elfért a néhány éve még csúcstechnológiásnak számító hajón.

Az út befelé két óráig tartott, mi csak saccoltuk, hogy 20 mérföldes átlagsebességgel (és némi csalinkázással a lagúnákban) nagyjából 65 kilométerre jutottunk, célunk egy fúrótorony, illetve az ottani hulladéktól elszaporodott apróhalak táplálta nagyobb halak voltak. A mélységmérő 1000 métert jelzett, egy másik monitoron gigantikus halrajok tűntek fel, szóval előkerültek a botok, meg egy játékbolti darabra emlékeztető műanyag polip, rózsaszín-libazöldben pompázva. A fene se érti, erre ugyan miért harapnak a halak... de haraptak, méghozzá igen gyorsan meglett az első néhány tonhal, mi több, a „csajoké az elsőbbség” elve alapján az első, négykilós darabot én húzhattam ki. (Ehhez kaptam egy műanyag övet, bottartóval, így könnyebben ment a dolog.)

Rohamosan gyűltek a halak, hármat félretettek egy spéci levegőztetős készülékbe, a többi meg ment a hűtőládába (értsd: szigetelt láda, jégtömbökkel), aminek a tetején ülve éreztük, ahogy fenekünket csapkodják a végítéletre váró vacsorának valók. Eközben nagyjából huszonkétszer kerültük meg a fúrótornyot, és el sem tudtuk képzelni, hogyan vezetik le a feszültséget itt a hetekre összezárt munkások, akiknek az életébe csak az errejáró hajók hoznak valami izgalmat. (Valószínűleg nagyon frusztráltak, és talán csak a hóvégi vaskos boríték kárpótolja őket, bár ezt esélyük sincs elkölteni.)

Egy idő múlva előkerültek az elkülönített halak, hogy a pecabot végén felváltsák műpolip társukat, élő csaliként vonzva a nagyobb zsákmányt. Az első hal hamar „kifáradt” és a hűtőládában végezte, de végül a terv bejött, az egyik helyi erő vigyora jelezte, hogy komoly kapás van. Emberünk beült a rögzített, de forgó horgász-székbe és nekiállt fárasztani a dögöt, amely persze menekülésre fogta volna a dolgot, de nem sok esélye maradt. Nagyjából egy órás ki-be húzgálás után kiugrott a vízből a hal, amelyről a kapitány szemmértékre a három és fél mázsát saccolta (volt gyakorlata, az irodája falát díszítő dicsőségfotók szerint akadt már a horgára 485 kilós kardhal is, de még a filigrán felesége is elbírt egy 425-ös verzióval). Délen a feszültség, persze, csak fokozódott, több tucatnyi képet lőttem el feleslegesen, és jó pár unalmas videófelvétel is készült a majdnem kifogott halról, amely végül rajtunk fogott ki: az utolsó pillanatban sikeresen kiszabadította magát és vérző szájjal elúszott...

A kapitány és a legénység nem volt annyira csalódott mint mi, elvégre ők naponta jöhetnek ide kardhal-lesre, bennünket meg a 11 zsákmányolt tonhal látványa kárpótolt, de sajna kóstolót már nem kaptunk belőle....

 

A világ legkúlabb horgászblogjáról, a Fishing Furyról, persze.

Az ország egyik legjobb - erről nem vagyok hajlandó vitázni - szájtján, az idokep.hu -n tanulmányozható, hogy néz ki egy igazi jéghegy a Magyar Tenger partján. A nép úgy hívta ezt régen, hogy turolás. Hogy mi is pontosan ez, arra álljon itt a legendás festőművész és földrajztudós, Cholnoky Jenő "Balaton" című művéből egy traktus:

A befagyott Balaton vastag jegén a repedések is keményen befagytak s most egyszerre melegre fordul az idő, süt a Nap s fölmelegíti a jeget megint 0o-ra. Most a repedéseknek ismét be kellene zárulnia, de nem lehet ám!
Rettenetes feszültség támad most a jégben s minden irányban ki kell terjeszkednie, mert különben összezúzik. A technikusok jól ismerik ezt a hatalmas erőt. „Termikus dilatáció” a technikai neve s meg kell ellene védelmezni mindenféle építményt és gépalkatrészt. A vasúti sínek kiterjeszkedése, megnyúlása meleg időben olyan hatalmas, hogy ha nem tud a sín kinyúlni, akkor fölgörbül, fölemeli a talpfákat, kipattantja a sínszegeket, hevedercsavarokat stb. Ezért két sínszálat sohasem szabad egészen összeérinteni, hanem kis hézagot kell hagyni kettő közt, hogy tetszése szerint kiterjedhessen és összehúzódhasson a sín.
A Balaton jegének kiterjeszkedése mindenekelőtt a partokon kezd roppant nagy nyomással hatni. Méréseim szerint a 40 cm vastag jég a függőleges partfalra folyóméterenkint 15 tonna nyomással hat. Ilyen nyomásra nem lehet partfalat méretezni.
A 90-es évek elején építették a keszthelyi partfalat s télen nem jegelték ki, azaz nem tartottak nyitva a fal előtt terjeszkedő-hézagot, hanem hagyták, hogy a kemény, vastag jégpáncél hozzá fagyjon a falhoz. Tavasszal aztán, amikor a hó és jég elolvadt, meg lehetett látni a mulasztás szomorú következményeit. A jég letolta a falat alapjáról s egy méterrel kinyomta a part felé. Persze, amikor a mögötte levő, fagyott föld is fölengedett, a letolt fal összeomlott. Újra kellett építeni. Ugyanakkor készítették a keszthelyi fürdő szigetet. A szigetre bevezető töltés volt még csak készen. Ez csak olyan hevenyészve összedobált földtöltés volt. A végét megnyomta a jég s mivel az egész töltés keményen összefagyott, felgörbült, mint valami japáni híd s el lehetett alatta menni.
A siófoki fürdőház cölöpjeit a jég úgy megnyomta a 90-es években, hogy 50o-kal hajoltak el. Mind ki kellett húzni és újra leverni, mert nincs hatalom, amelyik egyenesre tudná állítani őket. Ezt csak a jég igen lassú, de óriási nyomása tudja megtenni.
A jég a partokon csakugyan, ahol csak lehet, feltorlódik. Különösen szép ilyen torlódásokat lehet látni a kenesei és aligai partok előtt. Csakhogy ez nehéz munka, amit a jég itt végez! Nagy darabon felszakítani a jeget, feltúrni kavicsot, nádat, növényeket stb. Ahol túlságos széles darabon a fenékhez fagyott a jég, ott nem is fogja azt felszakítani, hanem maga a jégtábla fog „kihajolni” - ahogy a mérnökök mondják - a nagy nyomás elől s a jég felpattan, felszakad s mint a háztető, úgy támaszkodnak egymásnak a feltorlódott darabok. Az ilyen képződményt nevezi a halász „túrolás” néven. Semmiféle más nyelven nem ismerek ennek megfelelő szót. A Fertő-tó mentén lakó németek Eisbrücke (jéghíd) néven nevezik de ez nagyon tökéletlen és helytelen kifejezés.

 

Gébek, kormoránok, orvhalászok. Papp József cikke, minden szavával egyetértünk. 

Kicsit olyan ez mint az Elragadtatás, hiszi is az ember, meg nem is, ugyanakkor veszettül kíváncsi, milyen lenne ha... Most aztán megkaptuk, fittyet hányva a világválságra, APEH-os sanyargatásra, forintingadozásra örüljünk: ezentúl minden egyes elfogyasztott sörrel felnevelünk egy halgyermeket.

Egy forradalmi újításnak (újításnak, hiszen ez maga a riszájkling-FORRADALOM!) köszönhetően a söripar immáron nem kényszerül súlyos devizamilliókat kipengetni a technológia során visszamaradt zagy elhelyezéséért, hanem egy bizonyos baktériummal beoltva abból haleledelt lesz képes előállítani, méghozzá olyat, ami a prosztó, konvencionális tápok 25-50%-os fehérjetartalmával szemben 65%-ot képes adni.

Egy rendesebb serfőző nagyüzem napi 20-25 tonna szervesanyag-mellékterméket produkál, és ennek "ártalmatlanítása" tonnánként 200 dollárjába kerül. Ebből a mennyiségből azonban kb. 15-18 tonna igen értékes pikkelyes-eledel állítható elő.

A projekt a pilot-rendszer stádiumában van, vagyis a már működőképes mintatelepek jelenleg is tápozzák valamely halgazdaság uszonyosait. Arról azonban nem szól a híradás, hogy nyálkás barátainknak mennyire ízlik az új menü,  de hagyjuk magunk mögött a burkolt pesszimizmust, ugyan mitől nem ízlene?

Pincér!!! Még egy korsó világos lesz!

http://www.9news.com/news/article.aspx?storyid=109486&catid=339

A viza Magyarország őshonos vándorló halfaja volt. A középkorban a viza és a többi tokféle halászata jövedelmező tevékenység volt. A többmázsás óriási példányokat külföldön is értékesítették, Bécsben vizamészárszékek működtek, onnan szállították tovább szekéren a halat a francia meg a lengyel királyi udvarba és a német püspököknek.

Balaton-ügyekben eddig mindig a puszta üzleti érdek győzött a természettel szemben. Így lett az egykori halban gazdag, csodálatos kastélyokkal övezett tóból deszkabódés, hullámpala-kuplerájos, szélhámos-vendéglős, döglöttangolnás, Sztojka Ivános lerobbant prolivircsaft. A Kis-Balaton szétkúrása, autópálya a Berekre, a halászok eszetlen pusztítása - ne vegyük végig. A Balatoni Halászati Zrt. a haltalan tó mellett végre haldoklik. Végre privatizálnák (ez pozitív fejlemény, ti. a Balaton halászata nem kerülne a céget megszerző magántársaság kezébe, az csak a környékbeli halastavakat üzemeltetné tovább), de tegnap óta szóba került egy újabb lehetőség: a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park lehetne az állami Zrt. többségi tulajdonosa, és valami remény mutatkozna normális halgazdálkodásra (a Peca.hu cikke). Talán rájönnek végre, hogy a horgászturizmus nagyságrendekkel több pénzt fial, mint a halállomány lerablása.

That's Fishing from Johnny Saunderson on Vimeo.

Megközelíthetőség: nem túl nehéz

Távolság Budapesttől: 2355 km, lábon

Vízfelület: nagy, a Galway öböl 20 x 25 km

Vízkezelő, halászati jogosult: Rumcájsz és Manka oldalán GZ segítségével olvashatók magyarul a tudnivalók, legalábbis egy részük

Szállás, étkezés: drága, de korrekt

Egyéb kikapcsolódás, program: Írország egyik látnivalója maga Galway, nem messze innen Connemara vidéke, szinte giccses

Ajánlott módszer: makréla csalival sleppelés, erős tengeri szerelékkel

Fogható halak: cápafélék, tőkehalfélék, néha tonhal, édesvízben főleg csuka, de az európai fajták is előfordulnak, méretkorlátozás van, mennyiségi korlátozás van

Ajánlás: Erősen ajánlom

Matula bácsi a Zalába vitte, hogy kifürödje iszapízét, Kovács néni nylonszatyorba rakja, hogy sokat szenvedjen, mi az?

Teszkópaczni, hát persze.

Le szeretném szögezni egy nagy vaskos százassal, hogy nem vagyok állatvédő, sőt, mint rendes Szálka-polgár határozottan állatevő vagyok, és az akárhánymancsot kilőném a Holdra, rontsa ott a nemzet hírnevét, továbbá a "környezetvédelem" szó kimondóját minimum két év letöltendőre vasalnám be, ha én lennék a kimondásügyi miniszter, mert kirakatfaszkodásra nekem ennél jobb (értsd: hasznosabb, nem pénzlenyúlósabb) ötleteim lennének.

Dévérnyálkás kezeim közé került azonban egy levél, amely kapcsán nem agitálni akarok, sőt álláspontot sem szeretnék exponálni, de  egy-két gondolatot leírni, azt most konkrétan fogok. 

Van ez az állatvédelmi törvény-dolog, amely kimondja (nagyjából, persze), hogy a gerinceseket tilos kínozni. Még jó, hogy tilos, kinek jó az? Túl vagyok, persze, hogy túl a békacigiztetésen, meg a magnózsinórral és két hatvanötös szöggel való pontyrázatáson, igaz csak szemlélőként, de így is szégyellem. Úgy voltunk akkoriban ezekkel, mint az öreg rabbi a beteg libával: annyi ötletünk volt. 

Ráfoghatnám arra, hogy feláldoztuk őket a biológia tudományának alvadt véres oltárán, nem is lenne akkora arcátlan hazugság, de mégis inkább az foglalkoztatott, mi lenne, ha én lennék "ott". 

Az emberek többsége - és én is, nahát - azért kinövi gyermekkori perverz hajlamait, marad esetleg a csokizabálás vagy a cigi, jöhet hozzá a nő meg a bor.

Szállítottam szákban halat- uram bocsá' élőt - nem egyszer, hiszen ez hozzátartozott a rituáléhoz, ami a horgászatnak olyan evidens része, mint bevásárlásnak a teszkósszatyor. De valamiért az soha nem jutott eszembe, hogy a piacon az élő halat élve vigyem haza, sőt, amikor az eladó fejbe akarta teremteni, ráripakodjak: - Nehogy leüsse, hazáig akarom kínozni!

Miért is ragaszkodnak egyesek ahhoz, hogy rángatódzon még a pozsár, amikor kiteszik otthon a panelkonyha asztalára? Nem tudhatom, talán meg akarják győzni házastársukat, hogy tutifriss az áru? A horgászat "mellé" járó horgász esetét még talán megértemém - mégiscsak meggőzőbb egy csapdosó tükrös, mint egy mozdulatlan dög, de a kalóriáért vásárlóét már nem tudom. Vagy esetleg lehetséges, hogy finomabb lesz az adrenalintól, miközben haláltusáját vívja? Mert ugye azt senki nem akarja elhitetni velem, hogy ebben a szerencsétlen, gasztronómiailag halcsontvázig lepusztított országban, az átlagos konyha évi egyetlen (miszerint Karácsony) halas beszerzőkörútján számít frissességben az a húsz perc?

Mindenki döntse el, íme a levél stikavideóval, és aztán halászlére fel!

Ön szívesen enne megkínzott állatot?

A fuldoklás, a fulladásos halál mindenki számára borzasztó, sokan
azonban nem tudják, hogy az általuk annyira szeretett halvacsora vagy
halászlé alapanyaga is hosszan döglődött, szenvedett, mielőtt a
fazékba került.

Tévedés ne essék, nem a halárusítás ellen emelünk szót -  mi magunk
is szeretjük és esszük a halat. Csupán arra hívjuk fel az áruházak
és a fogyasztók figyelmét, hogy az állatvédelmi törvény a halakra is
kiterjed!

A fogyasztásra szánt állatok kímélete kötelező; az élő halakat sem
lehet hosszú ideig szárazon tartani, és az sem fogadható el, hogy a
halat leölés nélkül, élve tegyék zacskóba és adják át a vevőnek.
Mire a vásárló hazaér, a hal kínlódva megfullad.

A Fehérkereszt Állatvédő Liga 2008 utolsó és 2009 első hónapjában
vásárlásokkal és az alkalmazottak megkérdezésével a budapesti
bevásárló központokban tájékozódott a nagy tételben kapható élő
halak értékesítés előtti tartásáról, és ezzel kapcsolatban az
alábbiakat állapította meg:

1. Nincs a bevásárlóközpontban üzletpolitika arra vonatkozóan, hogy
mekkora méretű akváriumban, maximálisan mennyi élő hal tartható.

2. Az alkalmazottak egyike sem tudta, van-e az üzletüknek belső
szabályzata arra, hogy a halat milyen állapotában (élve vagy leölve)
lehet-e a vásárló szatyrába tenni.
Próbavásárlásainkon tapasztaltuk, hogy minden esetben átadták a halat
élve
 és kérdésünkre azt mondták, hogy szokták így kérni a vevők.
Az erről készült, rejtett kamerás felvételt (melyen a technikai
torzításnak köszönhetően az eladók nem ismerhetők fel) ezen a linket
elérik:
https://www.youtube.com/watch?v=8kjEoMc1RJE

3. Átrakodásnál is alapvető állatjóléti hiányosságokat
tapasztaltunk: volt ahol 25 percet! töltöttek a halak szárazon.

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII.
törvény 2. §
(1) a) pontja megállapítja hatályát a gazdasági haszon céljából
tartott, igénybe vett állatokra is. Mivel a halak a gerincesek törzsébe
tartoznak, ezért ezekre az állatokra különösen alkalmazni kell a
hatályos magyar állatvédelmi jogot!

A halak (Pisces) osztálya a gerincesek (Vertebrata) törzsébe tartozik,
ezért a halakra különösen alkalmazni kell a hatályos magyar
állatvédelmi jogot! Az állatvédelmi törvény 12. § (1) bekezdése
alapján az állat életének kioltása kizárólag kábítás után
történhet.
Az állat élve az üzletből nem szállítható, azzal ugyanis
állatkínzás (víz nélküli szállítás!) valósulna meg. Segítségül
a vágóállatok levágásának és leölésének állatvédelmi
szabályairól szóló 9/1999. (I. 27.) FVM rendelet 2. § e) pontját
lehet ide idézni: "kábítás: egy állatnál alkalmazott minden olyan
eljárás, amely azonnali, a halál beálltáig tartó eszméletlenséget".
Tehát hal esetében a "fejbecsapás" elfogadható leölési módszer!

A Fehérkereszt Állatvédő Liga együttműködését ajánlja fel
egységes áruházi üzletszabályzat kialakítására az élő halak
árusításával kapcsolatban.
Szeretnék, ha idén karácsonyra példaértékű élő állat
árusításról tájékoztathatnánk az ország közvéleményét, és
ehhez kérjük alapítványunkkal a kapcsolatfelvételt.


Még egyszer link a videóról:
https://www.youtube.com/watch?v=8kjEoMc1RJE


Tisztelettel:

Szilágyi István kurátor
Fehérkereszt Állatvédő Liga

Az elmúlt évben nem csak a vasúti sínek, köztéri szobrok, felsővezetékek és hidak rettegtek a kezükben lángvágóval közeledő sötét alakok láttán, hanem a vízügyes műtárgyakat is elérte végzetük - pontosabban felkerültek az illegális "fémkereskedők" kívánságlistájára.

A tolvajok nem voltak válogatósak, elkötöttek szivattyút, leszívtak olajat, ellopták a tartalék-alkatrészeket a raktárból, sőt még komplett zsilipet is szétszereltek, vagyis vittek mindent, ami mozdítható vagy átszivattyúzható volt.

A zsiliplopás nem újkeletű jelenség, de azért ilyen mértékben mindenképpen meghökkentő: csak az borsodi vízügyi igazgatóság 70 ízben tett feljelentést, de az elkővetők egyszer sem kerültek rendőrkézre - olvashattuk ma több televízió internetes honlapján is. 

 Azt olvassuk, hogy az Egri Közműtervező és Kivitelező Iroda Bt. készíti a kétéltű-átjárók és terelők („békaátjárók”) kivitelezéséhez a kiviteli tervdokumentációt a tenderterveket és intézi a közútkezelői hozzájárulások beszerzését.. 

Mindezt 725 ezer forintért. Nem is sok, sőt. Pedig ügyesen nem versenyeztették, hanem megcsinálták az engedélyezési terveket valószínűleg értékhatár alatt  majd a szerzői jogukra hivatkozva egyszemélyes eljárást bonyolítottak le velük. Bevett gyakorlat, de szerencsére most ez a része érdektelen.

Megtudtuk Türk Antal ügyvezető tervezőtől, hogy eredetileg öt helyet vizsgáltak és pályáztak, de csak kettő nyert. Nevezetesen Felsőtárkányon és Bogácson épülnek közutak alatt békaátjárók. Mindkét helyen egy-egy már meglévő átereszt bővítenek ki mind két oldalon 50-50 cm-es padkával illetve két újat építenek,amelyek 1x1 méteres négyzetes szelvények lesznek terelőfalakkal. A Bükki Nemzeti Park Igazgatósága még az idén tervezi megépíteni a létesítményeket.